Ilyen hamburgert még biztos nem kóstoltál: 2020-ban óriásit változik az éttermek kínálata
Kis lépés az embernek, hatalmas lépés a környezetvédelemnek: hamarosan jön a mesterséges hús.
Amikor legközelebb belibbensz egy hamburgerfalodába, könnyen lehet, hogy eszedbe jutnak majd ezek a sorok: hamarosan ugyanis talán a mi tányérunkon is viszontláthatjuk a Burger 2.0-t.
Röpke öt évvel ezelőtt, a holland Mosa Meat élelmiszer-ipari vállalat első ízben előrukkolt a laboratóriumban előállított hús prototípusával. Feltalálói a több mint százmillió forintos találmányt azóta is tökéletesítik, terveik szerint viszont 2020-tól előbb a luxuséttermekben, később pedig világszerte forgalmazhatják.
A megszólalásig hasonlít az igazi húsra
Mark Post, a Maastrichti Egyetem kutatója - az ő nevéhez fűződik az első laborban kreált hamburgerpogácsa - úgy véli, kollégáival rengeteget finomított az elkészítési technológián, egyrészt a gyártási költségek csökkentése miatt, másrészt, hogy a hús ne csak küllemében, de ízében is tökéletesen megfeleljen az eredeti hamburgerhúsnak. A műhusi több sejtkultúrából tevődik össze, vörös színét pedig egy élesztőből kivont vegyület adja.
Égető szükség lenne az újításra
Az Amerikai Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet - FAO - jelentése szerint a haszonállattartás rendkívül nagy környezeti terhet ró Földünkre, hiszen közel 15%-ban felelős a légkörbe kerülő üvegházhatású gázok keletkezéséért. A Worldwatch Institute még ennél is többre, 51%-ra becsüli ezt az arányt.
A Worldwatch szerint a húsipar emellett nagyban hozzájárul a termőföldek és az ivóvíz csökkenéséhez: számításaik alapján a bolygó lakossága 2050-re elérheti a 9,8 milliárdot, ennyi embert pedig képtelenség lesz eltartani akkora mennyiségű állati táplálékon, mint ami a mai emberek fogyasztását jellemzi.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az Oxfordi és az Amszterdami Egyetem kutatása szerint az új technológia megközelítőleg 98%-kal csökkenthetné a káros gázok kibocsátását, valamint 99%-os termőföld- és akár 96%-os ivóvíz-felhasználást biztosíthatna.
A laboratóriumi hústenyésztés régóta terítéken van
Kevésbé köztudott, de a sejtekből megalkotott hús ötlete már az 1970-es években felmerült, majd 2006-ban ismét szárnyra kapott, miután Vladimir Mironov, a Dél-Karolinai Egyetem professzora kidolgozta egy olyan eszköz terveit, mellyel akár otthon is lehetne növeszteni mesterséges húst. Elképzelését végül nem sikerült megvalósítania, ám a gondolat azóta is foglalkoztatja a tudóstársadalmat.
Mesterséges emberi bőrt gyártottak a laboratóriumban: mi a céljuk ezzel?
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- időjárás
- természet