Hány év járás után akar házasodni a férfi? A legtöbben nem sietik el a dolgot

Ha már több mint két éve együtt vagytok, és még mindig csak jártok, az teljesen normális.

Férfi házasság
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A házasodási szokások drasztikusan megváltoztak az elmúlt évtizedekben. Az igen kimondása egyre későbbre tolódik, a lánykéréshez pedig szintén jóval több idő kell, mint például száz évvel ezelőtt.

Persze, nem is csoda, hiszen teljesen máshogy működnek a dolgok: a sok válás miatt a párok egyre inkább biztosra akarnak menni, ráadásul a karrierépítés mellett kevesebb idejük marad a magánéletre, ezért egyre többet várnak a házassággal. Egy új kutatásból az is kiderült, pontosan mennyit.

Ennyi idősen akar házasodni a férfi

A Bridebook oldal négyezer embert kérdezett meg a jövőbeli elképzeléseiről, az eddigi tapasztalatairól, valamint a házassági terveiről, és meglepő eredményre jutottak. Kiderült, hogy 17 hónap együttlét után vállalják be az összeköltözést a párok, és csak ezután 22 hónappal jöhet az eljegyzés a legtöbb férfi szerint. És ez még mindig nem azt jelenti, hogy hamarosan sor kerül az esküvőre is: a kérdés feltevése után ugyanis még általában 20 hónapot várnak az igen kimondásával. Tehát nagyjából három és negyed év járás után teszik fel a férfiak a nagy kérdést a szerelmüknek, és majdnem öt év kell ahhoz, hogy valóban meg is tartsák az esküvőt.

Ezek után az sem meglepő, hogy egyre idősebben akarnak házasodni a férfiak: a legtöbben 32 évesen veszik el a párjukat, és ez a szám egyre csak növekszik, ugyanúgy, ahogy a házasság előtt együtt eltöltött hónapoké is. A kutatás vezetője, Hamish Shephard viszont azt is hozzátette, hogy a kutatások azt mutatják, hogy a mostani házasságok sokkal erősebbek, mint régen, a párok pedig jobban elköteleződnek a másik iránt, és boldogabbak, függetlenebbek, mint eddig valaha.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük