75 ezer házaspárt vizsgáltak: kiderült, mi a legnagyobb konfliktusforrás a pároknál

A kutatás szerint ezek a témák okoznak a leggyakrabban vitákat a pároknál. A szakértő azt is elmondta, miért.

veszekedes
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Még a legjobb, legszeretetteljesebb kapcsolatokban is vannak kisebb-nagyobb viták, melyek teljesen természetesek, sőt, néhány tudományos vizsgálat szerint kifejezetten jót tesznek a pár viszonyának. Néha ezek a veszekedések segítenek kiengedni a feszültséget, megnyílni, és őszintén elmondani a problémákat a másiknak.

Rengeteg minden szülhet konfliktust két ember között, a legapróbb, legjelentéktelenebb dolgoktól egészen a komoly gondokig. De, hogy pontosan mik azok, amiken általánosan a legtöbbet vitáznak a párok? Egy kutatás erre kereste a választ, és sikerült is kideríteniük az öt leggyakoribb okot.

A legnagyobb konfliktusforrások

A Lasting nevű applikáció 75 ezer házaspárt vizsgált, és arra jutottak, hogy a legfőbb konfliktusforrások leginkább a hétköznapokhoz és a kommunikációhoz köthetők. A beszélgetés az egyik legfontosabb része kellene, hogy legyen két ember viszonyának, azonban sokszor ez nem így van. Ha pedig nem megfelelően működik, akkor csak egyre több lesz a probléma. A következő, leggyakrabban gondot okozó témákat a kutatás szakértői szerint a nyílt kommunikáció képes a leginkább orvosolni.

A takarítás két szempontból is problémás

Rengeteg nézeteltérést okoz a felek között az, hogy ki végzi el a házimunkát, legfőképpen a takarítást. A párok sokat veszekednek azon, hogyan osszák be a feladatokat, de nemcsak ez az egyetlen gond a lakás rendben tartásával. Az öt vitagerjesztő ok közül a második is ehhez fűződött: szintén óriási probléma, hogy mit is jelent pontosan a tisztaság fogalma. Sokszor előfordul, hogy az egyik fél máshogy, esetleg felületesebben takarít, amiért a párja megjegyzéseket tesz, és rávilágít a kihagyott részletekre. Ezért a legjobb, ha igazságosan felezik az otthoni munkát, és megbeszélik pontosan, mit, hogyan és mennyire kell tisztára súrolni vagy elpakolni. Természetesen lényeges kompromisszumokat kötni.

A szex gyakorisága

A takarítás mellett a szex is okoz nézeteltéréseket, sértődéseket. A számos teendő és a munka mellett gyakori, hogy nem sok energiája marad a párnak az összebújáshoz. Általában viszont az egyik fél kevésbé kimerült, és nagyobb a szexuális étvágya, ami szintén konfliktusokhoz vezet. Bár a szerelmesek 25%-a csak heti egyszer szeretkezik, sőt, nagyobb részük mindössze havi egy-három alkalommal, beszélni kell az igényekről, és igyekezni ebben is olyan megoldást találni, ami mindkét fél számára jó.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Túl sok mobilozás

Sokakhoz szinte már teljesen hozzánőtt a telefonjuk, és nemcsak a munkahelyen vagy a tömegközlekedésen, de otthon, a kettesben tölthető idő helyett is azt nyomkodják. Ez egyre nagyobb problémát jelent a házasságokban, mert a párok hajlamosak elhanyagolni egymást és a kommunikációt a mobiljuk miatt. A veszekedések elkerülése érdekében ajánlott bizonyos szabályokat hozni: mondjuk, hogy este nyolc után senki nem nyúlhat a telefonjához, hanem csakis egymással foglalkozhatnak.

A piszkos anyagiak

Természetesen az anyagiak is felkerültek a leggyakrabban veszekedést okozó témák listájára. Gondokat okozhat a pénz beosztása, a spórolás, illetve az, hogy mire mennyit költhetnek a felek. Ezért, ha közös kasszán van a pár, akkor érdemes minden nagyobb kiadást alaposan átbeszélni. De szintén ajánlott megegyezni egy olyan összegben, amelyet mindkét fél szabadon költhet arra, amire csak szeretne.

Ezt is szeretjük