Hirtelen rózsaszínné változott az ötvenezer éves tó vize - A kutatókat is meglepte
A kráter vizének változása is egy remek példája annak, milyen elképesztő dolgokra képes a természet.
2020 sok tekintetben más volt, mint a korábbi évek. Számos meghatározó dolog történt, főleg olyanok, amikre senki sem számított. Ilyen a világ egyik leghatalmasabb kráterének, a Lonar-tó színének megváltozása is.
Június elején különös dologra lettek figyelmesek a helyiek és a kutatók: a korábban kékes-zöldes tó vize egyszer csak rózsaszínre változott, ez pedig váratlanul ért mindenkit. Azonnal utánajártak a furcsa jelenségnek, és nem szennyezés, hanem a természet furcsa játéka okozta a rózsaszínes árnyalatot.
A klímaváltozásnak is köze lehet a jelenséghez
A Lonar-tó egy meteorit alkotta kráterben fekszik Indiában, Maharashtra államban, Mumbaitól nagyjából 500 kilométerre keletre. Úgy gondolják, hogy ötvenezer évvel ezelőtt keletkezhetett, bár a legfrissebb kutatások szerint akár sokkal régebbi is lehet. A helyiek feljegyzései szerint hasonló színváltozást már tapasztaltak 2000 körül, ám erre nem fordítottak annyi figyelmet, és nem volt olyan kiemelkedő.
Ezúttal a vízmintákat a Nemzeti Környezetmérnöki Kutatóintézethez küldték elemzésre, hogy feltárják a jelenség pontos okát. Gajanan Kharat helyi geológus szerint a globális felmelegedés eredményezte a furcsa árnyalatot. Elmondta, hogy mivel a vízszint drasztikusan visszaesett és felmelegedett ebben az évben, a tó vizének sókoncentrációja megnőtt, ami az algák túlzsugorodását eredményezte. Ezek az algák melegebb hőmérsékleten vörösessé válnak, így a tó miattuk vált rózsaszínűvé.
Lonar Lake, the lake inside the Lonar Impact Crater in India, has recently turned red due to a micro-organism bloom:https://t.co/4dzCOkgRKS
— Dr Marco Langbroek (@Marco_Langbroek) June 11, 2020
Here are two @CopernicusEU #Sentinel images, one from this morning (r) and one from a year ago (l), showing the dramatic colour change: pic.twitter.com/xqY55kZpL6
Más kutatócsoportok viszont nem értenek egyet az elmélettel, szerintük nem ez az oka a furcsa színváltásnak. Suresh Mapari professzor állítja, hogy egy vörös pigment, a karotinoid szabadult fel az algák virágzása során, ennek köszönhető a rózsaszín víz. Arra viszont még nem találtak választ, miért csak most okozott változást ez a folyamat.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A tavat a 19. században fedezték fel, és nem csak a kutatók számára érdekes helyszín: számos vallási építmény és emlékhely található körülötte, amelyek nagy része ma romokban áll. Ez alól kivételt jelent Daitya Szudán temploma Lonar város központjában, amelyet az indiai istennő, Visnu győzelmének tiszteletére építettek. Ez a szent hely remek példaként őrzi a korai hindu építészet emlékét.
Képeken 9 elképesztő méretű meteor, ami a Földbe csapódott: a legnagyobbat elszállítani sem tudták
Többtonnás meteorok csapódtak a Földbe az évezredek alatt, amik között vannak igazi óriások is.
Képeken 9 elképesztő méretű meteor, ami a Földbe csapódott: a legnagyobbat elszállítani sem tudták
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- katasztrófa
- szén-dioxid