5 isteni, szaftos, omlós sült hús

Kápráztasd el a családot egy nagyon finom vasárnapi ebéddel. Receptjeinktől a nagyragadozók is megszelídülnének.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Mézes sertésbordák

Hozzávalók 4 személyre:

  • 60 dkg sertéskaraj
  • 2 dl ketchup
  • 6 evőkanál méz
  • 1 nagy citrom
  • olaj

A sertéskarajt mosd meg, csöpögtesd le, majd vágd négy egyenlő szeletre, és szalvétával töröld szárazra. Kissé sózd meg, majd felhasználásig takard le. Egy kis tepsit vékonyan olajozz ki, és egymás mellé helyezd bele a bordákat.

A pikáns ketchupot keverd össze a mézzel, és öntsd rá az enyhén megsózott sertésbordákra. A citromot vágd ketté, és az egyik félig kicsavart levével locsold meg a húsokat. A tepsit alufóliával fedd be, majd közepesen előmelegített sütőben 40-50 percig süsd. A bordákat rendezd tálcára, és vékonyra szelt citromkarikákkal díszítsd.

Sült pisztráng mandulával

Hozzávalók 4 személyre:

  • 4 adag pisztráng, egyenként 250 g, konyhakészen
  • 50 g vaj
  • 30 g manduladarabka
  • 6 evőkanál olaj
  • citromlé
  • liszt

A pisztrángokat kívül és belül is dörzsöld be citromlével és sóval. Forgasd meg a halakat lisztben, és a felesleges lisztet rázd le. Egy serpenyőben hevítsd fel az olajat. A pisztrángokat mindkét oldalukon süsd aranybarnára. Közben gyakran öntözd meg őket a sütéshez használt olajjal. Vedd ki a halakat, és tartsd melegen őket. Öntsd ki a maradék olajat a serpenyőből. Hevítsd fel benne a vajat, és amikor már habos, szórd bele a manduladarabkákat. Pirítsd őket világosbarna színűre. Forgasd meg a pisztrángokat ebben a vajban. Majd tedd ki egy tálra a halakat, és öntözd meg őket a mandulás vajjal.

Citromos sertéssült

Hozzávalók 4 személyre:

  • 1 db 1 kg súlyú sertéshús - lehetőleg hátszín
  • 3 citrom
  • 1 nagy pohár száraz, de gyümölcsös fehérbor
  • 1 kis pohár konyak
  • 2 evőkanál olaj
  • 100 g porcukor
  • 1 csokor rozmaring
  • bors

Mialatt a 220 fokra állított sütő melegszik, sózd és borsozd a húst, majd vagdosd be a rostok irányával egyezően, és tűzdeld a kicsi nyílásokba a rozmaringleveleket. Kenj ki olajjal egy tálat, tedd bele a húst, öntözd meg a borral, és szórj rá néhány rozmaringlevelet. Forgasd meg kétszer-háromszor a lében. Tedd a sütőbe, és süsd először 220 fokon 15 percig, majd utána csökkentsd a hőmérsékletet 160 fokra, öntözd meg a tálban lévő lével, és süsd még 15 percig.
Ezalatt oldd fel a porcukrot 2 citrom levében, majd öntsd hozzá a konyakot, és locsold meg ezzel a keverékkel a húst. Ismételd meg a műveletet 5 percenként. A teljes sütési idő 50 perc. Néhány perccel a sütés vége előtt tedd a tálba a vékony szeletekre vágott citromkarikákat.

Csirkeflekken illatos, mézes mártással

Hozzávalók 4 személyre:

  • 4 csirkecomb - 80 dkg
  • 15 dkg vaj
  • 2 dl narancslé
  • 1 dl méz
  • 1 citrom
  • 0,5 dkg mustármag
  • 1 csokor petrezselyem
  • csipetnyi só

Kisebb lábasban olvaszd fel az olajat, majd öntsd bele a narancslevet és a mézet. Sózd, borsozd, szórd meg az őrölt mustármaggal, majd közepes lángon, 2-3 percig párold, és hűtsd ki. A csirkecombokat mosd meg, itasd le róluk a nedvességet, majd helyezd tepsibe. Öntsd rá a mézet, fedd le, és hűtőbe téve érleld két órán át. A pácolt csirkecombokat flekkensütőben 40-45 percig süsd, közben a páclével gyakran öntözd, és néha forgasd meg. Ecetes szilvabefőttet és sós burgonyát adj mellé. Jól illik hozzá a száraz fehérbor.

Életre szóló ízemlékek a PICK szalámival

Válaszd a PICK Téliszalámikat új ízemlékek szerzéséhez, és ajándék tízórais zsákot adunk mellé Kárpáti Tibor grafikájával!

Promóció

Sült kacsamáj

Hozzávalók 4 személyre:

  • 500 g kacsamáj
  • 25 fehér szőlőszem
  • 1 dl szárnyashúsleves
  • 3 evőkanál borecet
  • fél kávéskanál méz
  • bors

Válaszd szét a kacsamáj két lebenyét a kezeddel, és távolítsd el az esetleg rajta lévő vörös foltokat. Vágd 2 cm vastagságú szeletekre egy éles késsel. Sózd, borsozd a szeleteket. Tedd őket zsiradék nélkül egy közepes lángon felmelegített serpenyőbe. Süsd 1 percig attól kezdve, hogy sercegni kezdenek, majd a másik oldalukat is ugyanennyi ideig.
A sütés során a serpenyő megtelhet zsiradékkal, amely a szeletekből folyik ki. Ezt merd ki egy tálba, hogy a máj ne a zsírban süljön át, mert az megváltoztatja az ízét és az állagát.
Helyezd el a szeleteket egy meleg és nedvszívó papírral borított tálon. Merd ki az összes zsírt a serpenyőből, és tedd bele a meghámozott szőlőszemeket. Süsd őket óvatosan 30 másodpercig.
Add hozzá a mézet és a borecetet. Párologtasd 10 másodpercig, majd öntsd hozzá a húslevest. Forrald fel, sózd, borsozd. Tedd a szeleteket egy forró tálra, és öntsd le a mártással. Azonnal tálalhatod.

OLVASD EL EZT IS!

toltott hus lead
  • csirkemell
  • húsételek

4 omlós töltött hús

Ezt is szeretjük