Apukák, akik sosem akartak kutyát: aztán minden megváltozott
Imádni való képeken apukák és az új legjobb barátaik.

Szinte már-már teljesen általános az alábbi forgatókönyv, ami akkor zajlik le, ha a család egyik tagja új háziállatot szeretne: általában mindig a gyerekek állnak elő az ötlettel, a szülők pedig hevesen ellenzik a kutya érkezését, hiszen az lebeg a szemük előtt, hogy úgyis rájuk marad majd a piszkos munka, és nekik kell folyamatosan gondozniuk a blökit.
Természetesen olyanok is akadnak, akik nem a rájuk váró gondozó feladatok alól szeretnének kibújni, egyszerűen csak nincsenek oda a négylábú szőrmókokért, vagy nem tudják elképzelni, hogyan illesszék be a mindennapjaikba a kutyával járó dolgokat. A képen szereplő apukák is így voltak ezzel - mindaddig, amíg meg nem ismerték egymást jobban, azóta pedig szinte elválaszthatatlan barátokká váltak.
A férfiak és a kutyák közötti erős kapcsolat
A kutyákról nehéz rosszat mondani, hiszen igazi kis szeretetgombócok, mindig ott vannak, ha baj van, és a gyerekeknek is az első barátaik között vannak, ha együtt nőnek fel. Még a legkeményebb kőszíveket is meg tudja lágyítani a cuki, totyogó kiskutyus, akivel aztán életre szóló barátság alakul ki, és egy pillanat alatt elfelejtődik a mondat, hogy "Az én házamban biztos nem lesz kutya!"

Az anya, ha művész – kulturális est
Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni, majd az anyának a lánya énekesnővé való válását végéigkísérni? Milyen utat járnak most be, és mennyire hasonlítanak egymásra nőként, alkotóként? Intim hangulat, személyes történetek, lélekig ható gondolatok, inspiráló párbeszédek!
Promóció
(Képek forrása: Boredpanda)
OLVASD EL EZT IS!

- egészség
- egészséges életmód