A 20. század egyik legnagyobb szexbotránya egy hercegnéé volt - Margaret Campbellt nimfomániával vádolták
Ian Campbell és Margaret válásával tele volt a bulvársajtó. A súlyos vádak mellett intim fotók is előkerültek a hercegnéről.
Margaret Campbell, Argyll hercegnéje korának igazi celebje volt, nevére viszont leginkább a 20. század legbotrányosabb válása miatt emlékszik a világ.
A több mint öt éven át tartó válóperrel tele volt a bulvársajtó. A férj azzal vádolta feleségét, hogy legalább 88 férfival lépett félre, és a róla készült intim fotókat is benyújtotta a bíróságnak.
19 évesen házasodott először
Margaret Campbell 1912-ben született Helen Mann Hannay és a skót milliárdos, George Hay Whigham egyetlen gyermekeként. Mivel gazdag családban nevelkedett, a pénzzel nem volt gondjuk, ám az érzelmi biztonságot sosem kaphatta meg szüleitől. Életének első 14 évét New Yorkban töltötte, és már iskolás korában mindenki csodálta a szépségét. A fiúk odavoltak érte, és ő sem utasította vissza a rövid románcokat. 15 évesen teherbe esett David Niventől, aki később színészként szerzett hírnevet, majd Londonba vitték abortuszra, hogy ne derüljön fény a várandósságra.
19 éves korára már négy sikertelen eljegyzésen volt túl, végül első férjéhez, az amerikai üzletember Charles Francis Sweenhez 1933-ban ment hozzá. Esküvőjüket hatalmas érdeklődés övezte, a Norman Hartnell esküvői ruha pedig még tovább fokozta az ara státuszát. Ő lett az egyik legismertebb, legtöbbek által csodált nő, korának igazi celebjévé vált. Margaret nyolcszor elvetélt, három gyermekük közül pedig egy halva született. Végül férjével 1947-ben váltak el, viszonyuk baráti maradt.
A 20. század legbotrányosabb válása
A társasági előkelőség négy év múlva, 1951-ben újraházasodott, Argyll hercegéhez, Ian Campbellhez ment hozzá. Házasságuk már az elején problémás volt, a férfi egykori németországi hadifogolyként rengeteg traumával küzdött, ivott, valamint szerencsejáték- és gyógyszerfüggő volt. Két exfelesége fizikai és érzelmi bántalmazásokról is beszámolt.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Kapcsolatuk néhány év múlva teljesen tönkrement. Válóperük több mint öt éven át húzódott, és a 20. század legbotrányosabb válásává nőtte ki magát. Folyamatosan egymást vádolták, bizonyítékokat hoztak fel a másik ellen, viszonyuk egyre inkább elmérgesedett, és a bulvárlapok is folyamatosan róluk cikkeztek. A herceg azt gyanította, hogy Margaret félrelép, ezért nyomoztatni kezdett utána, és megbízott egy lakatost, hogy feltörje felesége privát fiókjait, melyekben rengeteg bizonyítékot talált a hűtlenségre, köztük olyan polaroid képeket is, melyeken egy meztelen nő - a vádak szerint és a nyaklánca alapján Margaret - egy másik férfival szerepel intim helyzetben. A férfi arca nem látszódott a felvételeken, de a vádak szerint Duncan Sundays védelmi miniszter volt, aki később lemondását is felajánlotta. Az asszony közben bizonyítékokat hamisított, melyekkel arra akart rámutatni, hogy a herceg korábbi házasságából született gyermekei törvénytelenek voltak, és azzal vádolta őt, hogy a saját mostohaanyjával lépett félre.
Az ítélet: kielégíthetetlen szexuális vágy, nimfománia
Az ügy során összeállítottak egy 88 férfiból álló listát, akikkel férje szerint Margaret lefeküdt. A bíró azt állította, az asszony nem elégszik meg normális kapcsolataival, és undorító szexuális tevékenységeket folytat, hogy kielégítse vágyait. Hazugnak, könnyűvérűnek és perverznek nevezte, sőt az is szóba került, hogy nimfomániáját egy korábbi, súlyos balesete váltotta ki, amikor is beleesett egy liftaknába. Valószínűleg azonban a listán szereplő férfiak nagy része homoszexuális volt, és bár Margaret rendszeresen találkozott velük, és élvezte társaságukat, nem mondhatta el az igazságot, ugyanis a homoszexualitás ekkor még illegális volt az Egyesült Királyságban. Az asszony volt az első nő, akit ilyen súlyosan megszégyenítettek nyilvánosan a médiában.
A válást végül rengeteg tárgyalás és botrány közepette 1963-ban véglegesítették, a bulvársajtó szinte végig közvetítette a részleteket. Argyll hercege még ugyanebben az évben újraházasodott, tíz évvel később pedig elhunyt stroke-ban.
Margaret sosem házasodott újra
Margaret Campbell sosem tudta levetkőzni a ráaggatott stigmákat, soha nem házasodott újra. Vagyona egyre csak fogyott, ezért kénytelen volt megnyitni házát a turisták előtt. 1975-ben kiadta memoárját, 1978-ban azonban el kellett adnia otthonát pénzügyi gondjai miatt, és végül egy hotelba költözött. 1988-ban szerepelt a Channel 4 After Dark című műsorában, 1990-ben pedig kilakoltatták szállodai lakosztályából, és barátai, valamint első férje fizettek neki egy lakást. 1993-ban egy idősek otthonában helyezték el, és ugyanebben az évben hunyt el egy esés következtében. Válási botrányát az HBO-n látható, A Very British Scandal című sorozat második évadja is feldolgozta.
A viszony, ami megrázta Nagy-Britanniát
A hányatott sorsú táncosnő Christine Keeler és a brit hadügyminiszter, John Profumo botránya 1963-ban robbant ki, és teljesen felbolygatta Nagy-Britanniát. Minden újság a viszonyukról cikkezett, afférjuk pedig gyakorlatilag tönkretette mindkettejük életét. A nőt az egész ország meggyűlölte és kiutálta, a politikus pedig végül lemondott, és a Konzervatív Párt bukásáért is őt hibáztatták.
A táncosnő és a miniszter viszonya, ami megrázta a 20. századi Nagy-Britanniát - A politikus lemondott a botrány után
Az akkor 19 éves Christine Keeler és a politikus, John Profumo afférjából óriási botrány kerekedett, aminek hatására később a miniszterelnök is lemondott.
Elolvasom