18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

5 komoly hiba, ami akadályozhat az orgazmus elérésében

Így küszöböld ki! (18+)

Reménytelen eset nem létezik, csupán megoldandó probléma.

A nők a szeretkezést elsősorban érzelmi oldaláról közelítik meg, mégis, annak teljessége, zárása, ahogy a nagy könyvben meg van írva, számukra is fontos kérdés. Maguk miatt, és amiatt is, mert az orgazmus elmaradását párkapcsolati problémaként élhetik meg - ami szorongást okozhat, tovább akadályozva a csúcsra jutást.

Épp ezért az önmagát gerjesztő folyamatot meggátolandó érdemes számot vetni arról, mi is a valódi oka annak, hogy valaki nem tud eljutni az orgazmusig, majd megpróbálni kiküszöbölni minden zavaró tényezőt - úgy gondolatokat, mint eseményeket vagy cselekvéseket -, mely akadályt jelenthet.

Hosszútávon, ha nem sikerül túllépni egy nyilvánvalóan lelki eredetű problémán, pszichológushoz is lehet fordulni, illetve szexológushoz, amennyiben a gond testi természetű. Addig azonban otthon is meg kell próbálni megoldani a helyzetet.

Az alábbi öt dologra való odafigyeléssel nagyobb eséllyel érhető el az orgazmus.

Nem szabad akarni

Az első számú szabály, hogy ne akarjon az ember orgazmust elérni. Ha minden gondolata akörül forog, mikor jut már el a csúcsra, akkor bizony valószínűleg nem sikerül, ugyanis nem arra figyel, amit csinál. A nagy akarás az orgazmus egyik legnagyobb ellensége. Mindig csak arra kell figyelni, hogy pillanatnyilag jó legyen, nem arra, vajon mi lesz a vége a dolognak. Ha ezt az akarást sikerül elengedni, az már egy jó kezdet.

Kevés oxigén

Bizonyos pozíciókban - így például a misszionárius pózban - a férfi, ha nem figyel, vagy nehezen tartja meg magát, ránehezedhet a nő mellkasára, aki emiatt nehezen kap levegőt. Az egyik legádázabb ellensége az orgazmusnak pedig az oxigén hiánya. Mindig nagyon oda kell figyelni, hogy a nő egyenletesen és kényelmesen lélegezzen szeretkezés közben. Ha ez nincs meg, valószínűleg orgazmusa sem lesz.

Orgazmusproblémák

Nézd meg videónkat ebben a témában! A szakértő segít.

Hüvelyi orgazmus mindenáron

Sajnos a nők nem úgy vannak összerakva, ahogyan az a legoptimálisabb lenne orgazmusszempontból. A klitorisz ugyanis sokkal érzékenyebb a szexuális ingerekre, mint a hüvely, a szex során azonban nem az előbbit, hanem inkább az utóbbit, illetve csak kisebb részben az előbbit érik ingerek. A tisztán hüvelyi orgazmust azonban kevés nő képes elérni, ezért érdemes kitalálni különféle praktikákat, hogy a szeretkezés közben a klitorisz se maradjon érintetlenül. Ezt nem kell kudarcként felfogni, és a férfinak is meg kell értenie. A lényeg a cél, az orgazmus.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Csak neki legyen jó

Bár a férfiakkal összefüggésben emlegetik inkább, sok nőben ugyanúgy van megfelelési kényszer az ágyban. Szeretne izgalmas szexpartner lenni, szeretné, ha a férfi nagyon élvezné az együttlétet, hiszen a jó szex alapfeltétele a párkapcsolat működésének. Ezért sok nő még arról is kész lemondani, hogy magára is gondoljon. Beleegyezik olyan pozíciókba, melyek számára kényelmetlenek, vagy olyanokba, melyek akár enyhe fájdalommal is járnak. Ez az, amit soha nem szabad megtenni, hiszen így az orgazmus még az ember háza tájára sem jön. Merni kell megszólalni, kérni, javasolni, nemet mondani az ágyban.

15 izgató tipp, amivel feltüzelheted a pasit

Nézegess képeket!

Elolvasom

Zavaró tényezők

Bármilyen zavaró tényező, ami a szeretkezés közben jelen van, gátolja a nőt az orgazmus elérésében. Legyen az egy kényelmetlenül alágyűrődött ruhadarab, túl meleg hőmérséklet, egy izgalmas film a tévében, egy oda nem illő zene, bármit, ami csak zavaró lehet, ki kell iktatni. Az ilyen dolgok ugyanis elvonják az ember figyelmét, kellemetlenséget okoznak, és így meggátolják az orgazmust.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük