Meglepő, mi Kovács Kati eredeti foglakozása - Az énekesnő ezt tanulta, mielőtt híres lett

Sose találod ki, hogy melyik szakmát választotta a show-biznisz előtt.

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kovács Kati minden idők egyik leghíresebb magyar énekesnője. Kevesen tudják, hogy mielőtt híres lett, nemes hivatást választott magának.

1963-ban Egerben érettségizett le, ezután az éneklés mellett kezdte meg tanulmányait az egészségügyben. Ki is tanulta az ápolónő szakmát, és dolgozott is, mielőtt a ’70-es évek ünnepelt előadójává nőtte ki magát.

Kovács Kati ápolónőnek tanult

- Két évig dolgoztam orvosírnok-asszisztensként. Észrevettem, hogy sokféleképpen lehet szólni a betegekhez, próbáltam mindig humánus lenni. Az emberek már a rendelőben jobban lesznek, és hamarabb gyógyulnak, ha kapnak egy kis szeretetet, kedvességet - mondta el a Meglepetés magazinnak 2018-ban.

- Ezzel a lehető legjobb előképzést kaptam a későbbi pályámhoz. A színpadról a dalaimmal próbáltam segíteni a közönséget, erőt, kapaszkodót adni a nehéz helyzetekhez. Úgy is fogalmazhatunk, a zenének a gyógyítás az egyik feladata.

Nem ő az egyetlen olyan hazai sztár, aki az orvosi pályára készült szórakoztatóipari karrierje előtt. Képes összeállításunkban megmutatjuk, hogy Kovács Katin kívül még kik rendelkeznek az egészségügyi szakmában tapasztalattal.

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?

A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen? 

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. október 17. 18 óra

Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad

Promóció

Ezt is szeretjük