Heti horoszkóp szeptember 9-től szeptember 15-ig: a Bika boldog, a Skorpió romantikus hangulatba kerül
A következő napok a legtöbb csillagjegy számára kellemesen telnek majd.
Szinte hihetetlen, hogy véget ért a nyár, és szeptember első hetében még a perzselő kánikula is feledtette velünk, hogy már nem augusztus van. Pedig valójában teljes gőzzel robogunk az első őszi hónap közepe felé.
Ez a hét a csillagjegyek számára változatos dolgokat hoz: lesznek, akik a szerelmi életükre koncentrálnak, másoknak a karrier lesz fókuszban, és egyesek egyszerűen fürdőznek majd a nyugalomban.
Kos (III. 21. - IV. 20.)
Ezen a héten úgy érezheted, mindenkivel megtalálod a közös hangot. Kommunikációs képességeidet a csúcsra járatva csavarod az ujjaid köré az embereket, legyen az egy kedves ismerős, egy idegen, akivel beszédbe elegyedsz, vagy épp a főnököd. Ha ügyesen forgatod a szavakat, most könnyedén elérheted, amit akarsz. Határozottságod és intelligenciád az ellenkező nem számára is vonzó.
Bika (IV. 21. - V. 20.)
Végre pont kerülhet egy régóta húzódó ügy végére, amiben te is érintett vagy, és amelynek megtorpanása okozott némi bosszúságot neked az utóbbi időben. A megnyugtató és örömteli fejlemények felvillanyoznak. Ez is hozzátesz ahhoz, hogy most igazán boldognak érzed magad: végre az életed minden területén rend van, és még ha akadnak is idegesítő apróságok, sokkal könnyebben veszed őket a pozitív alaphangulatod miatt.
Ikrek (V. 21. - VI. 21.)
Szerelmi életedben haladásra számíthatsz. Ha egyedülálló vagy, most minden adott lehet ahhoz, hogy ez megváltozzon, ha nyitott vagy rá. Ha van párod, a kapcsolatotok új szintre emelkedhet. Ez lehet egy lelki megerősödés, melynek hatására elmélyül, és még komolyabbá válik a viszonyotok. Ha még nem vagytok házasok, az sem kizárt, hogy szóba kerül köztetek az esküvő témája. Közös utazás most nagyon jól sikerülhet, és a fejlődést támogatja.
Rák (VI. 22. - VII. 22.)
Szuperül alakulnak a dolgaid. Több örvendetes információt is kaphatsz a héten, a karriereddel és a magánéleteddel kapcsolatban is érkezhet jó hír. Arra viszont vigyázz, hogy kinek mit mondasz a napokban, mert ha félreérthetően fogalmazol, furcsa szituációba sodorhat egy egyébként ártalmatlan megjegyzés. Kicsit légy óvatosabb az átlagosnál, de azért a hallgatást sem kell túlzásba vinned.
Oroszlán (VII. 23. - VIII. 22.)
Egy ideje már töröd a fejed valamin, ami újdonságot hozna az életedbe. Eddig nem voltál biztos abban, hogyan is kellene nyélbe ütnöd a terved, de most megérkezhet a szikra, és belefoghatsz a megvalósításba. Ha családtag vagy barát segítségét kéred, most pozitív válaszra számíthatsz, és együtt gyorsabban, könnyebben haladtok majd. Lehet, hogy így is lassan értek a projekt végére, de a munka öröme és a szemmel látható haladás is feltölt.
Szűz (VIII. 23. - IX. 22.)
A napokban végre lehetőséged nyílik az igazi pihenésre. Ha most mész szabadságra, tökéletesen ki tudod majd használni azt, és még ha akad is néhány apró elintéznivalód, gyorsan letudod, és indulhat a kikapcsolódás. Valósággal fürdőzöl a hőn áhított nyugalomban, és most az is teljesen rendben van, ha semmittevéssel telnek a napok. Már rád fér egy kis lazítás, az utóbbi időszakban sokat pörögtél.
Mérleg (IX. 23. - X. 22.)
Szinte állandóan a munka körül forognak a gondolataid, még akkor is azon jár az eszed, hogy hogyan oldj meg bizonyos feladatokat, amikor pihenhetnél. Ha ez a helyzet átmeneti, és néhány nap alatt túl tudsz lépni rajta, az rendben van, de ne hagyd, hogy állandósuljon a dolog. Ne áldozd fel a szabadidődet, mert szükséged van arra, hogy leeressz, különben a kiégés veszélye fenyegethet.
Skorpió (X. 23. - XI. 21.)
Mostanában kifejezetten értékeled az őszt, és alig várod, hogy a levelek igazán hullani kezdjenek. Még a hűvös, ködös időjárásra is vágyakozva tekinthetsz. A szívedben már teljes mértékben beköszöntött ez az évszak, és kellemes, romantikus hangulatban telnek a napjaid. Add át magad az érzésnek, szervezz ennek megfelelő programokat, és otthon vedd körbe magad őszi dekorációkkal.
Nyilas (XI. 22. - XII. 21.)
Majd kicsattansz, rég érezted ilyen jól magad a bőrödben. Ebben annak is szerepe van, hogy hosszú idő után végre lehetőséged nyílik a minőségi pihenésre. Ha párkapcsolatban élsz, tökéletes köztetek a harmónia. Érdemes valami újfajta közös programot terveznetek, mert most remekül sülhet el. Ha egyedülálló vagy, felbukkanhat valaki a múltadból, aki felkavarja az érzéseidet. Nagyon gondold át, mielőtt bármit is lépsz vele kapcsolatban.
Bak (XII. 22. - I. 20.)
Váratlan találkozásban lehet részed, ami nagy hatással van rád, és elgondolkodtat. Ha a karriered kapcsán kerül sor rá, talán még a jövődre is befolyással lesz. Elképzelhető, hogy az illető olyan lehetőséget ajánl neked, amely alapos megfontolást igényel, és komoly változást hozhatna az életedbe. Ha a találkozás a magánéletedet érinti, nem kevésbé lehet felkavaró, és előfordulhat, hogy néhány dolgot más színben látsz majd utána.
Vízöntő (I. 21. - II. 19.)
Mostanában nem sok időd jutott magadra, de ez hamarosan változni fog, mert ritkulnak a sürgős feladatok. Nagy hajtással járó időszakot tudhatsz magad mögött, de közben már az is látszik, hogy új kihívások közelegnek a karrieredben. Mielőtt belevágnál a következő teendőrengetegbe, mindenképp adj időt magadnak a regenerálódásra, feltöltődésre. Így az új akadályokat is könnyebben veszed majd.
Halak (II. 20. - III. 20.)
Bár a heted igazán mozgalmas lehet, most mintha fáradhatatlan lennél, és olyan dolgokat is sikerül elintézned, amit egy ideje már halogatsz. Ha van kedvesed, szívességet kérhet tőled, ami tovább gyarapítja a teendők listáját. Örömmel segítesz neki, amit nagyra értékel, és ez a kapcsolatotokra is jó hatással lesz. Ha egyedülálló vagy, új hódolód akadhat, de még nem vagy biztos afelől, hogyan is érzel a közeledése tényével kapcsolatban.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Fotó: Getty Images
OLVASD EL EZT IS!
- boldogság
- mosoly