Miért nézzük meg ugyanazt a sorozatot újra és újra? Időpocsékolásnak tűnik, de van magyarázat

Karácsonykor újranézzük a Harry Potter-sorozatot vagy a Reszkessetek, betörők!-et, esetleg A Gyűrűk Ura-trilógiát, év közben századjára is végigpörgetjük a Szex és New Yorkot, a Jóbarátokat, az Agymenőket, és huszadjára is felröhögünk A hivatal poénjain. 

Miközben abszolút időpocsékolásnak érzi az ember, hogy órák óta néz egy sorozatot, amit már kívülről fúj, mégsem tud vagy akar elszakadni a képernyő elől. Van valami megnyugtató érzés abban, hogy ezeknek a sorozatoknak vagy filmeknek a világában el lehet merülni, ki lehet kapcsolni egy időre. 

Újranézed századjára is a kedvenc sorozatodat

Az ismerős karakterektől tudja a néző, hogy mit várhat, biztos lehet abban, hogy az epizód vagy film végén milyen érzelmi állapotban lesz, hiszen már tucatszor átélte azt. A biztos örömérzet és a csalódások vagy a nehéz érzések elkerülése egy bizonyos mértékű függést okoz. Ez az egyik oka annak, hogy a drámák vagy tragédiák helyett nagyobb valószínűséggel választanak az emberek vígjátékokat. Az ünnepek alatt ez hatványozottan igaz lesz, ilyenkor különösen vágyunk a biztonságra és a vidám hangulatra. 

Az expozíciós hatás a pszichológiában és viselkedéskutatásban az a jelenség, amely során kimutatható, hogy minél többször találkozunk egy ingerrel, például képekkel, zenével, személyekkel, annál inkább kedveljük vagy vonzódunk hozzájuk. Ez az oka annak, hogy egy sorozat újra- és újramegtekintése kialakít egy szorosabb kötődést az adott történethez, szereplőkhöz és hangulathoz. 

Sokan azzal szokták indokolni az ismétlést, hogy ilyenkor ki tud kapcsolni az agyuk, el tudnak lazítani arra a néhány órára, amíg a film vagy sorozat tart. Egy ismerős műsor megtekintése kevesebb kognitív erőfeszítést igényel, mint egy ismeretlen műsoré, és néha pont erre vágyunk. A legkevesebb energiával járó cselekvési módokat nagyobb arányban választjuk, mint az ismeretlen, több erőfeszítést igénylőket. 

A kevés néha több: a választás paradoxona 

Mindenkinek ismerős az a jelenet, amikor szeretnénk valami új filmet megnézni, ezért elkezdünk válogatni a streamingoldalak tucatnyi lehetőség között, hogy végül feladjuk, és megnézzünk valamit, amit már ismerünk. Barry Schwartz pszichológus megállapította, hogy minél több lehetőséget kínálnak fel az embernek, annál kevésbé lesz végül elégedett a választásával. A lehetőségek túlcsorduló tárháza szorongást és elégedetlenséget kelt, ami végső soron a választás elkerüléséhez vezet. Ezt nevezi a kutató a választás paradoxonának, amelyet a 2004-ben kiadott könyvében bővebben is elemez. 

Társas viszonyok 

Miközben egyre jobban megismerkedünk egy sorozat szereplőivel, paraszociális kapcsolatokat alakíthatunk ki velük. Ezek olyan egyoldalú viszonyok, amelyekről a másik személy nem tud, de kielégítik bizonyos szociális szükségleteit a nézőnek. Amikor megnyomjuk a lejátszás gombot, egy alternatív kapcsolatrendszerbe csöppenünk, ahol barátok és ismerős arcok vesznek körbe minket. Ismerjük minden lépésüket, tudjuk, hogyan reagálnak, és egyfajta összetartozás-élményt élünk át. Ezen túl pedig összeköt minket a valóságban is azokkal, akik szintén rajonganak az adott műsorért. 

Tehát nem ördögtől való jelenség, hogyha te is megnézed ezredjére is a kedvenc mozidat, ez pusztán az ember evolúciós örökségének része, illetve a társas kapcsolatokra való olthatatlan vágyának leképeződése. 

(Képek: Getty Images Hungary.)

• sorozat
• film
• mozi
• netflix
• hbo
• nosztalgia
• pszichológia
• Terasz