18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Amikor a partner önző az ágyban: mit tehet a másik, hogy az ő gyönyöre is fontos legyen?

Nem szabad hagyni, hogy a szex csak az egyik félnek okozzon örömöt: így vezethető rá a másik, hogy partnere gyönyörét is előtérbe helyezze.

Ha önző az ágyban

A szeretkezés lényege a kölcsönös örömszerzés kellene, hogy legyen. Ideális esetben a felek figyelnek egymás vágyaira, igényeire, és igyekeznek mindent megtenni, hogy minél erőteljesebb gyönyörben részesítsék párjukat.

Sajnos azonban gyakran előfordul, hogy valaki csakis a saját élvezetére koncentrál, és nem veszi figyelembe azt, hogy mi lenne jó a másiknak. Az ilyen viselkedés mögött számos ok állhat, az viszont biztos, hogy nem szabad annyiban hagyni, ha egészséges, kielégítő és egyenlő kapcsolatra vágyik valaki.

Hogy viselkedik egy önző partner az ágyban?

Az önző emberekre jellemző, hogy csakis a saját vágyaikra koncentrálnak. Gyakran siettetik, vagy teljesen kihagyják az előjátékot, nem törődnek azzal, hogy a másik élvezi-e a szexet, vagy sikerült-e a csúcsra jutnia, nem kérdeznek sem az együttlét közben, sem utána, és nem is érdeklődnek az iránt, hogy mire vágyik a párjuk, vagy mit tehetnének azért, hogy ő is kielégüljön a szeretkezés során. Azt azonban sokszor elvárják, hogy a másik mindig megtegyen mindent az ő kedvükért, örömöt szerezzen nekik, ám ezt egyáltalán nem viszonozzák. 

Szóba kell hozni a problémát

Sokak számára kellemetlenül hangzik, de ilyen esetben muszáj beszélni a felmerülő gondokról. Sosem tudni, mi állhat a partner viselkedésének hátterében, de higgadtan, kedvesen fel kell hozni neki a témát, hiszen az örömszerzés egy egészséges kapcsolatban nem egyoldalú. El kell mondani, hogy jó lenne, ha az ő vágyai is előtérbe kerülnének, és azt is, ha sosem, vagy csak igen ritkán sikerül a csúcsra jutnia, mióta együtt vannak. A leghasznosabb ilyenkor tanácsot, segítséget is adni: elmesélni, milyen változások hoznák meg az eredményt, esetleg milyen mozdulatok, trükkök, pózok okoznak gyönyört az illetőnek. Egy nyílt, őszinte beszélgetés sok mindenre rávilágíthat, és felhívja a másik fél figyelmét a problémára, és arra is, hogy ezentúl másképp kell bánnia szerelmével az ágyban.

Finoman rávezetni, mi a jó

Laurie Watson szexterapeuta szerint az is hatásos módszer, ha a pár egyik tagja az intim beszélgetések, az előjáték, vagy éppen a szex során igyekszik rávezetni partnerét arra, hogy mi okoz örömöt neki. „Szeretem, amikor azt csinálod, hogy…”, „Tudom, hogy ezt nagyon szereted, de én meg azt szeretném, ha...”, „Egy kicsit lassíts a tempón…”,  „Ne siess annyira, ez olyan jó” - ezek és az ezekhez hasonló mondatok, javaslatok kedvesen és visszafogottan, mégis egyértelműen jelzik a másiknak, hogy mit kellene tennie azért, hogy szerelme is élvezze a szexet.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Emellett a konkrét mozdulatok is segítenek: ha az egyik fél arrébb vezeti a testén a párja kezét, esetleg pózváltást kezdeményez, vagy teljesen a saját kezébe veszi az irányítást.

A viszonzás ne maradjon el!

Az önző partner a legtöbbször úgy várja el azt, hogy párja bármilyen módon kielégítse őt, hogy eszébe sem jut viszonozni azt. Azonban ezt nem szabad hagyni: érdemes ilyenkor megemlíteni, hogy ő is visszaadhatná ezt a párjának, vagy valamilyen formában rávezetni, hogy bizony, nemcsak ő kérhet, várhat el bizonyos dolgokat, hanem a másik is megteheti ugyanezt. Ha azonban sehogy sem hajlandó rá, akkor a partnernek is érdemes átgondolni, akar-e úgy örömet szerezni a másiknak, hogy azt sosem kapja vissza.

Mi legyen, ha így sincs változás?

Lehet, hogy lelki, pszichológiai problémák állnak a háttérben, így, ha tényleg annyira szoros a viszony, és szeretik egymást a felek, akkor javasolt szexuálpszichológushoz fordulni, aki feltárhatja a mögöttes jelenségeket. Ha viszont a másik úgy gondolja, partnere nem érez ugyanúgy iránta, és tényleg nem is hajlandó arra, hogy az ő vágyait is figyelembe vegye, akkor nem biztos, hogy a kapcsolatnak van jövője, esetleg csak úgy, hogy az egyikük boldogtalan és elégedetlen lesz - ennek pedig nincs értelme. 

Ezt árulja el az alvópóz a kapcsolatról

Vannak, akik teljesen összebújva alszanak el, vannak, akik csak egy kicsit érnek össze, és olyanok is, akik az ágy két végébe húzódva pihennek inkább. Na, de mit is jelentenek a kedvenc alvópózok? Mély érzelmeket, eltávolodást vagy épp közelgő szakítást? A pszichológusok szerint nem mindig azt üzenik, amire a legtöbben rögtön gondolnának.

Rengeteg mindent elárul a kapcsolatról a kedvenc alvópózotok - Az érzésekről és a jövőről is mesél

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük