Megbírságolhat a NAV a lakásod miatt
Lakástulajdonosnak lenni nem is olyan egyszerű, és adózási szempontból sem tréfadolog.
A fiatal párok, de az idősebbek számára is boldog pillanatot jelent, amikor végre olyan lakásba költözhetnek, ahol nincs havi bérleti díj, nincs főbérlő, és amelyet végre a magukénak mondhatnak. Sajnos azonban a helyzet egyáltalán nem kockázatoktól mentes, ugyanis a lakással kapcsolatos költségek nem állnak meg a lakás megvásárlásakor. Léteznek különböző illetékek, adók, melyekkel a lakástulajdonosoknak számolniuk kell.
Ha neked is van saját lakásod, vagy tervezed, hogy veszel egyet, ne feledkezz el a következők befizetéséről, ugyanis a NAV - Nemzeti Adó- és Vámhivatal - súlyosan megbünteti azokat, akik elmulasztják.
Illeték lakásvásárlás esetén
Ha épp most készülsz megvásárolni új otthonodat, egy plusz kiadással mindenképp számolnod kell, és ez a lakástulajdon megszerzésére vonatkozó illeték. Mivel esete válogatja, miként kerül az ember birtokába egy új lakás, következzen néhány példa.
Használt lakás vásárlása esetén az illeték 4%. Ha első lakásodat veszed meg, az nem kerül többe 15 millió forintnál, és 35 éven aluli vagy, ennek csak a felét kell kifizetned. Ha új építésű lakást veszel, és az nem kerül 15 millió forintnál többe, az illeték 0%.
Ha már korábban rendelkeztél lakással, amit most a haldokló ingatlanpiaci helyzet ellenére is sikerült eladnod, és még az eladás évében vásárolsz egy másik lakást, akkor a régi és az új lakás értékkülönbözetét alapul véve 4%-os illetéket vagy köteles befizetni.
Ha a lakásra csere útján tettél szert, akkor ugyancsak a két lakás értékkülönbözete a mérvadó, és szintén 4%-ot kell befizetned illeték formájában.
Öröklés és ajándékozás: illeték ilyenkor is van
Amennyiben örökösödés útján jutsz ingatlan birtokába, akkor két kulcs szerint történik az illetékfizetés. Az általános illetékmérték 18%, a lakásszerzésekhez kapcsolódó kedvezményes illetékmérték 9%, ami például föld öröklődése és ajándékozása esetén érvényes.
Mentes az örökösödési illeték alól az örökhagyó egyenesági rokona, az örökhagyó mostoha- és nevelt gyermeke, a mostoha- és nevelőszülője által meghagyott örökrész tiszta értékéből 20 millió forint, valamint a házastárs is. Az ajándékozási illeték alól mentes az ajándékozó egyenes ági vagy örökbefogadás általi rokona által szerzett ajándék.
Adófizetés bérbeadás esetén
Ki szeretnéd adni a lakásod? Az első dolog, amit meg kell tenned, hogy bejelented, ugyanis ha nem teszed, azzal tulajdonképpen adócsaló válik belőled. A lakáskiadásból származó pénz, mint jövedelem, adóköteles. A hozzád érkező összegről el kell számolnod, és 16%-os adót vagy köteles fizetni utána, amennyiben a bérlőd magánszemély. Az adó összegét negyedéveként, a negyedévet követő hónap 12. napjáig kell befizetni az adóhatósághoz. Abban az esetben azonban, ha az önkormányzatnak adod bérbe a lakást, a szabály 2005-ös bevezetése óta a bevétel egészében jövedelemnek számít, és az utána fizetendő adó mértéke 0%.
Ha bérbe adsz, nyilatkoznod kell írásban, hogy az összevont adóalapba tartozó várható éves jövedelmed a bérleti díjjal együtt sem haladja meg a 2 millió 424 ezer forintot. Ha nem nyilatkozol, vagy éves jövedelmed ezt meghaladja, akkor a bérleti díj 1,27-szeresének a 16%-át kell adóként befizetned.
Lakást készülsz venni?
Ha lakásvásárlásra készülsz, nem árt, ha tisztában vagy néhány dologgal. Nézd meg videónkat, melyből kiderül, mit kell tudnod!
Adózás az eladott lakás után
Ha valamilyen oknál fogva úgy döntenél, hogy nem tartasz igényt a továbbiakban a lakásodra, és el akarod adni, akkor a következők vonatkoznak rád. Alapszabáky, hogy vásárlás esetén illetéket, eladás esetén adót kell fizetni. Ha magánszemélyként eladod a lakásodat, az érte kapott pénz után, mely bevételnek számít, bizonyos esetekben adót kell fizetned. Ennek értelmében a személyi jövedelemadó mértéke 16%-os. Kattints a NAV honlapjára, ahol kiszámolhatod, kell-e fizetned, illetve mennyit, ha igen.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Mi történik, ha nem fizetsz?
Ha nem fizeted be a kötelező összegeket, akkor büntetésre számíthatsz, azonban nem csupán az elmaradt összeget, hanem mulasztási bírságot és késedelmi díjat is fizetned kell. A későbbi gondokat elkerülendő érdemes tisztában lenni a szabályokkal, valamint figyelni a befizetésekre.
OLVASD EL EZT IS!
- adó
- lakás- és pénzügyek
Új adót vezetnének be Budapesten a lakások után: te is érintett vagy?
- adósság
- adó