„Azóta sem voltam olyan szabad” A Femina szerkesztőségének legszebb gyerekkori nyári emlékei

Felnőttként a nyári szünet emlékeinkben a mai napig úgy él, mint a hosszú, meleg, végtelennek tűnő napok, a határtalan szabadság ideje. Ma, amikor a gyerekek - ha hagyjuk -, a fél szünidőt mesenézéssel, számítógépes játékokkal töltik, jó belegondolni, hogy egyébként máshogy is lehetne csinálni. Legalábbis nekünk ment valamikor. És emlékeztessük magunkat olykor arra is, hogy a legszebb emlékeink soha nem a képernyőhöz kötődnek.

A Femina szerkesztőségének legszebb nyári emlékei

Boróka: a legtöbb időmet lóháton töltöttem

Gyerekkorom nyarai a korlátlan szabadság önfeledtségében teltek. A Pilis erdőinek ölelésében nőttem fel egy tanyán, mondhatjuk, hogy az Isten háta mögött – de számomra ez volt a világ közepe. Apró koromtól fogva lovakat tartott a családom, így a legtöbb időmet lóháton töltöttem, a környező dombok és völgyek között nyargalászva, akkori kutyám kíséretében, aki árnyékként szaladt a nyomunkban. A száradó széna, a pattogó tábortűz és a lovak izzadt testének illata lengte be ezeket a hosszúra nyúló napokat.

Barátok is mindig érkeztek látogatóba néhány napra, hogy végül hetekre maradjanak. A nyár számomra a szabad ég alatt telt, szinte csak aludni jártam a házba. Édesanyám a mai napig emlegeti, hogyan kötöttem a nyakamba egy kulacsot, és tömtem a zsebembe egy szendvicset vagy almát, hogy még ebédelni se kelljen hazatérnem a lovak közül, majd csak este. Amikor persze el kellett mesélnem mindenkinek az aznap felfedezett útvonalakat, a réten meglesett őzek életének aktuális eseményeit. A testvéremmel a legszebb gyerekkort köszönhetjük a természetnek, valamint a közösség és a család szeretetkörének. Ma is legszívesebben a fák között töltöm az időmet.

Violetta: mindig volt friss pogácsa és sütemény

A nagyszüleimnél eltöltött nyarakból nem is kifejezetten egy konkrét emlékképem van, hanem az, hogy mennyire szerettem a falu legnyugalmasabb részén álló házukhoz elbiciklizni, ahol csak a madárcsicsergés és állathangok nyugodt „csendje” fogadott. A friss gyümölcsért és zöldségért csak ki kellett menni a kertbe, leszedni a bokorról vagy felmászni érte a fára. Volt idő reggel lustálkodni, délután szunyókálni vagy kicsit unatkozni is – bár utóbbi ritkán fordult elő, mert mindig nyaralt a szomszédban vagy az utcában pár másik unoka is, akikkel lehetett játszani. Ahogy friss sütemény vagy pogácsa is mindig volt, vagy a mamámnál, vagy valaki más nagyijánál.

Mirtill: Balatonszárszó ma is a nyaram fix pontja

Megszámlálhatatlan sok szép gyerekkori emlékem van a nyárról, de az összes közül talán a balatonszárszói heteket emelném ki. Akkor még a dédszüleimé volt a nyaraló, ahova rendszeresen lejártunk. Imádtam görögdinnyét enni a hűvös, árnyékos teraszon, kiülni a kertbe a hintaágyba, vagy elslattyogni papucsban a közeli "kis strandig".

A szülinapomat is mindig ott ünnepeltük a családdal, de volt, hogy meglepetésként lejött még két barátnőm is. Ott töltöttem az 1. szülinapom, de a 18-ra is oda hívtam el a barátaimat bulizni - miután kikönyörögtem nagymamámtól a házat. Minden évben más és más táborok, utazások, később fesztiválok voltak, de Balatonszárszó a nyaram egy kedves fix pontja azóta is.

Carmen: volt, hogy varázslók voltunk

Vidéken, a Tisza melletti kis faluban, a nagymamám kertjében rengeteget játszottunk a nővéremmel. A tyúkok és a malacok aprócska szállodája (sima, egyszerű ólak), a régi Trabant, a kis fából készült szekér és a gyönyörűen gondozott virágok jelentették a játszóterünket. Az egészben az volt a legjobb, hogy nem kellett semmiféle eszköz, az volt a játékunk, hogy kitaláltunk történeteket és eljátszottuk őket. Volt, hogy varázslók voltunk, vagy épp óriásinak tűnő felnőttek - akik ugye bármit megtehetnek -, volt, hogy világjárók, rocksztárok, vagy mi voltunk a farm vezetői - ezeknél a sztoriknál előszeretettel slisszantunk fel a már forgalomból kivont kis traktorra a kert végében. A napok pedig mindig olyan gyorsan elszaladtak, hogy észre sem vettük és már hallottuk, ahogy kiáltanak utánunk a házból: "kész a vacsora!". Ha ezekre az emlékekre gondolok, mindig azt érzem, mennyire jó, hogy valójában nem a túlbonyolított, körmönfont, tárgyias dolgokban rejlik az boldogság.

Tamara: azóta sem éreztem magam olyan szabadnak

Nekem az egyik legszebb nyári emlékem, hogy általános iskola felső tagozatban minden nyáron szervezett a tesitanárunk egy úgynevezett sporttábort Gyomaendrődön. Ugyan rengeteget kellett futkosnunk a 40 fokos melegben, amihez néha semmi kedvem nem volt, de azóta sem éreztem magam sehol annyira szabadnak és gondtalannak. Minden iskolás barátom járt ebbe a táborba, így a társaság is nagyon jó volt, karaoke estét is tartottunk, ahol a legjobb barátnőm elénekelte Madonnától a La Isla Bonitát, amit a mai napig felidézünk, és azóta is a "közös dalunk".

Erika: elképesztő sokat nevettünk

A nagypapáméknak volt egy kis nyári házuk nem messze a várostól, Győrújbaráton. Rengeteget jártunk velük oda, sokszor busszal - ami nekem nagy élmény volt. A két bátyámmal mindig jókat játszottunk náluk: fára másztunk, málnát szedtünk, talicskában toltuk egymást, és elképesztő sokat nevettünk. A legjobb volt, mikor hétvégén a szüleink is tudtak csatlakozni, akkor aztán volt bográcsozás, szalonnasütés, este csillagnézés, és ha ott is alhattunk, akkor éjszakákig ment a duruzsolás, nevetés.

Dóri: tele voltunk barátokkal

A legszebb nyári emlékeim Balatonboglárhoz kötődnek. Minden évben ott kezdtük nagymamámmal a nyarat, két hetet töltöttünk a Minisztertanács - későbbi nevén Miniszterelnöki Hivatal - üdülőjében. Minden alkalommal ugyanazok a családok jöttek, tele voltunk barátokkal. Nekem ez a két hét jelentette az igazi szabadságot, főleg olyan 11-12 éves korunktól szinte határok nélkül azt csinálhattunk, amit akartunk. Az üdülő még a 90-es években is megőrizte szocialista báját, volt ping-pong asztal, ahol 10-15-en forgóztunk, rex-asztal, műanyag, nyikorgó vízibiciklik. Kamaszkorunkban örök barátságok szövődtek itt, első csókok, szerelmi drámák tarkították napjaink. 2-16 éves korom között jártunk ide, de volt olyan barátnőm az üdülőből, akivel utána még tíz évig tartottuk a kapcsolatot.

Valamikor 2010 környékén aztán tönkrement az egész, bezárták. Egyszer meglátogattam, addigra az épületet is lebontották, egy óriási homokkupac volt a helyén. Akkor elsírtam magam. Most azt hiszem, lakóparkot építettek oda. Tudom, hogy rajtam kívül még nagyon sok akkori gyereknek jelentette ez a két hét ugyanazt, mint nekem. Remélem, valamelyikük most olvassa ezt a cikket, és ha mást nem, legalább kicsit elmosolyodik.

Kép: Getty Images

Állítsd be a Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Femina!

• nyári szünet
• szerkesztőség
• nosztalgia
• Gyerek