Evés után, állva és heti kettőnél többször tilos volt szeretkezni - Furcsa szexszokások a Viktoriánus-korból
Mai szemmel igen furcsa és szigorú szabályok közé szorították a szexualitást a viktoriánus korban.
A világ nyugati részén ma már a szex az élvezetről, a kísérletezésről szól: az emberek igyekeznek minél izgalmasabbá és szabadabbá tenni az együttléteiket, és sokan mindent kipróbálnak, amire csak vágynak. Évszázadokkal ezelőtt azonban ez egyáltalán nem így volt.
A szexualitást korábban szigorú szabályok és furcsa hiedelmek övezték. Így volt ez a 19. században, a viktoriánus korban is, ahol a könyvek, az orvosok, a vallási vezetők és a nagy tudásúnak vélt emberek még azt is megmondták a pároknak, hogy milyen pózban, mikor szeretkezhetnek.
Szigorúan szabályozták a szexet a viktoriánus korban
Ebben az időszakban az önkontroll gyakorlását igen fontosnak tartották. Úgy vélték, a férfiaknak a vágyaik kielégítése helyett arra kellene koncentrálniuk, hogy hasznos tagjai legyenek a társadalomnak. Éppen ezért léteztek olyan készülékek, gyűrűk is, melyek megakadályozták számukra a maszturbációt, erről ugyanis azt terjesztették, hogy mindkét nemnél betegségeket, sőt akár őrültséget is okozhat. Még azt is bűnösnek tartották, ha egy hölgy megmosta az intim testrészeit, így nem fordíthattak figyelmet különösebben a higiéniára sem. Egy idő után ezért illatosítókkal fedték el természetes testszagukat.
Persze a nőknek sem engedték az élvezetek hajszolását, és azt tanácsolták nekik, álljanak ellen férjüknek. Csók kísérletekor fordítsák el a fejüket, más típusú közeledés esetén pedig hivatkozzanak arra, hogy mosdóba kell menniük. A házaspároknak emellett nem illett teljesen meztelenre vetkőzniük egymás előtt, csupán azokat a testrészeiket tették szabaddá a szex alatt, amelyeket valóban szükséges volt.
Mikor és hogyan szabadott szeretkezni?
Az együttlét minden apró részletét is szabályozni próbálták. Alapvetően csak a misszionárius pózt tartották elfogadható pozitúrának, az álló vagy felhúzott térdekkel zajló pózoktól pedig mindenkit óva intettek, mondván, ezek akár veszélyesek és halálosak is lehetnek a nők számára. Nekik egyébként azt tanácsolták, hogy a lehető legkevesebbet mozogjanak az aktus során.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Élvezni a szeretkezéseket egyik félnek sem volt ajánlott, az evés utáni szexről pedig azt tartották, akár stroke-ot is okozhat, így ez is tiltólistás volt. Úgy vélték, alkoholfogyasztás után szintén tilos összebújni, mivel az így fogant gyermekek nagy valószínűséggel valamiféle betegséggel születnek majd. És ha ez még nem lett volna elég, természetesen a szeretkezések számát is korlátozták: heti kettőnél többet nem javasoltak akkoriban, mivel egyrészt a vágyat bűnösnek tartották, másrészt pedig úgy gondolták, a nemi szerveknek regenerálódnia kell minden szerelmeskedés után.
Házasságon kívüli szex és prostitúció
A házasságtörést szintén szigorúan ellenezték, és csakis nyomós indokokra hivatkozva tolerálták, és a prostitúciót is nagyon nehezen viselték el. Az örömlányokat hivatalosan társadalmon kívüliként kezelték, méghozzá nemcsak azért, mert bűnösnek, megvetendőnek vélték a munkájukat, hanem azért is, mert a női, illetve szexuális szabadságot jelképezték. Ennek ellenére nyílt titok és szinte teljesen megszokott tény volt, hogy a férfiak bordélyházba jártak már az esküvő előtt, míg a nők ezzel szemben teljesen tapasztalatlanul, felvilágosítás nélkül léptek a házasságba. Csupán azzal a tanáccsal látták elő őket, hogy tűrniük kell férjük közeledését, így őket általában sokként érte a nászéjszaka.
Mindemellett ebben az időszakban a nőket igen gyakran titulálták hisztérikusnak, ennek a problémának a kezelésére pedig csikló-, illetve vulvamasszázst ajánlottak, melyeket erre specializálódott orvosok végeztek. A hölgyek kielégüléséről tehát a szakértők gondoskodtak, nem pedig a férjük. Egyes feltételezések szerint így találták fel a vibrátort is, bár ezt sokan kétségbe vonják.
A 19. század végére azonban ezek a szabályok és hiedelmek lassan feloldódtak, utána pedig szinte teljesen feledésbe merültek.
Magyar esküvők az 1900-as években
Az esküvők ma már gyakran teljesen másképpen folynak, mint régen. A párok jó része kevésbé ragaszkodik a szokásokhoz, sokan pedig teljesen átformálják, és a saját ízlésükre alakítják a ceremóniákat. De milyen volt egy szertartás az 1900-as években?
Nagyon más volt egy magyar esküvő az 1900-as években? Csodálatos képeken az akkori ceremóniák
Nézegess képeket!
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary, Pinterest.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- érdekesség
- régészet