Változékony idővel érkezik a hétvége: 32 fok is lehet
Záporral és zivatarokkal is számolni kell a hétvégén, de napsütésben sem lesz hiány.
Pénteken napos idő lesz a jellemző, kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az északnyugati területeken kis eséllyel egy-egy zápor, zivatar is előfordulhat. A délnyugati, nyugati szél nagy területen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul.
Szombaton hidegfront szakadozott felhőzónája vonulhat át térségünk felett. Hosszabb-rövidebb napsütés is várható. Szórványosan valószínű zápor, zivatar (nagyobb számban az ország délnyugati és északkeleti harmadán). A csapadékgócok között maradnak száraz területek. Délnyugatiról északnyugatira fordul a szél, és az ország nagy részén megerősödik, néhol időnként viharossá fokozódhat. A hőmérséklet hajnalban általában 10 és 17, délután többnyire 27 és 32 fok között alakul.
Vasárnap a többórás napsütés, illetve a fátyolfelhők mellett sokfelé gomolyfelhők képződhetnek. Általában száraz idő várható, de egy-egy zápor előfordulhat. Sok helyütt megerősödik az északnyugati, északi szél. A hajnali 7, 15 fokról 23 és 28 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Varázslatos helyek Budapesten, ha elvonulnál a világ zaja elől
Amennyiben nyugalomra és a természet közelségére vágysz, de nincs időd messzire utazni a fővárosból, neked szól a következő összeállítás.
Varázslatos helyek Budapesten, ha elvonulnál a világ zaja elől: friss levegő és természet vár
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- magyarország
- balaton
Néhány év múlva alkalmatlanná válhat a fürdésre a Balaton: ezért van veszélyben a tó
- magyarország
- természet