
Hatékonyan oldják a szorongást: 8 egyszerűen felvehető jógapóz, ami segít ellazulni
A szorongás oldásában jó segítség lehet a jóga, mely a testet és a lelket is harmóniába hozza.


A szorongás a legtöbb ember számára nem ismeretlen probléma. A mindennapok terhei, a stressz, az egyéni sors negatív tényezői hatására ki-ki találkozhat vele.
A szorongásba azonban nem kell beletörődni, nem kell megszokni azt, sem megtanulni együtt élni vele. Inkább érdemes a lehető legtöbb módon tenni ellene. Segíthet a beszélgetés, a sport, a naplóírás, de akár egy jó pszichológus is, aki szakmai szemmel vizsgálhatja meg a lélek gyötrelmét. Jó hatással lehet a jóga is, mint azt a Chapman Egyetem vizsgálata is bizonyította. Nem csoda, hiszen jógázás közben az ember mozdulataira, testére figyel, befelé koncentrál, ráadásul egyes mozdulatok még az endorfin, azaz boldogsághormon termelésére is jó hatással van.
8 mozdulat szorongás ellen
A következő nyolc képen szereplő jógapózok beválhatnak szorongás ellen. Mivel egyszerűen felvehetők, az abszolút kezdők is könnyen felvehetik őket.
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
OLVASD EL EZT IS!

- boldogság
- optimizmus