Emlékszel még a discmanre és a téglatelefonokra? Ezek a kütyük voltak a legmenőbbek a 2000-es évek elején
Még belegondolni is szörnyű, hogy ezek a kütyük húsz éve voltak nagyon menők, hiszen olyan, mintha tegnap lett volna.
Sokunk életében meghatározó időszakok voltak a ’90-es és 2000-es évek, hiszen szép emlékek és boldog pillanatok kötődnek ezekhez az esztendőkhöz. Bár még mindig nagyon közelinek tűnik, a millenniumi szilveszter óta már eltelt 21 év, és a ’90-es évek „gyerekei” is lassacskán mind közelednek a harminc felé.
Ennek a kornak az volt az egyik szépsége, hogy még csak kevesen ismerték az internetet, a szórakoztatóeszközök pedig még gyerekcipőben jártak, így nagy ritkaságnak számított egy-egy ilyen kütyüt birtokolni az ezredforduló környékén.
Technikai eszközök a 2000-es évek elejéről
Ma már az okostelefon és az internet meghatározó részeivé váltak a mindennapoknak, azonban húsz évvel ezelőtt minden hasznos funkcióját külön eszközzel kellett helyettesíteni. A beépített kamera helyett filmtekercses fényképezőgépek voltak, a zenehallgatás discmannel történt, és ha valamit mindenképp meg kellett nézni az interneten, akkor azt a legtöbben internetkávézókban, könyvtárakban vagy az iskola informatikatermében intézték el.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
(Borítókép forrása: Getty Images Hungary)