3-ból 1 magyar nem ad ajándékot idén: aki vesz, az sem költ sokat egy kutatás szerint
Idén nem lesz fényűző a karácsony egy felmérés szerint.

online-vasarol
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

A koronavírus-járvány gazdasági hatásai az idei ünnepeken is nyomot hagynak. A lakosság nagy része nem tervez a tavalyinál fényűzőbb karácsonyt. Minden második magyar ugyanannyit tervez költeni, mint 2020-ban, 26% pedig idén még kevesebbet tud az ünnepekre fordítani. Ők leginkább romló anyagi helyzetük miatt tesznek így - derült ki a Cofidis Hitel Monitor legfrissebb reprezentatív kutatásából.

Ünnepi adok-kapok

A magyarok harmada egyáltalán nem tervez ajándékot adni szeretteinek idén karácsonykor. A korábbi években a lakosság közel 80 százaléka kerekedett fel, és költött erre a célra, tavaly már kevesebben (70 százalék), míg ez idén mindössze 67 százalékukra igaz.

Az ajándékokra költött összeg várhatóan még az idén sem fogja elérni a járvány előtti szintet. Azok, akik tervezik meglepni családjukat, barátaikat, átlagosan 35 800 forintot szánnak erre összesen, míg 2017-ben ez az összeg átlagosan mintegy 41 ezer forint volt. A többség novemberben kezdte meg a karácsonyi ajándékok megvásárlását, és jellemzően 4-6 embert terveznek megajándékozni. Az alacsonyabb jövedelműek igyekeznek 1-3 ajándékozottra szorítkozni.

A többség a fizetéséből (56 százalék), illetve a megtakarításaiból (44 százalék) szán költeni ajándékokra, hitelt erre a célra a tavalyi évhez hasonlóan a magyarok 7 százaléka venne fel. A hosszú szállítási idő, a magas vámok és a készlethiány miatt csökkenhetett azok aránya, akik külföldi internetes oldalakról rendelnének karácsonyra: míg 2017-ben a magyarok 23 százaléka választotta ezt a lehetőséget, 2020-ban már csak 17, idén pedig mindössze 10 százalék.

A cikk az ajánló után folytatódik

Ellenben a hazai webshopokkal, ahol a lakosság közel fele vásárol az ünnepekre. A tavalyi lezárások után viszont sokan személyesen szeretnének ajándékot venni: a magyarok fele bevásárlóközpontokba, szupermarketekbe tervez menni. Számuk még mindig kevesebb, mint a válság előtti években, amikor 60 százalék körül mozgott a plázákban ajándékra vadászók száma.

Kis karácsony, nagy karácsony

A kutatás szerint a tavalyi szerényebb karácsonynak sokan látják a jó oldalát. Bár a személyes találkozások elmaradásának idén már nem örülnének, a tavalyi változások jó részét sokan örömmel tartanák meg. A magyarok közel negyven százaléka kevesebb vendéget fogadott tavaly karácsonykor, kevesebbet költött ajándékokra és vendéglátásra, viszont annál több időt töltött otthon a szeretteivel. Azok közül, akik tavaly szerényebben és meghittebben ünnepeltek, több mint felük idén és a későbbiekben is így tervezi: több időt szánnának a szűk családra és saját magukra.

Fotók: Getty Images

Az élet karácsony előtt és után

A nagy karácsonyi dínomdánom mellett az öncélú ajándékozás, az ünnep előtti stresszes hétköznapok és a családi együttlét feszültsége is felkerültek a mémgyártók listájára. A következőkben ezekből szemezgettünk egy kicsit.

Ezt is szeretjük