18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

A 60 felettiek szextanácsai a fiataloknak: sok mindent kellene másképp csinálni

Hatvan felettiek árulták el azokat a fontos dolgokat, melyeket az évek során tanultak: ezektől lesz jobb a szex.

idos par agyban

Az már több kutatás során is bebizonyosodott, hogy szó sincs arról, hogy ötven év felett befellegzett a szexuális életnek, sőt. Kiderült, hogy sok nő ekkor élvezi a leginkább a szeretkezéseket, és ekkor válik a legintenzívebbé az orgazmusuk is.

Nemcsak biológiai és hormonális tényezők járulnak hozzá ahhoz, hogy az ötödik és a hatodik iksz felett gyakran még jobbá válnak az együttlétek, hanem az addig megszerzett tapasztalatok is. Néhány hatvan év feletti nő és férfi úgy döntött, megosztja másokkal is azt, amit az élete során tanult az intimitásról. Elárulták a neten, hogy milyen tanácsokat, tippeket kellene megfogadniuk a fiatalabbaknak ahhoz, hogy még élvezetesebbek lehessenek számukra a szerelmeskedések.

A hatvan felettiek leghasznosabb szextanácsai 

- Fiatal nőként úgy gondoltam, hogy a párom mindig tudni fogja, mire van szükségem az orgazmushoz, de ez valójában nem így működik. Én nem voltam sem elég tapasztalt, sem elég magabiztos ahhoz, hogy elmondjam neki. De ma már tudom, hogy az emberek nem gondolatolvasók, és meg kell tanítani a másiknak, hogy mi indít be, mitől lesz jó a szex. Sokan nem merik ezt megtenni, pedig nélküle sosem lesz igazán intenzív az élmény - tanácsolta egy 74 éves nő.

- Az internet még inkább lehetővé teszi, hogy mindenki belelásson mások szexuális életébe. Ennek vannak előnyei, de hátrányai is. Erős nyomást helyezhet a párokra, mert sokan kényszert éreznek, hogy felzárkózzanak a többiekhez, és kipróbálják a legújabb, legdivatosabb dolgokat az ágyban. Arról nem beszélve, hogy mindig másokhoz hasonlítják a saját szokásaikat, vágyaikat, ami borzasztó rossz hatással van a kapcsolatokra. Emlékezz arra, hogy minden ember és párkapcsolat más, így a vágyak és az igények is eltérőek. Ne foglalkozz azzal, hogy ki mit csinál, csak azzal, hogy te és a párod mit szeretnétek - javasolta egy 61 éves nő.

- Ami a húszas éveidben beindított, az nem biztos, hogy később ugyanúgy be fog, mert velünk együtt a vágyak is változnak. A jó szexre később az lehet csak a biztosíték, hogy nyitott maradsz, figyeled, hogy mit szeretnél, és felfedezed, megtapasztalod, mitől lesznek számodra igazán élvezetesek az együttlétek. Ne félj az újdonságoktól, és ne félj megvalósítani a kívánságaidat - mondta egy szintén hatvan feletti férfi.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ami fontos a jó szexhez

- A külsőd adhat egy kis plusz önbizalmat a hálószobában, de az energiád és a kisugárzásod ennél sokkal fontosabb. Nemcsak az számít, hogy milyen az alakod, hanem az is, hogy izgalmas és kreatív legyél az ágyban. Mindenkinek van olyan, amit megváltoztatna önmagán, de nagyon gyorsan megöli a vágyat és a hangulatot az, ha bizonytalan vagy a tested miatt. Felejtsd el, hogy az állítólagos tökéletlenségeiden aggódsz, és koncentrálj inkább az érzésekre! Ha ezt egyszer megtanulod, a szex jobb lesz, mint valaha - üzente a nőknek egy hölgy.

- Két fél között az ágyban a szerelem a minden. A sima, érzelmek nélküli szex is lehet jó, de nem annyira, mint amikor a férfi és a nő erősen kötődnek is egymáshoz. A mély kötelék olyan élményt eredményez, ami semmihez sem hasonlítható - árulta el egy nő.

- Találj valamit, amitől szexinek érzed magad, és vesd be ezt gyakran. Nekem például egy derékra kötött aranylánc a titkom. Bármi lehet, a lényeg csak az, hogy hatással legyen rád - javasolta egy 61 éves hölgy.

- A legtöbben elvárják, hogy minden együttlét eget rengető legyen, de tudomásul kellene venni, hogy ez nem lehetséges. Minden szeretkezés más, és nem szabad ennyire magas elvárásokkal beleugrani a dologba. Az érzelmek és a kötődés sokszor többet számít. Ha nem engeded el magad, hanem csak arra koncentrálsz, hogy mindennek tökéletesnek és az előzőnél is jobbnak kell lennie, akkor valószínűleg csalódni fogsz. Csak élvezzétek felszabadultan a szexet, és meglesz az eredménye - javasolta egy 61 éves férfi.

Így lesz még jobb a szex

Vannak olyan egyszerű apróságok, melyek könnyedén még jobbá tehetik a szexet. A következő hétköznapi dolgoktól garantáltan intenzívebb lesz az élvezet.

7 hétköznapi dolog, amitől jobb lesz a szex

Nézegess képeket!

Elolvasom

Fotók: Getty Images Hungary.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük