Kiderült, a hazai cégek hány százaléka ad év végi juttatást a munkavállalóinak: sokan ezért nem ajándékoznak semmit
Azok a cégek is megindokolták a döntésüket, amelyek nem terveznek semmilyen év végi jutalmat adni.

A hazai cégek 58 százaléka tervez év végén valamilyen eseti juttatást adni a munkavállalóinak - tájékoztatta a Magyar Utalvány Zrt. októberi kutatása eredményéről kedden az MTI-t.
A közleményben kiemelték: a legjellemzőbb jutalmazási forma a bérrel megegyező módon adózó kifizetés, például a bónusz vagy a jutalom; a válaszadók több mint fele választja ezt.
Ezért nem ad sok cég semmilyen év végi jutalmat
A kutatásban részt vevők 22 százaléka tervez valamilyen tárgyi ajándékot adni, 20 százalékuk pedig csekély értékű ajándékot ad, utalvány formájában. Ferenczi Róbert, a Magyar Utalvány Zrt. vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta: azon cégek közül, amelyek idén nem terveznek év végi juttatást adni, a legtöbben azzal indokolták döntésüket, hogy ez korábban sem volt jellemző náluk. Hozzátette: a megkérdezettek 20 százaléka nyilatkozott úgy, hogy korábban adtak valamilyen juttatást, de most nem tudják kigazdálkodni. A vállalkozások közel 4 százaléka jótékony célra fordítja ezt a keretet.

Üzleti partnereinek a kutatásban részt vevő cégek 52 százaléka adna ajándékot; a cégek közel fele 5000 forint alatti összegben gondolkodik. A leggyakoribb továbbra is a tárgyi ajándék, de ebben a szegmensben is választják az utalványokat, illetve akár különféle eseménybelépőket is.
A Magyar Utalvány Zrt. a magyar juttatási piac egyetlen 100 százalékban hazai tulajdonú utalványkibocsátója, terméke a Nemzeti Utalvány. A papíralapú utalvány nem minősül béren kívüli juttatásnak, eseti juttatási forma, amely 35,99 százalékos adótartalom mellett adható, szemben a bérjellegű kifizetések 75,94 százalékos közterhével. Évente egyszer alkalmazható kedvezményes adózással a munkavállalóknak és közvetlen hozzátartozóiknak, a minimálbér 10 százalékáig; összege idén évi 16 700 forint. Az utalványt a munkavállalók napi szükségleteikre költhetik, többek között élelmiszerre, műszaki cikkre vagy ruházatra több mint 4000 beváltóhelyen Magyarországon - idézték fel a közleményben.
Erre a 3 dologra nagyon figyelj a munkahelyeden karácsonykor - Később megbánhatod, ha nem vagy óvatos
Mindegy, hol dolgozol: karácsonyhoz közeledve egyre több a buktató, ami rossz munkahelyi viszonyokhoz vezethet.
Erre a 3 dologra nagyon figyelj a munkahelyeden karácsonykor - Később megbánhatod, ha nem vagy óvatos
Mindegy, hol dolgozol: karácsonyhoz közeledve egyre több a buktató, ami rossz munkahelyi viszonyokhoz vezethet.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)
Olvastad már?
OLVASD EL EZT IS!
- jótékonyság
- adó