Teljesen megbabonázta Hitlert Unity Mitford, a brit arisztokrata nő: sokan azt hitték, ő lesz a diktátor felesége
Unity Mitfordért egyszerűen rajongott Hitler. Annyira szoros kapcsolat alakult ki köztük, hogy Eva Braun riválisának tekintette a brit arisztokrata nőt.
A Mitford nővéreket - Nancyt, Pamelát, Dianát, Unityt, Jessicát és Deborah-t - az 1930-as évektől kezdve lassan az egész világ megismerte. Az arisztokrata lányok jó modorukról, stílusukról és a kétes, megosztó politikai személyekhez fűződő, gyakran megszállottságig, fanatizmusig fajuló kapcsolataikról váltak híressé-hírhedtté.
Diana válása után a fasiszta vezető, Oswald Mosley felesége lett, húga, Unity pedig általa ismerkedett meg a politikai ideológiával. Már fiatalon találkozott Hitlerrel is, akivel hamar szoros kapcsolatot alakítottak ki. A lány bekerült a náci vezető és a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt belső köreibe, rendszeresen együtt mutatkozott a diktátorral, és egyes pletykák szerint jóval több volt köztük egyszerű baráti vagy munkakapcsolatnál.
Unity Mitford okos, makacs és lázadó fiatal nő volt
Unity Valkyrie Mitford 1914. augusztus 8-án született Londonban David Freeman-Mitfordnak, Redesdale lordjának negyedik gyermekeként. A párnak összesen hat gyereke született: öt lány és egy fiú. A kicsiket sokáig édesanyjuk, Sydney tanította otthon, majd nevelőnőket fogadtak melléjük. Egy ideig csak testvérük, Thomas járt iskolába, a lányok nem. A gyerekek szigorú nevelést kaptak, Diana életrajzírója szerint pedig, mivel sokan voltak, nem volt könnyű érvényesülniük. David Pryce Jones életrajzíró úgy véli, talán ezért is lett Unity erős, makacs és lázadó személyiség.
Diana, miután elvált Bryan Guinnestől, a fasiszta vezető, Oswald Mosley szeretője, később felesége lett, és 1933-ban a húgát is bemutatta neki. Egyes feltételezések szerint Unity a férfinak adta ártatlanságát. A két lányt teljesen magával ragadta a politikai irányzat, és hamarosan be is léptek az angol fasiszta pártba, míg testvérük, Jessica ez idő tájt a kommunizmus felé fordult, és Leninért rajongott. Unity hamarosan kiábrándult a Brit Fasiszta Unióból, mert úgy vélte, csak a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt másolata. Ezután határozta el, hogy Németországba látogat, és megismerkedik a nála 25 évvel idősebb Hitlerrel. Döntéséhez valószínűleg az is hozzájárult, hogy hasonlóan ismert és befolyásos nő akart lenni, mint Diana.
Megismerkedése Hitlerrel
Állítólag először 1933-ban látta személyesen a Führert, amikor Dianával Nürnbergbe utaztak. Unityt azonnal lenyűgözte a vezető, és később úgy nyilatkozott, senki más nem létezett a világon, akivel szívesebben találkozott volna. Szinte Hitler megszállottjává vált, és mindent elkövetett, hogy közelebbi kapcsolatba kerüljön vele. 1934-ben meggyőzte szüleit arról, hogy Németországban tanulhasson nyelvet, így Münchenbe látogatott. Valójában azonban mindezt azért tette, hogy megismerkedhessen a Führerrel. Igyekezett minél többet kideríteni róla: megtudta például, hogy melyik szállodákban tartózkodik, melyik a kedvenc étterme, és rendszeresen ott ebédelt.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Végül 1935. február 9-én megvalósult, amire már régóta vágyott: éppen a Vogue-ot lapozgatta, amikor Hitler két másik férfival belépett a helyiségbe, majd leültek egy asztalhoz. Körülbelül tíz perccel később az étterem tulajdonosa odament Unityhez, és közölte, hogy a vezető beszélni akar vele. Ő persze elfogadta a várva várt meghívást, és csatlakozott a Führerhez, akit megbabonázott a lány műveltsége, intelligenciája és politikai érdeklődése. Fél óra beszélgetés után elkérte a hölgy címét, és távozott. A fiatal nő később apjának írt levelében úgy számolt be az eseményről, mint élete legcsodálatosabb, leggyönyörűbb napjáról. Magát a világ legszerencsésebb, Hitlert pedig a világ legnagyszerűbb emberének nevezte.
A Führer nem csupán azért hívta meg az akkor 21 éves lányt az asztalához, mert felfigyelt szépségére és eleganciájára. Jól tudta, ki is ő, Unity ugyanis ekkor már ismert volt a müncheni arisztokraták körében, illetve kapcsolatban állt a vezető egyik barátjának, bizalmasának, Ernst Hanfstaenglnek a húgával, Ernával. Emellett kíváncsivá tette őt a fiatal nő középső neve, a Valkyrie, azaz a Walkür is, mely egy Wagner-opera címe. Unity nagyapja Algernon Freeman-Mitford jó barátja volt Richard Wagner zeneszerzőnek, akiért a diktátor egyenesen rajongott. A férfit szintén lenyűgözte, hogy a brit arisztokrácia egy tagja miatta utazott Németországba, majd később arról is tudomást szerzett, hogy a lány támogatja az angol-német szövetséget. Jan Dalley, Diana Mitford - később Mosley - életrajzírója szerint Hitler rendkívül babonás volt, és úgy vélte, Unityt a sors küldte hozzá. A lányt egyébként állítólag az árja nőiesség egy tökéletes példájának tartotta.
Szoros kapcsolatba kerültek a Führerrel
1935 áprilisában Hitler Wagner feleségét, Winifredet és Unityt is meghívta magához vacsorára, nem sokkal később pedig a lány már a Führer kísérője volt Hermann Göring és Emmy Sonnemann esküvőjén. Gyorsan bekerült a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt köreibe, és minden előkelő eseményen szívesen látták. A vezetővel szoros kapcsolatot alakított ki: 1935 és 1939 között nagyjából tíznaponta, de legalább 140 alkalommal találkoztak, ami igencsak soknak számít egy elfoglalt diktátor életében.
Hitler főépítésze, Albert Speer arról számolt be, hogy Unity rendkívül intelligens volt, mindenről megvolt a maga véleménye, és Eva Braunnal ellentétben érdekelte a világ, a politika - ezzel pedig lenyűgözte a Führert. A titkos szerető éppen ezért riválisának tekintette őt, sőt egyes feltételezések szerint Unitynak köze volt ahhoz, hogy Eva 1935. május 28-án másodszor is öngyilkosságot kísérelt meg. Nővére azonban rátalált, és megmentette az életét.
Mivel Hitler és Unity rengetegszer mutatkoztak együtt a nyilvánosság előtt, számos pletyka született arról, hogy valójában milyen viszonyban is állnak egymással. Sokan úgy vélték, a brit arisztokrata hölgy lesz a Führer felesége, és „Hitler angol barátnőjének” is nevezték őt. Azt pontosan nem tudni, mi is volt köztük igazából, de az biztos, hogy Unity megszállottan rajongott a diktátorért, sőt úgy vélte, csak idő kérdése, és átveheti Eva Braun helyét. De Hitlert is megbabonázta a fiatal nő, 1939-ben még egy háromszobás lakást is bérelt neki Münchenben.
A háború kitörésekor öngyilkosságot kísérelt meg
A britek gyanakodni kezdtek Unity Mitford és Hitler kapcsolatára, ezért az MI5 egy idő után követni kezdte a hölgyet. Amikor 1939. szeptember 3-án Nagy-Britannia hadat üzent Németországnak, Unity teljesen kiborult. Már korábban említette nővérének, hogy ha háború lesz, megöli magát, mert nem tudná elviselni, hogy az általa olyannyira szeretett két ország darabokra tépi egymást. Így is tett: még aznap fejbe lőtte magát egy Hitlertől kapott fegyverrel, és bár életben maradt, súlyos károsodást szenvedett. A Führer elintézte, hogy a legjobb egészségügyi ellátásban részesülhessen Münchenben, és rendszeresen látogatta őt. 1939-ben egy svájci kórházba szállították, majd hazatért Angliába a családjával, és oxfordshire-i birtokukra költöztek. Bár megtanult újra járni, soha nem épült fel teljesen. Végül 1948. május 28-án hunyt el a golyó okozta agyhártyagyulladásban.
Arról is felröppentek a pletykák, hogy Unity Mitford teherbe esett Hitlertől. Martin Bright oknyomozó újságíró egy, a New Statesman magazinban megjelentetett cikkében azt állította, hogy egy korábbi írása után felhívta őt egy Val Hann nevű asszony, akinek nagynénje vezette a Hill View Cottage nevű magán szülészeti klinikát. Itt állítólag maga Unity is páciens volt: azt mondta, gyilkossági kísérlete után került a kórházba, és életet adott egy gyermeknek, akit örökbe adtak. Amikor pedig az ott dolgozó nő megkérdezte, ki az apa, az asszony állítólag azt felelte: Hitler. Az ügynek sokan próbáltak utánajárni, de végül senkinek sem sikerült információt találnia Unity Mitford és a Führer szerelemgyerekéről, így a mai napig nem tudni, hogy igaz volt-e a pletyka.
Az egyetlen asszony, akit Sztálin igazán szeretett
A tömeggyilkos Joszif Visszarionovics Sztálinról nehéz elképzelni, hogy bárki is meglágyította a szívét. Pedig volt valaki, akit saját elmondása szerint igazán szeretett: első felesége volt az egyetlen, aki iránt őszinte, mély érzéseket táplált. A diktátor még forradalmárként ismerkedett meg Katóval, aki teljesen elvarázsolta őt. Pár év múlva meg is kérte a kezét, azonban 16 hónapig tartó házasságuk egyáltalán nem volt felhőtlen: a férfi elhanyagolta a nőt, aki sokat szenvedett a kapcsolatuk során.
Ő volt az egyetlen asszony, akit Sztálin igazán szeretett: halála után is elérzékenyülve beszélt róla
Sztálin őszintén szerette az asszonyt, mégis elhanyagolta. Úgy fogalmazott, hogy Katóval együtt minden mások iránt táplált emberi érzelme meghalt.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary.