A 20 legfontosabb tanács, amit az 50 feletti nők adnának a fiataloknak
Saját tapasztalataikat gyűjtötték csokorba az ötven feletti nők: a kutatás szerint ezek a leglényegesebb tanácsaik a fiatalabb generációknak.
Az élete során az ember rengeteg mindent tanul meg, számos fontos dologra jön rá, és az évek múlásával egyre több tapasztalatot gyűjt. Ezeknek, illetve a gondolkodásmód megváltozásának köszönhetően sokan később gyakran rájönnek, mit kellett volna másképp csinálniuk fiatalabb korukban, és mi az, amivel akkor megkönnyíthették volna a helyzetüket, vagy megkímélhették volna magukat a felesleges stressztől, csalódástól.
Ezekkel kapcsolatban gyakran azt kívánják, bárcsak ráébredtek volna már korábban is. És, bár a saját múltjukat már nem tudják megváltoztatni, a fiatalabb generációk számára sok hasznos tanáccsal szolgálhatnak, és felnyithatják a szemüket néhány valóban fontos dologgal kapcsolatban.
Az ötven feletti nők tanácsai, bölcsességei
A Femal nevű oldal azt szerette volna, ha a tapasztaltabb nők megosztják a világgal azt, hogy mi szerintük a legfontosabb tanács, illetve mi az, amiről azt kívánják, bárcsak másképp csinálták volna. Ezért kétezer ötven év feletti hölgyet kérdeztek meg, majd összegyűjtötték a leggyakoribb mondataikat. A legtöbbjük elgondolkodtató, az önbizalommal, a párkapcsolattal és a családdal kapcsolatos üzenetet fogalmazott meg, melyeket valóban hasznos lenne megfontolni. Mutatjuk a legnépszerűbb húsz tanácsot, bölcsességet a legtöbbek által említettől kezdve, csökkenő sorrendben. A megkérdezettek szerint ezeket kellene tudnia, tudatosítania magában egy nőnek.
- Az élet rövid, hozd ki belőle a legjobbat!
- Légy teljesen jelen minden pillanatban, és értékeld az apró dolgokat is!
- A tökéletesség nem létezik, ne üldözd, ne törekedj rá!
- Semmi sem fontosabb a családnál.
- Tervezz a jövőre nézve!
- Mindig maradj pénzügyileg független!
- Figyelj oda a bőrödre!
- Ne aggódj, túl leszel a klimaxon.
- Az anyagi dolgok nem számítanak.
- Bízz a megérzéseidben, ha a férfiakról van szó!
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Mindig élj a szavazati jogoddal!
- Sosem vagy túl öreg ahhoz, hogy hosszú hajad legyen.
- Az élet túl rövid ahhoz, hogy megtagadd magadtól a szénhidrátokat.
- Sose menj szoláriumba!
- Mindig a barátaid legyenek az elsők, ne az éppen aktuális párkapcsolatod.
- A szex tényleg csak egyre jobb lesz az évek múlásával.
- Mindig légy magabiztos fürdőruhában, a korodtól függetlenül.
- Az ötvenes éveidben sokkal stílusosabb leszel.
- A második házasságok általában sokkal jobbak.
- Ha a gyerekek elköltöznek, vissza fogod kapni a házasságodat.
Az ExpressYourFemal szakértői és a kutatás vezetői elmondták, hogy a nők 95%-a gondolta úgy, hogy valóban igaz az, hogy a korral egyre bölcsebb lesz az ember, és 44%-uk mondta azt, hogy az ötvenes éveiben sokkal boldogabb és magabiztosabb lett, mint korábban valaha. A válaszadók harmada szerint a baráti kapcsolatai sokkal mélyebbé váltak, és 33%-uk úgy vélte, a férfiakkal való viszonya is sokkal kielégítőbb, jobb lett.
Összességében pedig úgy gondolták, jobb lett volna, ha ezekkel a tanácsokkal tisztában vannak egészen fiatal koruktól kezdve. És arra is felhívták a figyelmet, hogy egyáltalán nem kell félni az öregedéstől, hiszen ez egy természetes folyamat, és ötven, hatvan, hetven felett is lehet valaki igazán boldog, elégedett az élete minden területével. Sőt, sok esetben ekkor teljesednek csak ki igazán.
A több évtizedig tartó boldog házasság titka
Mindenki szeretné tudni, mi tartja össze a hosszú évek óta együtt élő párokat, mi a szerelmük kulcsa. Most olyanok mondták el kapcsolatuk titkát, akik már nyolcvan éve élnek boldog házasságban.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
- 50 fölött
- 50 felett
- tanács
- tapasztalat
- vélemény
- fiatalság
- kutatások
- párkapcsolat
- szex
- boldogság
- Lélek&Test