- Véletlenül tudtam meg, hogy csal a párom
Az élet lezárásokból és újrakezdésekből áll - de ebben az esetben vajon melyik a jó döntés?
Újrakezdjem, vagy keressek másik társat? - kérdezi levélírónk Féderer Ágnestől. A családállítás-szakértő szerint csak akkor van értelme a folytatásnak, ha teljesen és feltételek nélkül meg tud bocsátani a párjának.
Ezt azonban a megcsalt félnek az adott körülmények között nyilván nem könnyű megítélnie, hiszen még tele van szenvedéllyel és indulattal. Ha te is hasonló helyzetben vagy, adj időt magadnak a döntésre, és addig is gondolkodj el Ágnes válaszán.
Kedves Ágnes!
Nagyon kétségbe vagyok esve. A napokban hatalmas csalódás ért: kiderült, hogy a párom, akivel másfél éve együtt jártunk, hat hónapja folyamatosan csalt egy másik lánnyal!
Az egészre úgy derült fény, hogy a lány elküldte nekem az összes msn-es naplóbejegyzést, amit ők ketten írogattak. Abban lelték örömüket, hogy elmesélték egymásnak újra meg újra, hogy szexeltek, vagy, hogy fognak - és én ezt mind megkaptam, és természetesen el is olvastam.
Azt hittem, megőrülök! Természetesen azonnal kidobtam a pasit, de előtte megkérdeztem, miért tette ezt velem, mikor tényleg kiszolgáltam minden téren, amit egyébként nem is tagadott. Annyit mondott még, hogy egy kissé zűrös időszakunkban jött össze a lánnyal. Én akkoriban futással oldottam fel a stresszt - ő is találhatott volna más módot a feszültsége levezetésére, mint a félrelépést.
Mindezek ellenére még mindig nagyon szeretem őt. Mióta szakítottunk, naponta zaklat, hogy adjak neki még egy esélyt. Nem tudom, hogy újrakezdjem-e vele, vagy keressek másik társat magamnak - arról pedig fogalmam sincs, hogy képes leszek-e még megbízni valakiben. Kérlek, segíts!
Kittssz
Kedves Kittssz!
Ez bizony nehéz élethelyzet. Ha a te szemszögedből nézem, akkor tökéletesen megértem az indulataidat.
Ha átváltok aztán a volt párod nézőpontjára, azt kell, hogy mondjam, az is logikus, amit ő mond. Ki futással győzi le a stresszt, ki meg azzal, hogy egy külső kapcsolatban vezeti le az indulatait, energiáit.
Tudod, hogy miért vonzó a férfiaknak egy ilyen viszony? Mert nincsenek benne elvárások, nem kell megfelelni, nincs tétje sem, tényleg az, aminek látszik. Átmeneti lazítás, pótlék.
Ezt a véleményemet valószínűleg nem osztja egyébként a háromszög harmadik szereplője, az a bizonyos idegen nő, aki nagy valószínűséggel komolyabb érzelmeket fektetett be, különben nem küldte volna el neked a levelezésüket.
Nyitnék egy zárójelet: nem igazán elegáns megoldás az ilyen. Hölgyeim, azt javaslom, sose vetemedjetek ilyesmire!
Ez nem az az eszköz ugyanis, amivel meg lehet kaparintani egy férfit. Legfeljebb öncélú bosszúnak jó, mert az elküldés pillanatában a saját esélyeitek is a nullára csökkennek. Ki az a férfi, aki ezek után megbízik bennetek?
Kedves Kittssz, ha egy kapcsolatban gondok vannak, abba általában mindkét fél beleteszi a magáét. Ha ezt sikerülne elismerned, sokkal reálisabban látnád a helyzetedet.
Te is hibáztál, ő is felelős érte. A hogyan továbbról természetesen neked kell majd döntened. Vagy vele, vagy nélküle. Sok minden mérlegre kerül ilyenkor. Egy dolog biztos, csak akkor van értelme a folytatásnak, ha teljesen és feltételek nélkül meg tudsz bocsátani neki. Mert, ha folyton csak levered majd rajta ezt a viszonyt, nem jósolok hosszú és boldog éveket nektek együtt.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Én a helyedben hagynék egy kis időt a döntés meghozatalára. Semmi nem sürget. Attól pedig óvnálak, hogy azonnal más pasi után nézz. A hirtelen váltás legfeljebb arra jó, hogy máson verd le az indulataidat. Szóval tanulj meg túlélni - sírj, panaszkodj, sütizz, sétálj, fuss, szórakozz, olvass, dolgozz -, hiszen ilyen helyzetben lehet még bőven részed. Az élet ugyanis lezárások és újrakezdések folyamata. Minden azon múlik, mennyire készülsz fel erre.
Ha netán nem boldogulsz egyedül, szívesen látlak valamelyik A másik Fél is fél csoportomban, a családállítás nagyon sokat tud segíteni párkapcsolati döntéseknél is. Addig is határozottan és belátóan, és persze mindig csak előre:
Féderer Ágnes
OLVASD EL EZT IS!
- szerelem
- családállítás
A férfiszerzés 5 legfontosabb lépése
- szakítás
- családállítás
A szakítás 3 legfontosabb lépése
- szakítás
- családállítás