Felháborító, miért tilos sok japán nőnek szemüveget viselni a munkahelyén – Néha még a hajszínüket is megszabják a cégek
A japán nőknek egészen hihetetlen és érthetetlen szabályokat kell betartaniuk a külsejükkel kapcsolatban a munkahelyeken.
A munkahelyeken gyakoriak bizonyos öltözködési megkötések, melyeket be kell tartaniuk a dolgozóknak. Japánban azonban nem csupán azt szabják meg a nőknek, hogy milyen ruhákban jelenjenek meg a munkanapokon, hanem abszurd kikötéseket is tesznek a külsejüket illetően.
A kelet-ázsiai országban rengeteg cégnél egyenesen tiltott számukra, hogy szemüveget hordjanak, sőt előfordul, hogy azt is megszabják, milyen színű lehet a hajuk.
Ezért tilos a japán nőknek szemüveget hordani
A japán társadalomban még mindig férfiközpontú, ők vannak a hierarchia csúcsán, ők diktálják a szabályokat. És az az igazság, hogy a megmozdulások, a tüntetések és a külföldi példák ellenére sem igazán akarnak ezen változtatni. Éppen ezért fordul elő még ma is, hogy egészen részletekbe menően szabhatják meg a nőknek, milyen lehet a megjelenésük a munkahelyen.
Nemrégiben a Nippon televízióban került szóba a téma, illetve a Business Insidernek is nyilatkozott egy húszas éveiben járó, névtelenséget kérő japán nő, aki mesélt a szigorú és abszurd követelményekről. Ő maga egy nagy áruházban dolgozik recepciósként, és elárulta, számára is tiltott a szemüveg viselése ugyanúgy, ahogy sok más nő számára az országban. A vezetőség szerint ugyanis nem elég nőies, rontja a megjelenésüket, illetve megnehezíti azt, hogy minden dolgozójuk nagyon hasonlóan fessen. Persze, előfordul, hogy a tiltakozások hatására igyekeznek más magyarázatot adni: a légitársaság dolgozói esetében például biztonsági indokokra hivatkoznak, míg a szépségiparban tevékenykedőknél arra, hogy a vásárló nem látja a kiegészítőtől az ott dolgozó sminkjét.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Mindez sértő és igazságtalan, a férfiaknak mindenhol engedélyezik a szemüveg viselését. Nem beszélve arról, hogy a nőket így kontaktlencse használatára kötelezik gyakran akár tizenkét órán át, ami igen kellemetlen következményekkel járhat. Sokaknál okoz szemszárazságot, szemfáradtságot, fájdalmat vagy pirosságot, és vannak olyanok is, akik egyáltalán nem bírják.
Smink- és frizuraszabályok
A nyilatkozó hölgy azt is elárulta, hogy a szigorú és értelmetlen kikötések sora itt még nem ér véget. Bár a kötelező magassarkú viselés elleni tüntetések már részleges sikerrel jártak, valójában sokaknak még mindig tűsarkúban kell járniuk, számos helyen ugyanis ez is a kötelező egyenruha része. Hozzátette, a sminkelésben sem kapnak általában nagy szabadságot: a feltűnő, csillámos szemhéjpúderek, a vörös rúzsok vagy a műszempillák tiltólistásak. Sőt, ha ez még nem lenne elég, a hajszín terén is szigorú szabályozás van érvényben sok helyen: ha például túl világosak a tincsek, vagy lógva hordják hosszú hajukat, és a főnökük ezt észreveszi, figyelmeztetésben vagy megrovásban részesíti az alkalmazottat, majd felszólítja a változtatásra.
A dolgozók általában engedelmeskednek, hiszen nem tudnak mást tenni. Ha nemet mondanak, lázadnak, akkor kirúgják őket, mivel bőven akadnak olyan jelentkezők, akik szívesen vállalják a munkát ezekkel a kikötésekkel is. És bár egyre több kampány, megmozdulás és tüntetés küzd a szemüvegviselési tilalom ellen, egyelőre még nem sikerült elérniük nagyobb, az egész országra, kultúrára kiterjedő változást.
Szomorú, mit tüntettek el az iráni albumborítókról
Egy albumon nemcsak a zene a fontos, hanem maga az előadó is, hiszen ő énekli, és ő alkotja meg a számokat, így egyértelmű, hogy általában szerepel is a borítón. Egy iráni zenemegosztó oldalnak azonban eléggé más a véleménye erről - legalábbis abban az esetben, amikor nem férfi, hanem női sztárokról van szó.
Valami nagyon fontos hiányzik ezekről a képekről - Egyszerre bizarr és félelmetes
Nézegess képeket!
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary.
- tiltott szemüvegviselés
- japán nők
- japán
- nők helyzete
- nemi egyenlőtlenség
- szemüveg
- szabály
- munkahely
- Szépség és divat
OLVASD EL EZT IS!
- nők elleni erőszak
- észak-korea