Meddig jó a sárgatúró, és hány napig ehető a főtt tojás? Eddig fogyaszthatod biztonsággal a húsvéti fogásokat
Hogy a húsvéti fogások utólag se okozzanak kellemetlen élményt, fontos számolni a napokat.
Bár a húsvét alapvetően vallási ünnep, az is hozzátartozik, hogy az asztalokra tradicionális finomságok kerüljenek, mint a sonka, a főtt tojás, vagy épp a sárgatúró.
Bármilyen fogásról is legyen szó, nagyon fontos odafigyelni ezek körültekintő elkészítésére, és romlandó ételek esetén a megfelelő hőmérsékleten, megfelelő ideig történő tárolására is. Ha valaki nem veszi elég komolyan a fogások egyéni tulajdonságait, azzal saját és környezete, családja egészségét is veszélyezteti, hiszen csúnya ételmérgezés lehet a vége, ami mindenki számára kellemetlen, az idősek és a gyerekek számára pedig még veszélyesebb.
Meddig jó a sárgatúró?
Sokan készítenek húsvétra sárgatúrót, mely nevével ellentétben nem túróból készül, csupán állagában hasonlít rá, fő alkotóelemei a tej és a tojás. Ugyan készítésekor a tojás forró tejbe kerül, tehát hőkezelést kap, ez nem azt jelenti, hogy a későbbiekben hanyagolható az étel hűtése. A sárgatúró megfelelő hűtés mellett három napig fogyasztható.
Ahogyan a Nébih tájékoztatójában is olvasható, a romlandó ételeket mindig hűtőben kell tárolni, legfeljebb 5 fok alatt, és maximum két órát lehetnek hűtés nélkül. Ezt a két órát természetesen nem érdemes kivárni, hiszen - ahogy a Nébih is írja a linkelt szövegben - minél tovább van hűtetlenül az étel, és minél melegebb a szoba hőmérséklete, annál gyorsabban szaporodnak el rajta a baktériumok.
A húsvéti főtt tojás eltarthatósága
Ami a húsvéti főtt tojásokat illeti, ugyancsak érdemes megfogadni a Nébih tanácsait. Tájékoztatójukban felhívják a figyelmet, hogy főzésekor minden esetben friss tojást kell használni. Szavatosságát ellenőrizni kell a csomagoláson, de otthon, külön is érdemes. Mivel leütni nem lehet őket főzés előtt, frissességükről vízbe merítéses módszerrel lehet meggyőződni: a frissek az edény alján maradnak, az állottak a felszínre emelkednek.
A Nébih tanácsai szerint a húsvéti tojásokat keményre kell főzni, és hideg vízzel gyorsan visszahűteni. Mivel ételről van szó, csakis hivatalos árusítóhelyről származó tojásfestéket, élelmiszerfestéket szabad használni, illetve természetes színezőket, mint a hagymahéj, a cékla vagy a kurkuma. Textilfesték vagy egyéb festékek semmiképp sem valók erre a célra, mivel a héjon keresztüljutva szennyezik a tojást.
A húsvéti főtt tojás szobahőmérsékleten maximum két órán át maradhat, azután le kell hűteni. A hűtőszekrényben 5 fok alatt, maximum egy hétig tárolható.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Meddig jó a húsvéti főtt sonka?
A Nébih tanácsait már a húsvéti sonka vásárlásakor is érdemes megfogadni: ellenőrizni kell, hogy a sonka nem eresztett-e levet, hiszen ez a romlás jele lehet. Fontos meggyőződni a lejárat napjáról is, végül arról, nem sérült-e a sonka csomagolása. Amennyiben igen, a termék helyett jobb egy másikat választani.
Leírásuk szerint a főzésre vásárolt füstölt sonkát lassú tűzön kell elkészíteni. Alapos főzésre van szüksége, annyi órán át, ahány kilós a sonka. Attól a perctől, hogy a sonka elkészült és kihűlt, hűtőben kell tárolni. Bár egyesek szerint a húsvéti sonka akár egy hétig is eltartható, biztonságosabb lehet 3-4 napon belül elfogyasztani. Ha mégis maradna belőle, kisebb darabokra vágva fagyasztható.
A húsvéti kalács receptje
A húsvéti asztalról a kalács sem hiányozhat: ez a recept puha és omlós végeredményt ígér.
Hagyományos fonott húsvéti kalács receptje: így lesz tökéletes a tészta
Húsvétkor add meg a módját, süsd saját magad a fonott kalácsot! Erre a nagyi is büszke lenne.
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- húsvéti sütemény
- húsvéti dekoráció