Ő volt a világ egyik első női vezetője: Kubaba kocsmárosból lett sumér királynő az ókorban

Kubaba volt az egyetlen női vezető a sumér királyok listáján.

Kubaba sumér királynő
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A sumér uralkodókat és uralkodóházakat az úgynevezett királylista veszi számba i. e. 1817-ig. Keletkezése az i. e. 22. és 21. század fordulójára tehető, de később a kiegészítésére is sor került. Ez idő tájt a királyság intézménye, azaz a „nam-lugal” városról városra vándorolt, és egy időben csak egy településen birtokolhatták. 

A vezetőket felsorakoztató dokumentumon egyvalaki mind közül kiemelkedik: csak egyetlen nő szerepel ugyanis a listán, ő nem más, mint Kubaba, akire a város alapjait megszilárdító kocsmárosnőként is emlékeznek.

Kubaba, a sumér királynő

Kubabát, vagy más néven KU-baut a világ egyik első női vezetőjének tartják, sőt egyes források szerint az egész történelemben ő volt az első női uralkodó. A III. Kisi-dinasztiához tartozott, és körülbelül az i. e. 2500–2330 között volt a sumérok vezetője. Az asszony nem születési rend alapján örökölte a trónt: nagyon keveset tudni arról, hogyan is lett belőle pontosan királyné, de az közismert, hogy korábban kocsmárosként dolgozott.

kubaba 1
Fotó: Pinterest

Mezopotámiában már ekkor népszerű italnak számított a sör, erős kultúrája volt a sumér városokban, egy idő után például külön törvények, rendeletek szabályozták a készítését és a fogyasztását. Az italt a kocsmákban, vagyis a tavernákban is árulták, melyek néhány esetben megegyeztek a bordélyházakkal. A kocsmárosnők azonban igen nagy tiszteletnek örvendtek, munkájukkal függetlenséget kaptak, és nagyobb hatalomra is szert tehettek. Egy fennmaradt forrás szerint Kubaba kenyeret és vizet adott egy halásznak, majd arra szólította fel, hogy Marduk isten templomának ajánlja fel azt. Ekkor az isten vagy az akkori király úgy döntött, nekiadja a hatalmat, és őt teszi meg uralkodóvá. De az is előfordulhat, hogy felismerték határozottságát, vezetői képességeit, és így került a trónra. Bár az információk hiányosak és bizonytalanok arról, hogyan is került Kubaba a trónra, az biztos, hogy erős vezető vált belőle. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A lista szerint több mint száz évig volt királynő, de ez persze nagy valószínűséggel túlzó állítás. Uralkodása alatt megszilárdította a dinasztia alapjait, megerősítette a várost, és megvédte azt a betolakodóktól. Falakat épített, fejlesztette birodalmát, és hatalmas tiszteletet vívott ki magának. Alkalmasságát persze sokan megkérdőjelezték, hiszen egyáltalán nem számított megszokottnak az, hogy egy nő kezében van a hatalom.

A trónt végül fia, Puzur-Suen örökölte tőle, az asszonyt pedig halála után szinte istenként tisztelték, és szentélyeket emeltek az emlékére. Később egyenesen segítő istennőnek tartották, akiről úgy vélték, megvédi az Eufrátesz környéki városokat. 

Az ókor 8 legnagyobb uralkodónője

Képeken mutatjuk azokat az uralkodónőket, akik mély nyomot hagytak országuk történetében és a történelemben is. Határozott, bátor és páratlan vezetők voltak, akik az egész társadalmukra nagy befolyást gyakoroltak. A következő asszonyok nevét mindenkinek ismernie kellene.

Az ókor 8 legnagyobb uralkodónője: volt, aki lányai megerőszakolása miatt indított hadjáratot

Nézegess képeket!

Elolvasom

Képek: hu.wikipedia.org, Pinterest, Pinterest.

Ezt is szeretjük