Az érzelmi eltávolodás legfőbb okai a pszichológus szerint – Mit lehet ellene tenni?
Több oka lehet annak, ha a pár tagjai érzelmileg eltávolodtak egymástól. A pszichológus a leggyakoribbakat vette sorra.
A hosszú távú párkapcsolatok egyik legjellemzőbb problémája az érzelmi eltávolodás. Egy ideig szinte észrevétlen, és sokszor csak akkor érzékelik a felek, amikor már komoly gondokat okozott a viszonyukban.
Számos oka is lehet annak, ha meggyengül a pár tagjai közt a kötődés, valamint az intimitás. Dr. Guy Winch pszichológus elárulta, melyek a leggyakoribbak, és azt is, hogyan lehet őket megoldani, mit érdemes tenni ellenük.
Az egyedüllét hiánya
Bármilyen furcsán is hangzik, a szakértő szerint érzelmi eltávolodást okozhat, ha a feleknek nem jut elég idejük önmagukra vagy a barátaikra. Mindenkinek szüksége van ugyanis énidőre, és ha ennek nem szorítanak helyet a kapcsolatban, akkor a kettejük viszonya láthatja a kárát. Ilyenkor sokkal több a konfliktus, és sokkal hamarabb jön a veszekedés, ráadásul néha tehernek érezhetik a másik jelenlétét.
Ezért a pszichológus azt tanácsolja, hogy beszéljék meg, mennyi magányos órát igényelnek, és ezt adják meg egymásnak. Az énidő pedig ne csupán abból álljon, hogy az egyikük zenét hallgat fülhallgatón úgy, hogy a másik is ott van körülötte, hanem legyenek ténylegesen külön egy picit. Legyen szó akár a barátokkal való találkozásról, sportról vagy akár egy kis sétáról: bármi lehet, ami boldogsággal tölti el őket.
A ragaszkodás és a távolságtartás ördögi köre
Ha az egyik fél általában jobban igényli a törődést és a párja közelségét, mint a másik, vagy éppen olyan időszakot él át, mely során nagyobb szüksége van szerelmére, akkor előfordulhat, hogy a partner meghátrál, többször visszautasítja, vagy érzékelteti vele, hogy túlságosan ragaszkodó. Ebben az esetben mindkét fél távolságtartással, nehezteléssel, sértődéssel reagálhat, ami szintén érzelmi eltávolodáshoz vezet.
Ehelyett a kommunikáció lenne a kulcs. Meg kell beszélni, ki mennyi törődést, együtt töltött időt igényel, és azt is el kell mondani, ha valaki olyan dolgokon megy keresztül, ami miatt jobban igényli párja közelségét. Így ugyanis rávilágíthatnak a problémákra, és elkerülhető az, hogy furcsának találják a másik viselkedését, vagy azt higgyék, nem olyan erősek már az érzései.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A stressz szintén gyakori ok
A szakértő szerint a stressz és a munkahelyi vagy személyes problémák szintén gyakran okoznak gondokat a kapcsolatban. Egyrészt azért, mert az ember ilyenkor belemélyed a gondjaiba, és elzárkózik, másrészt pedig azért, mert az idegesség, szomorúság miatt partnerével is teljesen máshogy viselkedik. Mindez pedig veszekedéseket, valamint érzelmi eltávolodást okoz. Ha hasonló nehézségekkel küzd valaki, azt nem érdemes magába fojtania, inkább mondja el a partnerének. Ha nincs kedve, nem kell vele mélyen megbeszélni a problémát, de jelezheti, hogy éppen miért van rajta nyomás. Így a másik is sokkal megértőbb lesz, és közösen találhatnak megoldást a helyzetre. Ha viszont sehogy sem lesz jobb, érdemes pszichológust is felkeresni.
Rossz kommunikáció
A helytelen kommunikáció is járhat hasonló következményekkel. A túl sok vagy rosszul megfogalmazott kritika, az állandó elégedetlenség érzékeltetése is komoly gondokat okozhat. Dr. Guy Winch szerint akkor jó, ha a párok közti beszélgetéseknek 80 százalékban semlegesek vagy pozitívak, és maximum 20 százalékban negatívak vagy kritikusak. Enélkül nehezen működik jól bármelyik kapcsolat.
Ez persze nem azt jelenti, hogy nem lehet megbeszélni a gondokat vagy azt, ami az egyik felet zavarja, hanem azt, hogy mindent érdemes higgadtan megtárgyalni, és kedvesen, nyugodtan kell tálalni azt is, ami nehézséget jelent valamelyiküknek. Így ugyanis nem vagy kevésbé gyengül az intimitás és a kötődés köztük.
A szerelem, a szeretet elgyengülése
Az eltávolodást a szerelem elgyengülése, elmúlása is okozhatja. Ha valaki úgy érzi, párja nem fektet már annyi időt és energiát a kapcsolatukba, mint korábban, vagy kerüli az intimitást, a közeledést, és nem igazán hajlandó beszélgetni, akkor az is előfordulhat, hogy az érzelmei változtak meg. Ebben az esetben a pszichológus azt javasolja, hogy a partner kérdezzen rá, mi a véleménye kettejük kapcsolatáról, hogy érez a folytatással kapcsolatban, mi változott meg benne, és kérjen őszinte, nyílt választ. A beszélgetés során rávilágíthatnak a probléma okára, és együtt eldönthetik, érdemes-e esélyt adni a folytatásnak, és ha igen, hogyan.
Az érzelmekről árulkodik a testbeszéd a kapcsolatban
A testbeszéd rengeteg mindent elmond egy emberről, éppen ezért a párkapcsolatokban még inkább árulkodóak az apró mozdulatok. Nem mindegy például, hogyan értek egymáshoz, hogyan ültök, hogyan viselkedtek a másik társaságában, mert minden kicsi mozdulat mást mutat az érzéseitekről. Van, ami bizonyítja, hogy szeretitek egymást, de sajnos olyan is van, ami azt jelzi, kihűlt a kapcsolat, és már csak a megszokás uralkodik benne.
Szerelmesek vagytok egymásba, vagy csak hiszitek? A testbeszéd nem hazudik
Nézegess képeket!
ElolvasomFotók: Getty Images Hungary.
- érzelmek
- érzelmi eltávolodás
- ok
- probléma
- problémamegoldás
- párkapcsolat
- párkapcsolati probléma
- Lélek&Test