18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Nem túl vastag a párod odalent? 18+-os tippek, hogy mindketten élvezzétek a szexet

Ezentúl sokkal intenzívebb élményt nyújthat a szex.

Már-már sablonos a mondat, hogy nem a méret a lényeg, ám a bölcsességet a legtöbben hosszban értik, nem pedig átmérőben, noha a pénisz vastagsága is sokat nyomhat a latban.

Hiába rendelkezik ugyanis a férfi hosszú hímtaggal, ha az vékonyabb, előfordulhat, hogy sem a nő, sem maga a pasi nem fogja úgy élvezni a szexet vagy egyáltalán érezni a másikat. Ennek az az oka, hogy a hüvelyben a pénisz még bőven elférhet, nem súrlódik olyan mértékben annak a falához, nem okoz olyan intenzív feszítő érzést, a férfi tágnak érzi a környezetet, a nő pedig kevésnek a stimulálást.

Erről a dologról senki nem tehet. Ahogyan a nő is rendelkezhet kevésbé szűk hüvellyel, a férfinak is lehet vékonyabb pénisze. Persze a legnagyobb pech, ha olyanok találkoznak, akik éppen a fenti adottságokkal rendelkeznek, de már önmagában az is vehet el a szex nyújtotta élvezetből, ha csak a férfi vékonyabb ott lent, vagy a nő szokatlanul tág.

Amennyiben párod is ilyen alkat, vagy akár csak a te adottságaidhoz képest az, az alábbi tippek segíthetnek nektek, hogy úgy élvezhessétek az együttléteket, hogy közben időtök sem nagyon jusson méreteken morfondírozni.

Rafinált szexpózok

Az első számú szabály, hogy ne ragadjatok le a misszionárius póznál, mert más pozitúrákban sokkal intenzívebb élményben lehet részetek. Nálatok azok jöhetnek be, amelyek közben a pénisz kissé oldalirányból hatol be, erősebben ingerelve a hüvely falát, és nagyobb ingerlést is kapva.

Például próbáljátok ki, hogy te a hátadra fekszel, lábaid felhúzod, párod pedig jobb lábadhoz helyezkedik térdein. Fogja meg és vesse át jobb lábad a jobb vállán, majd az átvetett lábad helyére kerülve jobb felől közelítsen meg téged. Behatolás közben kezein támaszkodjon meg. Ugyanezt természetesen balról is meg lehet csinálni.

11 dolog, amit izgatónak talál a férfi

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mégis a misszionárius?

Ha mégis maradnátok a jó öreg misszionárius póznál, akkor párod ne ereszkedjen föléd teljesen, hanem maradjanak egyenesek a karjai, és támaszkodjon a kezén. Így olyan szögből hatolhat beléd, hogy pénisze folyamatos ingerlésnek teszi ki a klitoriszodat, ezzel növelve számodra az élvezetet. Mivel fentebbről hatol be, neki is kellemesebb lehet az érzet, hiszen hímvesszőjét a hüvelyed fekvő helyzetben fentre eső fala folyamatosan stimulálja.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Nektek találták ki a Káma-Szútra nirvána pózát is, vagyis azt, ami hasonló a sima misszionáriushoz, azzal az eltéréssel, hogy közben a nő lába zárt helyzetben van, a férfi pedig így hatol be. A férfinek szűkebb az érzet, a nőnek intenzívebb az ingerlés - mind a hüvelyt, mind a klitoriszt illetően.

Többfrontos küzdelem

Az is lehet egy megoldás, hogy a hüvelyi behatolás mellett bevetitek a kezeiteket is szex közben. Csinálhatjátok egymásnak is, vagy magatoknak is, ahogy nektek kényelmesebb, illetve, ahogy számotokra belefér.

A lényeg, hogy a behatolást kísérje a klitorisz folyamatos manuális ingerlése, a péniszt pedig egyikőtök fogja meg - párod talán jobban hozzáfér -, és néha kivéve azt, egy-két mozdulattal fokozza az azt érő stimulálást.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük