Tatárbifsztek-recept

Így lesz finom

A nyers hús fogyasztásának a gondolatától is kiráz egyeseket a hideg, de te ne légy ilyen, kevés jobb dolog van ennél!

Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nem tartozik a gazdaságos fogások közé, ráadásul a megfelelő húst sem lehet mindenhol kapni, és ha megvan, akkor is várnod kell vele pár napig, de az íze miatt megéri az utánajárás és az érlelés minden percét.

A húson kívül az egyetlen fix pont az elmaradhatatlan kiegészítő: a friss pirítós, amit szintén csak jó minőségű, finom kenyérből érdemes hozzá készíteni.

Tatár bifsztek

Hozzávalók:

  • 50 dkg bélszín
  • 4 tojás
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 5 dkg mustár
  • 5 dkg ketchup
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • 1 evőkanálnyi Worcestershire-szósz
  • só, frissen őrölt bors

Elkészítés ideje:

20 perc.

Elkészítés menete:

Nos, az első lépés, miután konzultáltál a henteseddel, és megvan a megfelelő hús, az, hogy vastag csíkokra vágod, majd elteszed a hűtőbe legalább három-négy napra, hogy érlelődjön - előfordulhat, hogy a hentesnél kapsz érlelt húst, kérdezz rá! -, így ezzel elég hamar végeztél. Ha letelt az érlelés időszaka, vagy már nem bírod tovább, mindenképp bifszteket szeretnél, akkor vedd ki a hűtőből, és ha nincs kedved pepecselni vele, daráld le, de az a legjobb, ha egy éles késsel magad aprítod egészen apró kockákra.

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!


Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.

MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!

Tekintsd meg ajánlatunkat,  kattints ide!

Promóció

Ezután jöhet a fűszerezés, ami olyannyira mindenki saját szája íze szerint kell, hogy történjen, hogy nincs is rá igazán megfelelő recept. A legjobb módszer az, ha ahányan vagytok, annyi személyre kiporciózod a húst, a közepébe ütsz egy tojássárgáját, majd e köré az összes hozzávalót, így mindenki ízlésének megfelelően fogyaszthatja. Az összetevőket még kiegészítheted némi zöldfűszerrel, de egy kis curry is jól áll a bifszteknek. Tehetsz bele kapribogyót is, és ha nincs otthon Worcestershire-szósz, akkor egy kis konyak ugyanúgy jó lesz helyette.

Szereted a szaftos sült húsokat, mindened egy finom pörkölt? Vagy épp ellenkezőleg, inkább a zöldséges ételeket részesíted előnyben?
Mutasd meg a többieknek kedvenc receptjeidet, és töltsd fel a Receptolimpia második részéhez, vagy szavazz másokra!

Fűszeres húsok hétköznapokra és ünnepekre

Van egy szép szelet húsod, és nem tudod, mit kezdj vele? Két lépésre vagy a megoldástól: nézz be képgalériánkba, és válaszd ki a neked legjobban tetszőt!

Ezt is szeretjük