
4 gyakori ok a merevedési probléma mögött, amire kevesen gondolnak: mit jelez?
A merevedési zavar komoly egészségügyi gondra is utalhat.

A merevedési zavar hazánkban minden nyolcadik férfit érint. Számukra ez maga a rémálom, hiszen önbecsülésükön, büszkeségükön, magukba vetett hitükön, férfiasságukon esik csorba, ha ilyen probléma merül fel életükben, és sokszor kapcsolatuk is rámegy.
Sajnos rengeteg érintett nem is beszél róla szívesen, még párjával sem, szégyellik, palástolják, orvoshoz pedig végképp nem fordulnak, csak bíznak a szerencsében, hogy gondjuk spontán módon megoldódik majd.
Ez azonban nem ennyire egyszerű. Ahhoz, hogy segíteni lehessen egy problémán, legyen az bármi, ismerni kell az okát. A merevedési zavarnál annál is inkább érdemes ismerni, mivel fennálló, rejtőzködő, esetleg mindeddig nem diagnosztizált betegségre vagy feloldandó lelki problémára hívhatja fel a figyelmet, fiatalok és idősebbek esetében is. A zavart nem szégyellni kell tehát, hanem kivizsgáltatni, ugyanis a potencia jó mutatója a férfi egészségének.
A merevedési zavar mögött a következő kiváltó okok gyakran állnak.
Cukorbetegség
Akik merevedési zavarokkal mennek orvoshoz, azoknál sokszor kiderül, a gondjuk hátterében valójában egy hazánkban is gyakori egészségi probléma áll, a cukorbetegség. Esetükben négyszer olyan valószínű a szexuális teljesítőképesség teljes vagy részleges hiánya.
Kiváltképp akkor fenyegethet ez, ha a cukorbetegség évek óta fennáll a betegség a férfi szervezetében, de ezt nem diagnosztizálták nála, nem vette komolyan betegségét, esetleg az már nagyon komoly szintre emelkedett.
Szív- és érrendszeri problémák
Azt hinné az ember, szív- és érrendszeri problémája, magas vérnyomása csak az idősebb korosztálynak lehet, pedig ez akár a húszas-harmincas éveikben járókat is érintheti. A merevedési zavar jelezhet vérnyomásproblémát, szív- és érrendszeri elváltozást, szervezetben kialakult vérrög jelenlétét, valamint idősebbek esetében az érelmeszesedést is.
A merevedési probléma az idősebb korosztálynál egy esetlegesen bekövetkező szívinfarktus előhírnöke is lehet, így esetükben életet is menthet, ha idejében orvoshoz fordulnak a szexuális zavarral.
Helytelen életmód
A merevedési zavar lehet a vészcsengő a szervezet részéről, ha életmódbeli változtatásra lenne szükség.
Például stresszmentesebb életre, elégséges mennyiségű alvásra, egészségesebb, zsírban, koleszterinben szegényebb étkezésre, több mozgásra, az alkoholfogyasztás mérséklésére, de akár a cigaretta letételének szükségességére is felhívhatja a figyelmet - a káros szenvedély nagyban befolyásolja a férfi szexualitást. Erről e cikkünkben olvashatsz bővebben.
Lelki gondok
Végül az egészségi problémák után a lelki oldal. A merevedési zavar nagyon sok esetben lelki probléma eredménye. Ez lehet akár egy gyerekkori trauma, valamiféle szorongás, de akár egy egyszeri véletlen kudarc megismétlődésétől való félelem is - ez nagyon szerencsétlen eset, mert ezáltal önmagát gerjesztő folyamat indul el.
Mindezt sok beszélgetés, nyitottság, türelem is orvosolhatja akár, de a probléma maradéktalan felszámolásába érdemes bevonni szexuálpszichológust is, aki szakmai szemmel tudja megközelíteni a dolgot, illetve egy alapos kivizsgálást is érdemes kérni az urológián, hátha mégis egészségi probléma áll a háttérben.
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
OLVASD EL EZT IS!