Érdekes dolgot fedett fel az emberiség történetéről egy barlangban talált leletegyüttes
A régészek megállapították, hogy az ember már mintegy 50 ezer éve birtokába vette a barlangot.
Az eddig feltételezettnél mintegy ötezer évvel korábban, 41-38 ezer évvel ezelőtt érkezett a modern ember Európa legnyugatibb részére egy nemzetközi kutatócsoport szerint.
A Louisville-i Egyetem professzora, Jonathan Haws által vezetett kutatócsoport a Portugália középső részén, az Atlanti-óceánhoz közeli Lapa do Picareiro barlangban talált, modern emberek által használt eszközök vizsgálata alapján jutott erre a megállapításra az amerikai tudományos akadémia folyóiratában - PNAS - bemutatott tanulmányában.
Felfedezésük alátámasztja azt az elméletet, hogy a modern ember Eurázsiából gyorsan, néhány ezer év alatt szétszóródott Nyugat-Európa irányába első délkelet-európai megjelenése után - olvasható a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportálon. A barlangban talált eszközök abból az időszakból származnak, amelyben korábban a tudósok a Neander-völgyi ember jelenlétét feltételezték.
A Picareiro barlangban már 25 éve folytatnak feltárásokat antropológusok és régészek, akik megállapították, hogy az ember már mintegy 50 ezer éve birtokába vette azt. Az Észak-karolinai Egyetem, az Algarvei Egyetem és a Lisszaboni Autonóm Egyetem kutatói gazdag régészeti leleteket tártak fel, köztük kőeszközöket, vadászatból, állatok leöléséből és főzési tevékenységből származó több ezer állati csontot.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A Bolognai Egyetem és a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet kutatóinak segítségével határozták meg a korai modern emberek érkezésének és a térség Neander-völgyi emberek általi megszállásának korát. Utóbbi mintegy 45-42 ezer évvel ezelőttre tehető, a modern ember 41-38 ezer éve érkezett oda.
A kiemelt kép illusztráció. Forrás: Getty Images.
Egyre érdekesebb dolgokat fed fel az olvadó örökfagy Szibériában
Az elmúlt években Szibériában számos szenzációs leletet tártak fel a kutatók. Ahogy az éghajlat melegszik, az örökfagy - permafroszt - egyre jobban olvad, itt bukkantak rá igen jó állapotban fennmaradt állatfosszíliákra a paleontológusok.
Egyre érdekesebb dolgokat fed fel az olvadó örökfagy Szibériában
Ezúttal egy 39 ezer éves medvetetemre bukkantak.
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- történelem
- tudomány
Rájöttek, miért halt ki a Neander-völgyi ember: érdekes a kutatók magyarázata
- görögország
- történelem