Június 30-án jár le a türelmi idő: 100 ezres bírságot kaphatsz

Ha nem figyelsz a kertedre

Legyél elővigyázatos, bírságolnak a parlagfű miatt.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Vidékfejlesztési Minisztérium már az MTI-hez eljuttatott, május végi közleményében is arra hívta fel a figyelmet, hogy a parlagfű-mentesítést érdemes minél előbb elkezdeni, ugyanis a gyomnövény számára kedvező időjárás miatt intenzív növekedésre lehet számítani.

A Vidékfejlesztési Minisztérium közleménye szerint a parlagfű ma a leggyakoribb gyomnövény Magyarországon, mely legalább ötmillió hektárnyi területen előfordul, így nem véletlen, hogy évről évre egyre nagyobb problémát okoz az általa kiváltott allergia. Fontos tehát a megelőzés és a védekezés, mellyel kapcsolatban arról sem szabad elfeledkezni, hogy annak elmulasztása komoly pénzbüntetést is vonhat maga után.

Június 30. a végső határidő

Ahogy arról a NÉBIH, vagyis a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal honlapja is tájékoztat, az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 17. § (4) bekezdése szerint a földhasználó köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani.

A vegetációs időszak végét a fagyok beállta jelenti, ami általában októberre esik. Ezen időszak alatt folyamatosan felügyelni kell az adott területet, szükség esetén pedig többször is elvégezni a mentesítést.

Ha valaki előbbieknek nem tesz eleget, vagyis nem akadályozza meg a virágzást és magképzést, a mulasztás miatt hatósági bírságot róhatnak ki rá. A határidő, ahogy a törvény is meghatározza, minden évben június 30-a, így az ellenőrzések július 1-jével már meg is kezdődhetnek.

Belterületen is parlagfű-mentesíteni kell

Bár sokan azt gondolják, a parlagfű-mentesítés feladata kizárólag azokat érinti, akik gazdálkodásra alkalmas földterülettel, nagyobb szántóval, mezővel, erdővel rendelkeznek, ez korántsincs így, amellett ugyanis, hogy bárkinek lehet nagyobb külterületi gyümölcsöse, kertje vagy éppen nagyobb telekkel bíró hétvégi háza, az előírás a belterületi ingatlanokra is vonatkozik.

Képeken 7 dolog, amit társasházban nem tehetsz meg: nagy baj lehet belőle

Nézegess képeket!

Elolvasom

A hatóságok belterületen például kiemelten ellenőrzik többek között a turisztikai célpontok, óvodák, iskolák, kórházak és közintézmények környékét, valamint a kertvárosi részeket.

Míg belterületen az önkormányzat jegyzője vagy a Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága, külterület esetén a földhivatal végzi a helyszíni ellenőrzéseket ellenőrzési terv alapján, emellett azonban a bejelentések is számítanak. A helyszíni ellenőrzésről egyik esetben sem kell tájékoztatni az adott ingatlan tulajdonosát.

Még több bírság, amit kifizettethetnek veled - Kattints a cikkekre!

Több tízezres bírságot kaphatsz!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mekkora a bírság?

A bírságot minden esetben kiszabják, nincs mérlegelési lehetőség, emellett pedig, amennyiben a tulajdonos vagy földhasználó a bírság kiszabása esetén sem tesz eleget a parlagfű-mentesítési kötelezettségnek, közérdekű védekezésre kerül sor, melynek költségei szintén őt terhelik.

A bírság mértéke függ attól, kül- vagy belterületről van-e szó, mekkora a szennyezett terület nagysága, a teljes területen belül milyen ennek a foka, valamint a földhasználó visszaesőnek számít-e. Belterület esetén a fertőzött terület mérete alapján 15 ezer forinttól indul a bírság - 50 négyzetméterig -, felső határa azonban 750 ezertől 5 millió forintig terjedő összeget is jelenthet. Fontos azonban tudni, hogy senkit sem bírságolnak meg néhány tő parlagfű miatt, bizonyos százalék alatt nem számít a fertőzöttség.

Ha többet szeretnél tudni, a NÉBIH honlapján számos hasznos információt kaphatsz a parlagfű-mentesítéssel kapcsolatban: kattints ide!

Mit tehetsz a parlagfű ellen?

Szecsődy Gábor okleveles kertészmérnök szerint, mint a gyomnövényeket általában, a parlagfüvet is érdemes fiatal állapotában elcsípni, de semmiképp sem szabad hagyni, hogy virágot hozzon. Egy jól megtermett növény ugyanis több ezer magot is képes hozni, amit a szél nagy távolságra röpíthet.

Gyakorlott szem számára az egy-két leveles növények is könnyen felismerhetőek, ezeket kis terület esetén szabad kézzel is kihúzhatod a talajból. Ügyelj arra, hogy gyökerestől távolítsd el, mert a beszakadt gyökérből megerősödve hajthat ki újra. Nagyobb állomány esetén a kézi kapálás jöhet szóba, még nagyobb területen pedig a kapálógép használata. A lekapált növényeket lehetőség szerint távolítsd el a talajról.

Távol tartanád a kártevőket? Képeken 8 növény, ami megteszi helyetted

Nézegess képeket!

Elolvasom

Szecsődy Gábor szerint kevésbé környezetbarát, ellenben rendkívül hatékony módszer a vegyszeres gyomirtás, amit szintén célszerű a kevésbé fejlett növényeken alkalmazni, melyek a legérzékenyebbek a gyomirtó szerre. Amennyiben nincs más kultúrnövény a közelben, bátran használhatod az úgynevezett totális gyomirtó szereket, melyek a többi jelenlévő gyomnövényt is elpusztítják.

Ha a parlagfű a gyepben üti fel a fejét, akkor csak szelektív gyomirtó szert használhatsz. Ahogy kertészmérnök szakértőnk is elmondta, megfelelően ápolt kertben a parlagfű ritkábban jelenik meg, mint egy elhanyagoltban. Igyekezz minél kevesebb szabad talajfelszínt hagyni, mert az a gyomnövények számára meghódítandó területnek számít, ahol lehet, alkalmazz talajtakarást - szalma, fenyőkéreg.

Ezt is szeretjük