A kislányok lábfejét összetörték, amíg 7,5 centisre nem csonkították: a kínai lábelkötés története
A kínai lábelkötés a kifinomultságot, érzékiséget, gazdagságot szimbolizálta. Nélküle egy nőnek nem sok esélye nyílt arra, hogy jómódú férfival kössön házasságot.

kinai-labelkotes-cipello
Ez is érdekelhet

Nemzetközi ízélményekkel vár a budapesti ÁRKÁD (x)

Az élet és szerelem diadala - egy rendkívüli, igaz történet Párizsból (x)

Mozdony Matiné, a mozdonyok fesztiválja (x)

beauty and style

Mintás mintással? Ezt a szabályt kövesd, hogy nőies legyen az összhatás »

A legjobb micellás vizek körképe érzékeny, száraz bőrre »

Elfogadásra nevel a Barbie baba: sosem volt ennél fontosabb küldetése »

retikül.hu
Top olvasott cikkek
bmi kalkulátor
nem

A te BMI-d:

Alultápláltságot jelent. Mindenképp fordulj orvoshoz, hogy feltárd az okokat!

A testsúlyod ideális, törekedj a mostani alkatod megőrzésére.

Fokozottan vagy kitéve az infarktusnak és más betegségeknek. Csökkentened kell a testsúlyodat!

Veszélyeztetett kategóriába tartozol, mielőbb fogyókúrába kell kezdened!

Az egészséged közvetlen veszélyben van. Azonnal orvos által felügyelt diétába kell kezdened!

számolújraszámol

Az egyes kultúrák más és más szépségideált teremtettek az évszázadok során. A maja gyermekek koponyáját kúp alakúra deformálták, az ókori Rómában alig bírt bármi nagyobb vonzerővel egy nőn, mint összenőtt szemöldöke, a japán hölgyek egészen 1870-ig feketére festették a fogaikat. A császári Kínában pedig semmi sem volt kívánatosabb, mint egy apró lábú nő.

Kínai nő lótuszlábbal 1870-ben Fotó: Lai Afong/Wikipédia
Kínai nő lótuszlábbal 1870-ben Fotó: Lai Afong/Wikipédia

Az ezer évig virágzó tradíció történelmi háttere

Senki sem tudja pontosan, mikor és miért alakult ki a kínai nők lábelkötésének - chánzú - hagyománya, számtalan mítosz kötődik az eredetéhez.

Az egyik legenda a legkorábban dokumentált dinasztia, a Shang-dinasztia uralkodásáig - i. e. kb. 1600-tól i. e. 1046-ig - nyúlik vissza. Eszerint Csou, az utolsó Shang császár egyik kedvenc ágyasa, Daji élt deformált lábakkal. A szadista Daji az udvarhölgyeket arra kötelezte, kössék el lányaik lábfejét, hogy azok is olyan aprók és gyönyörűek legyenek, mint az övé. Mivel Dajit később kivégezték, és a Shang-dinasztia is hamarosan véget ért, valószínűtlennek tűnik, hogy gyakorlata háromezer évvel túlélte volna őt.

Egy másik, jóval hihetőbb feltételezés szerint Li Yu császárnak - 961 és 976 között uralkodott - egyik kedvenc ágyasa és táncosa, Yao Niang fölöttébb kecses, úgynevezett lótusztánccal kedveskedett, hasonlóan a mai pointe, azaz spicc baletthez. A bemutató előtt éppúgy, mint a mai balerinák, fehér selyemszalaggal kötötte el lábfejét, az uralkodónak pedig módfelett megtetszett, ahogyan annak formája mozgás közben a lótusz szirmát idézte. Az udvarhölgyek és ágyasok abban a reményben, hogy felhívják magukra a császár figyelmét, maguk is elkezdték lábfejük lekötését, majd a szokás lassan a hatalmas birodalom többi részén is elterjedt.

Addig kínozták a lányokat, míg elérték a kívánatos 7,5 centis lábfejet

A Song-dinasztia idején - i. sz. 960-1279 - a chánzú már elterjedt hagyománynak számított Kína keleti részén, a han kínai nőktől lényegében elvárták, hogy lótuszlábúak legyenek. A gyönyörűen hímzett, felékesített lábbeli jókora népszerűségnek örvendett, a férfiak például nem ritkán szerelmesük apró cipőcskéiből kortyolták a bort.

A nők számára azonban a lábelkötés évekig tartó folyamata rendkívüli fájdalommal járt. A lányoknál már egészen fiatalon, általában négy-nyolc éves koruk között elkezdték lábfejük deformálását. Az eljárást a család idősebb nőtagjai, anyjuk, nagyanyjuk végezték el. Először, hogy a lábfej rugalmasságát és csontjait meglágyítsák, állati vérrel kevert gyógynövények főzetébe áztatták, majd tisztára mosták és törölték. Ez után levágták a körmöket, hogy megelőzzék a benövés okozta fertőzéseket, majd összetörték az ujj- és lábfejcsontokat, a nagylábujjat felfelé, míg a többit, amennyire csak erővel bírták, szorosan lefelé kötözték. A lehető legfeszesebben tekerték körbe a lábfejet az 5 centiméter széles és 3 méter hosszú kötözővászonnal, ezzel megakadályozva, hogy összeforrjanak a csontok. Az eljárást a gazdagabb családoknál hetente legalább kétszer, míg a szegényebbeknél heti rendszerességgel végezték el, egészen addig, míg a lábfej tökéletessé, úgynevezett aranylótusszá nem vált, azaz elérte a 7,5 centit, és felvette az újhold formáját. Ez a felfoghatatlan liliputi méret manapság egy 6-8 hónapos csecsemő normális talphossza.

A folyamat egészségügyi szempontból is rendkívüli kockázattal járt, a körmök gyakran belenőttek a megduzzadt talpba, ami szörnyű fertőzéseket okozott. Ezenkívül a nem megfelelő vérkeringés rendszerint üszkösödéshez vezetett, amit végeredményben kívánatosnak is tartottak, hiszen a lábujjak rothadásnak indultak, míg végül leestek, így a lábfej még kisebb lett. Előfordult, hogy a fertőzött gócból a véráramba jutottak a baktériumok, majd a kislányok teljes szervezetére átterjedt a gyulladás, és súlyos szepszist okozott: a szépészeti beavatkozásnak köszönhetően minden tizedik kínai lány fájdalmas vérmérgezésben hunyt el.

A cikk az ajánló után folytatódik

Aranylótusz a hétköznapokban: gyönyör és kiszolgáltatottság

Apró lábuk a nőket erősen korlátozta a szabad mozgásban, segítség nélkül lényegében járni sem tudtak. A férfiak számára azonban semmi sem lehetett bujább és csábítóbb az aranylótusznál. A Qing-dinasztia - i. sz. 1644-1911 - alatt elterjedt erotikus kézikönyv például 48 különféle módszert sorol fel, melyeket a férfiak beilleszthettek szerelmesük elkötött lábaival folytatott szexuális játékaikba.

Úgy hitték, a talpon keletkezett redők hasonló finom barázdák kialakulását stimulálják a hüvelyben, ami még élvezetesebbé tette a szeretkezést a lótuszlábú nőkkel. Emellett a talp mélyedéseiben kifejlődött baktériumtelepek okozta borzalmas szagra is egyfajta erotikus izgatószerként tekintettek. Sokáig olyan erős vonzerővel és különleges kultusszal bírt a parányi láb, hogy a szeretkezést nyíltan bemutató rajzokon semmilyen formában sem jelenítették meg kötés nélkül - nagyobb tabu övezte, mint a nemi szervek ábrázolását.

Természetesen nem csupán az erőteljes szexuális áthallás miatt vetették alá a lányokat a gyötrelmes módszernek. Egy lótuszlábú hölgy ugyanis státuszszimbólumnak, egyben befektetésnek számított: kifejezte, családja elég gazdag ahhoz, hogy eltartsa, és felmentse a mezőgazdasági munkák alól. Túl ezen pedig a jómódú házasság elengedhetetlen feltétele volt, nélküle a nőknek nem sok esélyük adódott egy magasabb rangú család sarjához férjhez menni. Tehát a lábelkötéssel a szülők tulajdonképpen növelték annak esélyét, hogy gyermekük a lehető legjobban házasodjon. A történészek azonban hozzáteszik, hogy a hagyományból adódóan a nők teljes mértékben az apjuktól, majd a férjüktől függtek; abszolút kiszolgáltatott helyzetük miatt könnyedén ellenőrizhették, hová szeretnének eljutni, például otthonukat is csak gyaloghintóval voltak képesek elhagyni.

Andrea Dworkin „Nőirtás - a kínai lábelkötés” című összefoglalójában részletezi, hogy a chánzú nem csupán a testet, de a szellemet is korlátozta: a nők élete és gondolatai többnyire a lótuszláb elérése és az ahhoz illő cipellők körül forogtak. A kínai lányok életében fontos szerepet játszott a lábbelik elkészítése, maguk hímezték és díszítették őket. Mielőtt férjhez mentek, 12 pár cipőt készítettek hozományukba: különfélét viseltek a különböző alkalmakkor, például alváshoz, sétához, utazáshoz, ünnepi öltözékhez.

Mao tiltotta be végleg a chánzút

Az 1800-as évek második felében egyre több kínai feminista és nyugati misszionárius sürgette a lábelkötés hagyományának megszüntetését. Ce-hszi anyacsászárné külföldi nyomásra 1902-ben betiltotta a gyakorlatot, azonban ezt a tilalmat hamarosan feloldotta. Amikor 1912-ben a Qing-dinasztia megbukott, és ezzel a császárság történelme lezárult, az új köztársasági kormány azonnal törvénybe foglalta a chánzú büntetését. A part menti városokban meglehetősen hatékonynak bizonyult az intézkedés, de az ország többi részén a hagyomány továbbra is változatlanul megmaradt.

Végül a kommunisták 1949-es hatalomra kerülésével megszűnt a lábfejek csonkítása, ugyanis Maónak és kormányának szükségük volt a nőkre a hatékony termeléshez. Természetesen amikor Mao Ce-tung kiadta a tilalmat, Kínában már több száz millió asszony élt deformált lábakkal, azonban ahogy múlt az idő, egyre fogyatkoztak. Manapság csupán néhány maroknyi lekötött lábú idős asszony él a vidéki falvakban.

Mauritánia, ahol az erős túlsúly a kívánatos

Míg Kínában fétisként tisztelték az apró lábat, addig az afrikai Mauritániában napjainkban sincs szebb, mint egy erősen elhízott hölgy. A túlsúlyos nő ideálja olyan komolyan él a tradícióikban, hogy a szülők a legkegyetlenebb módszerektől sem riadnak vissza, hogy lányaik legalább az egymázsás súlyt elérjék. Külön erre a célra fenntartott hizlaldákban formálják megfelelően kerekké, egészen a rosszullétig és az életveszélyes elhájasodásig etetve őket. Kattints az ajánlóra, és ismerd meg történetüket!

Képek: Getty Images Hungary.

Ezt is szeretjük