Már járnak a karácsonyi fényvillamosok Budapesten: egyre több helyen találkozhatsz velük
Idén hat kivilágított villamost és az ünnepi fogaskerekűt indította útjára december első napján a BKV.
December 1-én, szerdán elindult a BKV Fényflottája. A hat különböző típusú kivilágított villamosból és egy ünnepi díszbe öltöztetett fogaskerekűből álló különleges járműcsoport tagjai január 6-ig közlekednek menetrendszerűen a fővárosban.
- Ahogy Budapest fényeihez az elmúlt 13 évben eddig is, úgy most is hozzátartozik a fényvillamos. Az idei évben még több budapesti polgár találkozhat az így feldíszített járművekkel, hiszen ezek a korábbi évekhez képest a főváros még több pontján közlekednek - mondta a Hungária kocsiszínben tartott szerdai sajtóeseményen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere.
Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy míg a kezdeti időkben csak egy feldíszített villamos járt Budapesten, a tavalyi évben három, idén pedig már hat villamost öltöztettek ünnepi díszbe a BKV Zrt. munkatársai, akik ezenkívül még egy fogaskerekűt is feldíszítettek. Érdekességként említette, hogy a hat villamoson elhelyezett LED-égősorok összesen 3 kilométer hosszúak.
Az első fényvillamosként közlekedő UV-villamos mellett idén egy Tatra, egy KCSV-7 és egy hannoveri villamost is feldíszítettek. A KCSV-7 típusú villamos elődje, a Ganz-csuklós - ICS - oldalára első alkalommal kerültek LED-szalagok, ahogy először kapott világítóelemeket és adventi matricákat a Nagykörúton 15 éve futó Combino is.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A sajtóesemény után a hagyományos fényvillamos, az UV nosztalgiajármű a 2-es vonalon, a Combino a 4-es vonalon, a Hannoveri a 3-as vonalon, a Tatra az 1-es vonalon, a KCSV a 2M vonalon, az ICS pedig a 47-es vonalon állt forgalomba. A feldíszített fogaskerekű a Városmajor és a Széchenyi-hegy között közlekedik.
A vízkeresztig közlekedő, kívül-belül ünnepi díszbe öltöztetett villamosokkal a belvárosi szakaszok mellett a külső kerületekben is lehet találkozni. Január 6-ig többek között a 2-es, a 14-es, a 19-es, a 42-es, az 50-es, az 59-es, valamint a 69-es villamosok vonalain lehet utazni a különleges villamosokkal. A fényvillamosok részletes menetrendje a www.bkv.hu weboldalon tekinthető meg.
Fotók: Getty Images
3 tipp, hogy ne legyen fárasztó és stresszes a karácsonyi készülődés
A legnagyobb hatású stresszfaktorok közé tartozik az idő túl gyors múlása, a menüsor összeállítása, de fejtörést okoz a tökéletes ajándék megtalálása is.
3 hasznos tipp, hogy idén ne legyen fárasztó és stresszes a karácsonyi készülődés
Ezekkel a tippekkel csökkenthető a karácsonyi készülődés okozta stressz.
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- érdekesség
- pszichológia