Koncz Zsuzsa a Ki mit tud? után sem énekesnő akart lenni: az álomhivatásában sosem dolgozhatott
Koncz Zsuzsa hiába volt már országosan ismert, civil szakmára vágyott. Meglepő, miért maradt mégis a zenénél.
Vannak olyan sztárok, akik egészen kisgyermekkoruktól tudják, a show-bizniszbe vágynak, de akad az ellenkezőjére is példa. Koncz Zsuzsa hiába nem akart énekesnő lenni, a sors ezt az utat szánta neki.
Karrierje 15 évesen kezdődött a Ki mit tud? színpadán, de már jóval korábban megmutatkozott, van érzéke a zenéhez. Mindig énekelt: az iskolában a szünetekben ezzel szórakoztatta a társait, és a tanárai is számtalanszor kérték, adjon elő egy-egy dalt.
Koncz Zsuzsa énekesnő
Osztálytársnőjével és barátnőjével, Gergely Ágival együtt indultak el a tehetségkutatón, ahol nagy sikert arattak. A Gézengúz című dallal egészen a második helyig meneteltek.
A tévés szereplése után hiába lett egy csapásra országosan ismert, meg sem fordult a fejében, hogy az előadói szakma legyen az életcélja.
- Nem énekesnőnek készültem. 14 éves koromtól a nyári szünetekben dolgoztam. Voltam "lóti-futi” minisztériumban, kutatóintézetben, dolgoztam tanácsnál anyakönyvi hivatalban - ecsetelte a Best magazinnak.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A gimnázium befejezése után a zenélés mellett elindult az álomhivatásához vezető úton: jogi pályára készült, ám ezen a területen végül sosem dolgozhatott.
- Érettségi után a jogi egyetemen folytattam, de úgy két és fél év után az államigazgatási jogba beletört a bicskám. Nem hagytam abba azonnal, ám a Jelbeszéd című lemezem betiltása segített a döntésben, hogy "mi legyek, ha nagy leszek”.
Az akkori rendszer betiltotta az albumot, mert veszélyesnek ítélték. Úgy gondolta, ez a döntés egyszerre fontossá tette a tevékenységét a zenében. Otthagyta az egyetemet, hogy teljesen az énekesnői munkásságára koncentrálhasson.
Kovács Kati eredeti végzettsége
Kovács Kati minden idők egyik leghíresebb magyar énekesnője. Kevesen tudják, hogy mielőtt híres lett, nemes hivatást választott magának.
Nem ő az egyetlen olyan hazai sztár, aki civil pályára készült szórakoztatóipari karrierje előtt. Képes összeállításunkban megmutatjuk, kik azok.
Meglepő, mi Kovács Kati eredeti foglakozása - Az énekesnő ezt tanulta, mielőtt híres lett
Nézegess képeket!
ElolvasomCover-fotó: MTI/Mohai Balázs