Az utolsó kínai uralkodónő, Ce-hszi ágyasból lett császárné: fél évszázadon át megtartotta a hatalmat

A Csing-dinasztiába tartozó Ce-hszi a történelem egyik legnagyobb női uralkodója, aki férje halála után kis híján ötven évig irányította Kínát. Megítélése vegyes, sokak szerint könyörtelen és velejéig korrupt, reformellenes uralkodó volt, mások szerint remek stratéga, aki az élete végén modernizálta az országot. A hatalomvágyáról is legendák szólnak. Egyes vélekedések szerint még gyilkosságoktól sem rettent meg, hogy megkaparintsa, illetve megtartsa a trónt, ellenlábasai rendre gyanús körülmények között tűntek el.

Intelligenciája, határozottsága mellett híres könyörtelenségéről és az ékszerek iránti rajongásáról. Pályafutását Hszien-feng császár alacsonyabb rangú ágyasai között kezdte. Ce-hszi életének, uralkodásának történetét talán sosem fogjuk teljes valójában megismerni.

A császár alacsony rangú ágyasa volt, de fiút szült

Ce-hszi életéről 16 éves kora előttről vajmi keveset tudni. 1835-ben született pekingi mandzsu családba, rokonai valószínűleg tisztségviselők voltak. A lány tudott írni és olvasni (ez nem volt teljesen magától értetődő ekkoriban), rajzolni és varrni, és annak ellenére, hogy lánynak született, egyes történészek úgy gondolják, hogy a családja, beleértve az édesapját, adott a véleményére, és nagy becsben tartotta őt. Több forrás szerint édesapja korán elhunyt, így a nagybátyjához került. 16 éves volt, amikor, mint több más tinédzser lányt a korban, bemutatták a nemrégiben megkoronázott Hszien-feng császárnak, aki be is választotta ágyasai sorába, az alacsony rangúak közé. 1852 nyarán a családjától elbúcsúzva az uralkodók lakóhelyeként szolgáló pekingi Tiltott Városba költözött, a császár háremébe.

Itt jó kapcsolatot ápolt a többiekkel, és folyamatosan menetelt előre a ranglétrán. A döntő esemény viszont az volt, amikor Ce-hszi 1856 áprilisában megszülte a császár egyetlen életben maradt fiát, Tung-csét, amivel szert tett az uralkodó kitüntetett figyelmére. Pozíciójának megszilárdítását segítette továbbá, hogy tudott írni és olvasni, így hivatalos dokumentumokat is felolvasott a császárnak. Ennek köszönhetően egyébként az államügyekben is tájékozottá vált.

Magához ragadta a hatalmat

A második ópiumháború fináléjában brit és francia csapatok lerombolták a Régi Nyári Palotát. Az ekkorra már a depresszió jeleit mutató, uralkodása során belviszályokkal és külső fenyegetettséggel egyaránt szembenéző Hszien-feng az alkoholhoz és a drogokhoz fordult, és komolyan megbetegedett, 1861-ben elhunyt. Egyesek tudni vélik, hogy Ce-hszi mérgezte meg, mégpedig azért, hogy kiskorú gyermekük helyett ő vezethesse az országot. Ha nem is ő ölte meg, valószínűleg úgy gondolta, hogy a halála szükséges az ország fejlődéséhez. Ezt követően hihetetlenül dörzsölt politikai stratéga lett. Tung-cse ötévesen került trónra, egy nyolcfős régenstanács uralkodott helyette, amelynek tagjait még az édesapja választotta. Ce-hszi nem volt elégedett a munkájukkal. A néhai császár elsőszámú feleségével, tehát a magasabb rangú özveggyel, Ci’annal puccsot tervezett a testület ellen, a császár testvéreivel szövetkezve. A tanács tagjait bebörtönözték, néhányukat kivégezték, másokat öngyilkosságba hajszoltak.

Ettől kezdve Kína sorsa nagyjából Ce-hszi kezében volt közel öt évtizeden át, hiába írták elő a hagyományok, hogy nőként nem vehetett volna részt a politikában. Az özvegy anyacsászárné a háttérből irányított, és sosem tette be a lábát a Tiltott Város uralkodók számára fenntartott termeibe. Ehelyett a hozzá hű udvari férfiakat, így például Gong herceget bízta meg terveinek, döntéseinek végrehajtásával. Ennek persze megvoltak a maga hátránya is: ellenlábasai az eredményeit elvitatták tőle, a hozzá fűződő kegyetlenségeket pedig felnagyították. Uralkodásának első éveiben az ópiumháború hatásaival és belső lázadásokkal, például a Tajping-felkeléssel is szembe kellett néznie. Bár az nem jelenthető ki teljes bizonyossággal, hogy homlokegyenest reformellenes lett volna, a vasút kiépítését például azért halogatta, mert nem akarta megzavarni a kijelölt útvonal közelében fekvő ősi sírokat.

A fia is elhunyt

1872-ben Tung-cse 17 éves lett. Ci’an özvegy császárné szorgalmazására feleségül vette a korábbi régenstanács egyik, öngyilkosságba kergetett tagjának unokáját. Ez nem kis feszültséget okozott a két nő között. Az uralkodáshoz 18 évesen már elég idős császár újdonsült feleségét óva intették attól, hogy összerúgja a port Ce-hszivel, hiszen mindenki tudta, hogy igazából az övé a hatalom. Tung-cse kevesebb mint három évet töltött a trónon, és az utókor megítélése szerint nem volt épp a legalkalmasabb vezető. 1874 decemberében megbetegedett, az udvari orvosok szerint himlős lett, majd néhány héten belül utód nélkül elhunyt. Kisvártatva a felesége is követte őt. Ezen a ponton megint felmerült a hatalomvágyó Ce-hszi bűnösségének gondolata, azonban nincs bizonyíték arra nézve, hogy ő gyilkolta volna meg a saját fiát és annak feleségét. Az új császár a nő mindössze négyéves unokaöccse, Kuang-hszü lett.

Az erőviszonyokat jól mutatja, hogy miközben Ci’ant anyának kellett szólítania, Ce-hszi töltötte be az állítólagos apaszerepet. 1881-ben Ci’an elhunyt, és bár a pletykák itt is szárnyra kaptak, a történészek szerint stroke végezhetett vele, nem pedig a másik özvegy császárné. Kuang-hszü 1889-ben vette át ténylegesen a hatalmat, Ce-hszi kiválasztotta a feleségét, aki szintén az ő rokona volt, valamint az ágyasait is, majd látszólag visszavonult. Valójában sokan továbbra is őt tekintették uralkodójuknak, nem pedig a császárt.

Ismét félreállította az uralkodót

1894-ben kitört az első kínai-japán háború, ami a Csing-dinasztia uralta Kína vereségével zárult. Ezt követően a császár reformokat kívánt végrehajtani, amiket Ce-hszi kifejezetten ellenzett, hiszen féltette a hatalmát. Eltávolíttatta a császárt a trónjáról, tulajdonképpen házi őrizetre ítélve őt, kimondva az alkalmatlanságát. Bár névleg egészen az 1908-ban bekövetkezett haláláig ő maradt az uralkodó, elveszítette minden tekintélyét és a szabadságát is.

Ce-hszi anyacsászárné a haláláig uralkodott. Utolsó éveiben több válságot át kellett vészelnie, például az 1900-ban a külföldiek erősödő hatalma miatt kitörő bokszerlázadást, amit támogatott is. Az özvegy császárné 1902-ben olyan reformokat tett közzé, amelyek gyökeresen átformálták a nép életét. Legalizálta a han és mandzsu felek között kötött házasságot, betiltotta a lányok lábelkötését, szorgalmazta az oktatásukat, bővítette a sajtószabadságot. Négy évvel később bejelentette, hogy Kína alkotmányos monarchia lesz, választásokkal. Egyetlen nappal élte túl Kuang-hszüt. Többen úgy vélekednek, hogy a nő megmérgezte a férfit, hogy halála után ne ragadhassa magához ténylegesen a hatalmat. 2008-ban kimutatták, hogy a császár arzénmérgezés áldozata lett.

Ce-hszi uralkodásáról eltérőek a vélemények, egyes kutatók szerint Kína korrupcióba és anarchiába süllyedéséhez járult hozzá, az állami pénzekkel saját luxusigényeit elégítette ki, ami megmutatkozott a Japánnal szembeni vereségben is. A haditengerészet fejlesztése helyett például bővíttette és helyreállította a Nyári Palotát, a híres Márványhajó pavilonnal együtt. Mások szerint erőskezű uralkodó volt, pont olyan, akire az országnak szüksége volt ezekben a zavaros időkben, ráadásul reformjaival megalapozta a modern Kína felemelkedését. Életéről regény is született Az utolsó kínai császárné címmel, Pearl S. Buck tollából.

Rabszolgából lett a szultán felesége

A nők szultanátusa az Oszmán Birodalomban 1521-ben, Hürremmel vette kezdetét, aki rabszolgasorból került I. Szulejmán mellé. Az asszony később hatalmas befolyásra tett szert, a szultán még a politikai döntésekben is sokszor rá támaszkodott, szinte mindenben hallgatott a véleményére. Nem véletlenül ő az egyik legismertebb, legjelentősebb és legmegosztóbb szultána a történelemben.

(Képek forrása: Getty Images Hungary.)

• kapcsolat
• uralkodó
• kína
• császárné
• Lélek&Test