Az egész lakás hangulata megváltozik egyetlen faltól: hétköznapi dizájntrükköket mutatunk
Bármelyik otthonban kipróbálhatóak ezek az egyedi falmegoldások.
Van olyan, hogy az ember nem tervezi felújítani az egész házát, mégis szeretné valami aprósággal feldobni egyik vagy másik szoba hangulatát, megszüntetni a monotonitását. Erre ma már olcsó és egyszerű megoldásokat lehet találni, amelyek mindössze pár óra munkával járnak, a hatás pedig nem marad el.
A szoba hangulatát rengeteg dolog befolyásolja. A kiegészítők vagy a drapériák sokat tudnak például finomítani egy lakás küllemén, de a legnagyobb felületet mégiscsak a falak jelentik, így a legdrasztikusabb változást úgy lehet elérni, ha a falat dobja fel egy kicsit az ember.
A falak átalakítása
Nem kell az összes falat átfesteni ahhoz, hogy szembetűnő változást érjen el az ember. Elég egyetlen falat megváltoztatni vagy kiemelni. Hangsúlyos fal létrehozásával egy adott pontra lehet terelni a belépő figyelmét. Ez ne az ajtó vagy az ablak fala legyen, olyan szakaszt érdemes kiválasztani, amit azonnal látsz, ha belépsz a szobába.
A hangsúlyt megteremtheted egyetlen élénk szín felvitelével, de választhatsz akár tapétát is, amivel burkolhatod vagy az egész szakaszt, vagy csak egy részét, a lényeg, hogy kontrasztot hozz létre, és a szín, amit itt alkalmazol, jelenjen meg a kiegészítőkben. Ezt visszafelé is lehet tervezni. Ha például a bútoraid szürkék, és a falaid fehérek, a hangsúlyos falon jól mutathat egy fehér alapon szürke minta. De fekete falban is gondolkodhatsz, ehhez pedig akár krétafestéket is használhatsz, ami kreatív lehetőségek egész tárházát teremti meg.
Különböző tapétákkal is különleges hatást lehet elérni. A szürke példához ragaszkodva találhatsz betonmintás tapétákat, amelyek egy rusztikus, nyers hangulatú szobában jól mutatnak, de egészen élethű tégla-, vagy famintás tapéták is kaphatóak. Ezek többnyire texturáltak, így a tapintásuk is érdekes, új színt adnak a lakásnak. Népszerűek lehetnek még a virág- és a levélminták is, amelyek trópusi hangulatot teremtenek a szobában, de visszatérőben vannak a '80-as, '90-es évek egész falas képei is, amelyek egészen más világokba is ajtót nyithatnak a nappalin keresztül.
Ha a nappaliban választasz átalakítandó falat, a tévé mögötti szakasz jó választás lehet, hiszen így biztosan a szem előtt lesz a hangsúlyos rész, ráadásul a televízió-készüléket is ki lehet így emelni a háttérből. Tévéfal kialakításához ugyanúgy használhatsz tapétát, festéket, de akár álkandallót is építhetsz a tévé köré.
Képekkel is változtathatsz
Nemcsak maga a fal fontos, hanem az is, hogy mit raksz rá. Egy látványos kép például megváltoztatja az egész szoba hangulatát. Válassz olyan színvilágú festményt vagy utánnyomatot, ami illeszkedik a kiegészítőidhez, de azért figyelj oda, mekkora keretméretet választasz, főleg, ha fókuszba akarod emelni a tárgyat. A túl kicsi festmény elveszik, a túl nagy átveszi az uralmat a szobában.
Nem is mindig van szükség rá, hogy legyen valami abban a keretben. Egy szépen megmunkált, egyedi keret üresen is dísze lehet a falnak, és ugyanúgy vonzza a tekintetet. Sőt letisztultságával is átad egyfajta esztétikai értéket. Az üres képkeretekkel sokat lehet játszani. Néhány egyszerű fakerettel például egészen egyedi mintákat lehet eszkábálni a falra, és ilyen dísze biztosan senkinek nem lesz. Ráadásul nem kerül egy vagyonba sem.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Hangsúlyos fal a lakásban
Nézz meg néhány példát arról, hogyan hozz létre mutatós hangsúlyos falat a lakásban. Összegyűjtöttük a legszebb, legegyszerűbb megoldásokat, és mindent, amit a témában tudni érdemes.
Egy falat festettek át, de elképesztően jó lett tőle a szoba: így hozz létre hangsúlyos falat
Nézegess képeket!
ElolvasomA képek forrása: Getty Images