Hálószoba-titkok
A feng shui évezredek óta ismeri a harmónia titkát. Ha kiegyensúlyozottságra vágysz, kövesd a feng shui elveit a hálószobában is!
Az ősi kínai térrendezési tudomány – mely egyes vélemények szerint a szintén több évezredes múlttal rendelkező indiai vasztuból nőtte ki magát - klasszikus alaptanításai azokra a tapasztalatokra épülnek, melyek szerint a világ, az élet és a természet folyamatosan változik, ennek pedig az az éltető energia a mozgatórugója, melyet a taoista felfogás csi néven tart számon.
A csi által létezik és változik minden körülötted, sőt saját életed és dolgaid alakulásáért is ez az energia a felelős. Ahhoz, hogy meg tudd őrizni az egészségedet, hogy vágyaid teljesülhessenek, és hogy sikeresen teljesítsd a feladataidat az életben, a csi áramlását kell úgy alakítanod, hogy annak pozitív hatását a hasznodra fordíthasd.
Feng shui a hálóban
A feng shui segítségével minden életterületen erősítheted az esélyeidet, legyen szó munkáról, anyagi javakról, karrierről, családról vagy éppen a szerelemről. Az úgynevezett bagua térkép segít abban, hogy megtudd, az otthonod egyes helyiségei – a lakás fekvéséből adódóan - mely életterülettel vannak összefüggésben.
Mivel a bagua szerint dél-nyugat a szerelem területe, ha kiegyensúlyozott kapcsolatra vágysz, érdemes a hálószobát otthonod ezen a részén kialakítani. Ha azonban erre nincs lehetőség, még ne keseredj el: a csi-t más módon is becsalogathatod a szerelem területére. Íme néhány tipp, mit is tegyél a haromikus hálószoba megteremtése érdekében, hogy az a párkapcsolatodra is hatással legyen!
Mivel a legfőbb cél a csi becsalogatása és akadály nélküli áramlásának elősegítése a hálószobában, mindent ennek kell alárendelned! Fontos például, hogy az ágyadnak mindig legyen fejtámlája, és az mindig támaszkodjon a falnak. Ezen kívül azonban az ágy legyen körüljárható, hogy egyrészt a csi szabadon áramolhasson, másrészt pedig ne keltse használójában a bezártság érzését.
Hasznos továbbá, ha lábakon áll, így a csi alulról is körbejárhatja! Bár praktikus megoldás, a feng shui szempontjából igen előnytelen a fej fölött elhelyezett polc, hiszen állandó nyomást gyakorol az alatta alvókra, nyugtalan alvást és ezáltal állandó fáradságot okozva.
A feng shui alapvetően fontosnak tartja a színeket és hatásukat, és az egyes égtájakhoz is hozzárendeli őket. A dél-nyugat színe rózsaszín, így hasznos lehet, ha ez a szín is megjelenik valamely módon a hálóban. Ez természetesen nem kötelező érvényű előírás, arra azonban ügyelj, hogy ha rózsaszín nem is, de élénk, vad árnyalatokat vagy több, egymással nem harmonizáló színt soha ne alkalmazz a hálószobában, ez ugyanis zavarni fogja a nyugodt alvást!
Tükröt ne!
Lehet, hogy divatosak a hálószobai tükrök, a feng shui szerint azonban nem tanácsos a használatuk, egyrészt ugyanis hamar a megcsalás érzetét kelthetik, másrészt pedig nem jó érzés egy rossz álomból úgy felriadni, hogy azonnal önmagaddal nézel farkasszemet. Ha valóban kiegyensúlyozott párkapcsolatra vágysz, a hálószobából lehetőleg mellőzd a különböző családi fényképeket, gyerekkori fotókat!
Tartsd azonban szem előtt, hogy a pároddal készült közös fotók csak erősítik a szerelem területét! Ügyelj arra, hogy minél több páros dolog vegyen körbe a hálószobában.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Két éjjeli lámpa, két piros gyertya…ráadásul a rózsakvarcoknak és kristályoknak is itt találj helyet. A cél természetesen nem az, hogy a szerelem legkülönbözőbb jelképeit halmozd fel a szobában, hanem hogy harmóniát teremts!
OLVASD EL EZT IS!
- boldogság
- lakberendezés
Így használd a bágua-térképet, hogy boldog legyél!
- lakberendezés
- fejfájás
Ezért fáj folyton a fejed!
- lakberendezés
- párkapcsolat