Az introvertáltak 6 szokása, ami mások számára sokszor érthetetlen - Számukra fontosak és hasznosak
Az introvertáltak inkább befelé forduló személyiségek, nagyon sok mindenben különböznek az extrovertáltaktól. Egyes szokásaikat éppen ezért furcsállják is mások.
Az introvertáltak befelé forduló, visszahúzódóbb személyiségek, akik a magányból és a csendből nyerik energiájukat, és általában a társaságban töltött idő után szükségük van egyedüllétre ahhoz, hogy feltöltődjenek. Kevésbé szeretnek a középpontban lenni, általában csak akkor felszabadultak, ha olyanokkal lehetnek, akikhez igazán közel állnak.
Sokan furcsának találják, vagy meg akarják változtatni őket, nem értik meg viselkedésüket, és úgy gondolják, nehezen tudnak érvényesülni a világban - pedig ez nem így van. Az introvertáltság egy személyiségtípus, amit nem lehet, és nem is kell megváltoztatni, ráadásul szó sincs arról, hogy ez hátrányt jelentene. Inkább csak arról, hogy más területen jók, mint az extrovertáltak. Vannak olyan szokásaik, amik a környezetük számára érthetetlenek, számukra mégis fontosak és hasznosak - sőt, néhányat nem is ártana eltanulni tőlük.
Az introvertáltak fontos, hasznos szokásai
Egyedüllétre van szükségük a töltődéshez
Az extrovertáltak társaságban is felöltődnek, sőt sokszor pont ilyenkor képesek igazán visszanyerni az energiájukat. Az introvertáltakat viszont lemerítik a társas interakciók, és szükségük van magányra, egyedüllétre, csendre ahhoz, hogy feltöltsék energiakészletüket, kitisztítsák elméjüket, összeszedjék a gondolataikat.
Magányos percek nélkül folyton fáradtak, kimerültek lennének. Környezetük azonban sokszor nem érti meg, és nem tudják, miért nem mondanak igent egymás után a programokra, miért mennek haza ahelyett, hogy mindig társaságban lennének, vagy miért ülnek otthon akár hétvégente is.
Igazán élvezik is az egyedüllétet
Vannak, akik nem érzik jól magukat, ha egyedül vannak, és nem tudják jól hasznosítani a magukban töltött időt. Az introvertáltaknak azonban ezek a percek érnek a legtöbbet. Tudják, mivel üssék el a magányos perceket, imádnak ilyenkor olvasni, filmet nézni, hódolni a hobbijaiknak, és alkalmat találnak arra, hogy fejlesszék magukat, készségeiket, vagy tanuljanak valami újat.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Védik a magánéletüket
Nem szeretnek magukról beszélni, csak olyanokkal, akikben megbíznak, és akikkel vannak olyan szoros kapcsolatban, hogy megosszák magánéletük részleteit. Ez azonban szokatlan és frusztráló lehet azoknak, akik mindent kiteregetnek, és szinte gondolkodás nélkül mesélnek privát dolgaikról. Mások azonban ezt sértésnek vehetik, és úgy érezhetik, bizalmatlanok, vagy nem akarnak barátkozni velük.
Hallgatnak, figyelnek és gondolkodnak, mielőtt cselekednének
Megfigyelő típusok, és általában hallgatnak, gondolkodnak, mielőtt megszólalnak. Ezért is van az, hogy egy meetingen nem dobálóznak csak úgy a haszontalan ötletekkel, nem szakítanak félbe másokat, nem szólalnak meg csak azért, hogy ne legyenek csendben. Megfontolnak mindent, amit hallanak, és lehet, hogy csak később reagálnak, de akkor általában építő hozzászólásokkal. Bármilyen furcsa is ez a környezetük számára, sokan tanulhatnának tőlük ezen a téren. Ugyanúgy, ahogy például az aktív hallgatást illetően is - ez ugyanis az extrovertáltaknak kifejezetten rosszul megy személyiségükből adódóan.
Nem pazarolják az időt felesleges beszélgetésekre
Az introvertáltaknak nagyon nehezére esik a small talk, mert egyszerűen időpazarlásnak találják a felületes, értelmetlen beszélgetéseket, amik csak azért vannak, hogy kitöltsék a kínos csendet. Vagy kerülik ezt, vagy inkább mélyebb témákat hoznak szóba, kérdeznek, és hagyják, hogy a másik beszéljen. Van, hogy ezt a környezetük udvariatlanságnak veszi, vagy nem találja túl szimpatikusnak, de számukra fontos, hogy ne fecséreljék ilyenekre az energiáikat. A komolyabb témák említéséből pedig gyakran jelentőségteljesebb beszélgetések bontakoznak ki.
Megválogatják a barátaikat
Nem bíznak meg mindenkiben, sőt általában csak néhány ember érdemli ki a teljes bizalmukat. Csak a legszűkebb környezetüknek nyílnak meg, óvatosak az emberekkel, és csak akkor osztanak meg fontos, privát információkat, ha tudják, hogy azok biztonságban vannak a másik félnél. Vannak, akiknek ez az óvatosság nem szimpatikus, ők azonban kevesebbszer járnak pórul, kevesebbszer csalódnak az emberekben, és ritkábban is verik át őket.
Olvass tovább! Ilyen az élet egy introvertálttal
A nő megmutatja, milyen férje élete introvertált, gyakran szorongó szerelmével, és azokat a szokásokat, viselkedéseket örökíti meg, melyek az extrovertált személyiségeknek furcsának, érthetetlennek tűnhetnek.
(Képek: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- párkapcsolat
- személyiség
Mire vágynak az introvertáltak egy párkapcsolatban? Ez a 4 legfontosabb dolog a pszichológus szerint
- mém
- személyiségtípus