A Megasztár mackós szívtiprója volt - Nagy Edmond mára egyedülálló apa lett
Nagy Edmond számára 2019 magánéleti és szakmai szempontból is nehéz év volt.
Nagy Edmond sok női néző szívébe belopta magát a Megasztár 2003 őszén indult legelső szériájában. 24 évesen Tom Jones Sex Bomb című dalával Somát, a TV2 tehetségkutatójának női zsűritagját is teljesen levette a lábáról. Végül a hatodik helyen végzett.
A 2019-es év több szempontból is nehéz volt a Balatonszabadiban lakó énekes számára, aki a Megasztár óta rendszeresen jár fellépni.
Nagy Edmond három gyermek apja
Nyolc hónapot ki kellett hagynia, és majdnem száz fellépését volt kénytelen lemondani, mert szinte egyfolytában mandulagyulladással küzdött, többször el kellett halasztani a műtétet, ami után hónapokig kímélnie kellett a hangszálait - mesélte a Blikknek. Három hónapja ismét színpadon áll, új zenekarral és dalokkal készül a nyárra.
Tavaly a magánéletében is nagy változások történtek: szakítottak fiai anyjával, aki elköltözött a családi házból a gyerekkel Balatonkilitibe, de a jó viszonyt továbbra is megőrizték.
Margarétát kislány korától ismerte, de csak évekkel a Megasztár után szerettek egymásba, 2011 óta alkotnak egy párt. Egypetéjű ikerfiaik, Edi és Dávid 2013 nyarán születtek. Szerettek volna egy kislányt is, de annak is nagyon örültek, amikor 2016 februárjában egy újabb fiúval, Brendonnal bővült a család.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az esküvőt hol a babavárás, hol a sok fellépés miatt halogatták, és mire sort kerítettek volna rá, kihűlt a kapcsolatuk. A szakításhoz nem volt köze harmadik félnek, egyikükben sincs harag, mindketten továbbra is a gyerekek érdekeit tartják az elsőnek.
- A fiúk minden hétvégén itthon vannak nálunk, imádják a papát és a mamát, velem alszanak, ki se bírnám nélkülük. Hiába mentünk szét,
a gyerekekkel majdnem ugyanannyi időt tudok tölteni, mint korábban.
Margarétának örökre hálás leszek a fiaim miatt, akik mindig össze fognak kötni vele, egész életemben olyan fontos és tisztelt nő lesz, mint az édesanyám - mondta a napilapnak az egyedülállóvá vált énekes, akinek egyelőre nincs komoly kapcsolata.
Pierrot egykor és ma
Pierrot mint énekes zeneszerző, dalszövegíró vált országosan ismertté. A 2003-ban indult Megasztárnak két évadon át volt zsűritagja Presser Gáborral, Pély Barnával, Bakács Tiborral és Somával. 2015-ben és 2016-ban A Dal című műsorban vállalt zsűrizést. Élete ma már nem a zene körül forog.
50 éves lett Pierrot - A Megasztár egykori zsűritagja ma így néz ki
Pierrot volt énekes, producer és zsűritag is. Ma már a játékfejlesztésnek él.
Elolvasom