65 év felett harangoztak a szexuális életnek? Ismerd meg a leggyakoribb tévhiteket
A kutatók szerint az öregedés nem feltétlenül egyenlő a libidó csökkenésével.

A 65 év felettiek korosztálya nagyobb részét teszi ki a világ populációjának, mint korábban bármikor. Tény és való, a társadalom öregedésnek indult, ám velük együtt megannyi tévhit is szárnyra kapott.
Az időseket ugyanis előszeretettel tartják kevésbé életrevalónak, élénknek, rugalmasnak, elégedettnek vagy éppen szexuálisan aktívnak. De vajon a téveszmék közül mennyit sikerült tudományosan is alátámasztani? Ismerd meg a leggyakoribb hiedelmeket és magyarázatukat!
Csökkent libidó és szexuális aktivitás
Ez így önmagában téves elképzelés. Bár felmérések szerint a hormonszint az életkor előrehaladtával csökken, ez nem feltétlenül eredményezi a libidó mérséklődését. Az idősebbeknél ezt sokkal inkább az olyan krónikus betegségek válthatják ki, mint a diabétesz, a szív- és érrendszeri betegség, más gyógyszerek mellékhatása, boldogtalan házasság vagy párkapcsolat, esetleg az unalom. Ezek viszont külső tényezők, nem pedig az életkor természetes velejárói.

Az agyi funkciók hanyatlása
Akárcsak a fenti esetben, a jelenség ezúttal is szorosan kötődik a társadalmi körülményekhez: attól, hogy valakinek időnként problémája adódhat az emlékezéssel, vagy éppenséggel az agytekervényei időnként lelassulnak, még egyáltalán nem biztos, hogy demenciában szenved. Azok, akik odafigyelnek a megfelelő vitaminpótlásra, a fizikai aktivitásra, a kielégítő alvásra és a stressz minimalizálására, kevésbé teszik ki magukat az időskori elbutulás veszélyeinek.
Az idősek konzervatívak
Ez az állítás sem állja meg a helyét minden helyzetben. Amerikai kutatók ezt az alábbi példával szemléltették: képzelj el egy szobában tíz embert. Az első tíz-, a második húsz-, a harmadik harmincéves, és így tovább. A legöregebb valószínűleg kevésbé elfogadó, mint a hatvanéves, akinél pedig toleránsabb lehet a negyvenéves személy.

Az anya, ha művész – kulturális est
Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni, majd az anyának a lánya énekesnővé való válását végéigkísérni? Milyen utat járnak most be, és mennyire hasonlítanak egymásra nőként, alkotóként? Intim hangulat, személyes történetek, lélekig ható gondolatok, inspiráló párbeszédek!
Promóció
Legalábbis az emberek többsége ebből a feltételezésből indul ki. Ugyanakkor elfelejtik, hogy a helyiségben mindenki önálló egyéniség, különböző gondolatokkal, érzésekkel. A fenti tudósok egy kutatásban is szemléltették, hogy a változás éppen annyira velejárója az időskornak, mint a fiatalnak, noha a közhiedelem úgy tartja, a korosodó emberek idővel begubóznak, vaskalaposak, és ellenállóbbak lesznek az átalakulásokkal szemben.
A megfigyelés harminc évig zajlott, a konklúzió pedig dióhéjban a következő: egy százéves asszony a kérdőívek alapján toleránsnak vallotta magát, ehhez képest gyerekei, unokái és dédunokái az asszony világnézetét konzervatívnak tartották. A tanulmány szerint ezek a sztereotípiák sok helyütt annak ellenére is fennállnak, hogy manapság több tudományos bizonyíték is rendelkezésre áll, mely az idősek rugalmassága mellett szól.

Szépkor = boldogtalanság
Akárcsak a többi, ez a feltételezés is tévesnek bizonyul, legalábbis a Chicagói Egyetem korábbi kutatása szerint: az eredmények alapján a boldogság szintje az életkor előrehaladtával nemhogy csökken, éppen ellenkezőleg, egyre nagyobb lesz. A kutatók ezt azzal magyarázzák, hogy amíg húsz- és negyvenéves kor között az embereket többnyire a megfelelési vágy hajtja, ezáltal türelmetlenebbek, illetve hajlamosabbak a dolgok sötét oldalát nézni, addig idősebb korban az ember lenyugszik, szívesebben emlékszik vissza az élet apró örömeire, valamint a környezetével is türelmesebbnek bizonyul.
Az immunrendszer legyengül
Végső soron ez igaz, ugyanakkor ezt a sémát sem célszerű mindenkire ráhúzni. Amerikai kutatók szerint ennek az ellenkezőjére jó példa a korábban említett, százéves hölgy, aki gyerekként és serdülőként sem élvezhette a fogyasztói társadalom kényelmét, elvégre sokat kellett nélkülöznie, idősebb korára viszont ugyanolyan teljes értékű életet élhetett, mint azok, akik nem szenvedtek a háború miatt.
Egy francia kutatás pedig arra derített fényt, hogy ahogy idősödik, a szervezet egyre több vírussal szemben lehet immunis, de persze, ezt a feltevést sem ajánlott általánosnak vagy mindenkire érvényesnek tekinteni, hiszen összességében az időskori kondíció a külső tényezők és az egyéni sajátosságok függvénye.
Szerelem első látásra, nyolcvanévesen is
Mindenki vágyik arra, hogy megtalálja a nagy őt: azt a férfit vagy nőt, akiről biztosan tudja, hogy vele szeretné leélni az életét. Vannak azonban, akik úgy gondolják, a valóságban nem létezik az igazi, csak a romantikus filmekben. De szerencsére többen hisznek abban, hogy valahol rájuk is vár a nagy szerelem, és a sors idővel összehozza majd őket. A következő idős pár története is ezt bizonyítja.
80 évesen is van szerelem első látásra: az idős pár története bizonyítja
A 80 éves hölgy az idősek otthonában szeretett bele a 95 éves nagypapába, és hamarosan életében először férjhez is ment.
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!