Milyen a szex 70 év felett? Nyugdíjasok és szakértők árulták el a sokak számára meglepő részleteket
Hetven év felett sem szűnik meg feltétlenül a szexuális élet, bár lehet, hogy megváltozik. Idősek és szakértők árulták el, milyen is ebben az életkorban a szex.
A szexuális élet hatvan felett még mindig tabutémának számít a társadalomban. Sokan egyáltalán nem hajlandóak beszélni róla, és rengetegen azt hiszik, ebben az életkorban már teljesen eltűnnek az együttlétek egy pár kapcsolatából, pedig ez nem így van.
A jelenségnek több oka van: a társadalmi tabuk mellett az idősekről való elképzelések is hozzájárulnak, de az is, hogy a fiatalok gyakran nem akarják tudni, tudomásul venni, hogy bizony a nagyszüleik is élnek szexuális életet, így inkább az egész gondolatot elhessegetik. Mindezek miatt az időskori szexuális élet annyira meg van bélyegezve a társadalom által, hogy az emberek jó részének fogalma sincs a valóságról. A Huffington Post oldalán nyugdíjasok és szakértők meséltek a hetven feletti szexről, mi pedig az ő nyilatkozataikból szemezgettünk.
Ilyen a szex 70 felett valójában
Az idősek szerint
- Szerintem a legnagyobb probléma az, hogy megbélyegzik az öregséget, és az ősz hajjal vagy a kopaszsággal, illetve a megereszkedett mellekkel és fenékkel azonosítják, mindezek miatt pedig azt gondolják, nincs már szükség a szexre. Amikor az ötveneses éveinkben jártunk, azt gondoltuk, hogy a hetvenes éveinkben mindennek vége lesz. De kellemes meglepetésünkre ennek éppen az ellenkezője történt - mondta az 53 éve házasságban élő, 76 éves Frank.
- Húsz éve küzdök merevedési zavarral, a feleségem pedig sosem tudott elélvezni szex közben, mostanában azonban van, hogy két, három, esetleg több orgazmusa is van. Azt hiszem, nevezhetjük ezt akár továbbfejlesztett előjátéknak is: a számat, a kezeimet és akár a lábaimat is használom néha, hogy izgassam, és ő is addig stimulál, amíg el nem érem a csúcsot - mondta a 71 éves Norm.
- Csak azért, mert a testünk elhasználódik, még nem jelenti azt, hogy az elménk is. A kalandvágy és a képzelet a tapasztalattal bővül. Lehet, hogy más vagyok, mint a többi ember, de azon kapom magam, hogy még jobban megengedem magamnak, hogy felfedezzem a különféle tevékenységeket, és jobban érdeklődjek azok iránt, mint fiatalabb koromban. Amikor az életed vége felé közeledsz, rájössz, hogy a szabályok már nem számítanak annyira, még az ágyban sem. Senki nem vet rád rosszalló pillantást, és senki sem fog eltántorítani attól, hogy olyasmit csinálj, amit szeretnél. És egyébként valójában kit érdekel, ha mégis megteszik? - mondta a hetvenéves David Daniel.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A szakértők szerint
- Sok ember számára az a legmeglepőbb dolog a hetven utáni szexet illetően, hogy jobb lehet, mint valaha. Sok hetvenes – vagy akár nyolcvanas - ügyfelem számol be arról, hogy bár a szex gyakorisága általában csökken az életkorral párhuzamosan, a minősége javul. Néha ez összefügg a különböző szexuális zavarokkal, amik arra késztetik őket, hogy új utakat fedezzenek fel az élvezethez.
Például, ha a behatolás fájdalmas vagy kényelmetlen, gyakran megtanulják felfedezni és élvezni a teljes test örömét. Vagy ha merevedési problémák merülnek fel, sokan rájönnek, hogy a kezek, a nyelv, az ajkak, a bőr izgatása és a különböző játékok használata heves élvezethez és orgazmushoz vezethet erekció hiányában is - mondta Jess O'Reilly szexológus és a Sex With Dr. Jess podcast műsorvezetője.
- Az öregedés okoz fizikai változásokat, de ezeknek nem feltétlenül kell akadályozniuk a szexet. Változásokat eredményez a fizikai kényelemben és a mobilitásban, például ízületi gyulladást, ízületi fájdalmat vagy mozgáskorlátozottságot okozhat, ezek viszont kezelhetők olyan termékek használatával, mint a támasztópárnák, a különböző, fizikailag kevésbé megerőltető szexuális pozíciók vagy a síkosítók alkalmazása a kellemetlenségek mérséklésére - mindezek pedig hozzájárulnak a teljesebb szexuális élményhez.
Ezenkívül a kísérletezésre való nyitottság és a test változó igényeihez való alkalmazkodás segíthet az idősebb felnőtteknek abban, hogy továbbra is élvezetesek legyenek a szexuális tevékenységek. Idősebb korban a szex kevésbé aktív, és jobban alkalmazkodik az olyan tevékenységekhez, amelyek gyönyört és összekapcsolódást eredményeznek - mondta Shannon Chavez pszichológus és szexterapeuta.
- Az öregedés óriási hatással van a szexuális működésre és a kielégülésre. Ráadásul az életkor előrehaladtával egyre több egészségügyi problémánk van, és számos gyógyszer befolyásolhatja a szexuális funkciót. Az életkor előrehaladtával gyakran tapasztalunk változásokat szexuális viselkedésünkben, vágyainkban vagy abban, hogy mit találunk izgatónak, valamint az általános szexuális jólétünkben is.
A biológiai változások némelyike a hormonokkal kapcsolatos: amikor a nők elérik a középkorúságot, menopauzán mennek át. Ilyenkor a szervezet leállítja az ösztrogén termelését, melynek következményei közé tartozik a hüvelyszárazság, a nedvesedés csökkenése és a hüvelyi szövetek rugalmasságának elvesztése. Ez gyakran kellemetlen érzéshez, sőt fájdalomhoz vezet a közösülés során. Egyes esetekben csökkenhet a mellbimbó és a csikló érzékenysége is. A jó hír viszont az, hogy a síkosítók és a hosszabb hatású hüvelyi hidratálók segíthetnek ilyenkor - árulta el Rachel Needle pszichológus.
65 év felett harangoztak a szexuális életnek? Ismerd meg a leggyakoribb tévhiteket
A kutatók szerint az öregedés nem feltétlenül egyenlő a libidó csökkenésével.
ElolvasomEbben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- boldogság
- 50 felett
Miben lesz jobb az élet 50 felett? Nem csak a szex élvezetesebb
- szex
- szexuális élet