Döntöttek: megvonják a havi 10 ezer forintos támogatást

Kit érint a rendelkezés?

Lesznek, akik ezentúl nem kapnak lakásfenntartási támogatást.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Már egy korábbi cikkünkben is beszámoltunk arról, hogy a kaposvári önkormányzat a lakásfenntartási támogatás odaítélésének szigorítását tervezi, június 12-én azonban a közgyűlés el is fogadta a rendeletet, mely szerint nem részesülhetnek az önkormányzat támogatásában azok, akik nem tartják be az együttélés szabályait, és nem tartanak rendet lakókörnyezetükben.

A rendelet alapján első lépésben három hónapra zárnák ki az érintetteket a havi 10 ezer forintos támogatásból. Az önkormányzat saját értesülése mellett lakossági bejelentésre is szankcionálhat, azonban a rendeletben foglaltakat csak akkor érvényesítik, ha valaki a felszólítás ellenére sem tesz eleget a lakókörnyezet rendezettségére vonatkozó feltételeknek. A határozati javaslat szerint továbbá felkérik a főjegyzőt, hogy fél év múlva értékelje a tapasztalatokat, és indokolt esetben tegyen javaslatot egy szigorúbb szabályozás megalkotására.

Ami miatt még bírság is járhat, kattints:

Még több dolog, amiért büntetést lehet kapni

Ha nyugodtan szeretnél élni, ezeket fontos szem előtt tartanod: kattintsd végig  a képeket!

Több tízezres bírságot kaphatsz!

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük