18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

3 dolog, amire indoklás nélkül nemet mondhatsz, akkor is, ha a párod erőlteti

Nemet mondani nem könnyű, de meg kell tanulnod!

Sokan abba a hibába esnek, főleg fiatalon, hogy olyasmit is megtesznek a párjuk miatt, amit valójában egyáltalán nem akarnak, de féltik a kapcsolatot, ezért inkább belemennek, annak ellenére, hogy minden porcikájuk tiltakozik.

Ez ne csak azért nagy butaság, mert a saját közérzetüket rombolják, de ezzel egyidőben a másikat felbátorítják arra, hogy bármikor zsarolhasson. Mutatunk három helyzetet, amikor nyugodtan mondhatsz nemet, akár indoklás nélkül is!

Feküdj le vele

Ha úgy érzed, nem állsz készen a szexre, akkor így is van, és ezt a párodnak is meg kell értenie. Ennek ellenére előfordulhat, hogy a srác erőlteti a dolgot, de bármit is mond, ne add be a derekad, amíg azt nem önszántadból tennéd.

Ha olyanokkal jön, hogy ezzel bizonyíthatod, hogy szereted, vagy megfenyeget, hogy elhagy, ha nem fekszel le vele, talán jobb is lenne, ha külön folytatnátok, mert ez azt jelenti, hogy nem szeret igazán.

Akármennyire közhelyesen hangzik is, aki szerelmes beléd, és megérdemel téged, az megérti, hogy még nem jött el a dolog ideje, képes kivárni, amíg azt mondod, készen állsz, nem sürget, és főleg nem próbál érzelmileg zsarolni.

Milyen az első közös képetek? Ezt árulja el a kapcsolatotokról!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Hazudj miatta

Mindegy, milyen okból kér meg rá a fiú, hogy hazudj miatta vagy falazz neki, nem jó ötlet eleget tenned a kérésének. Ezzel téged is veszélybe sodor, hiszen ha kiderül az igazság, ami könnyen előfordulhat, következményei lesznek annak, hogy mellébeszéltél. Egy egyenes ember nem hozza ilyen helyzetbe a szerelmét, és nem teszi ki tudatosan semmi rossznak, főleg nem a saját gyengeségéből adódóan.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ne találkozz a barátaiddal

A párod nem tilthat el a barátaidtól, ugyanúgy, ahogyan te sem őt. Ha azonban mégis megpróbálja megmondani, mikor találkozhatsz velük, és mit csinálhattok, vagy egyenesen közli, hogy nem lóghatsz velük többet, az arra utal, hogy erősen kisajátít téged. Ez igazságtalan viselkedés, és nem is normális, ezért eszedbe se jusson, hogy miatta megszakítod a barátaiddal a kapcsolatot.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük