Megvan, ki a felelős Sallai Nóra tragikus balesetében: bíróságon kell elszámolnia a tettével
Fél évvel Sallai Nóra autóbalesete után most kiderült, ki a felelős a tragédia bekövetkeztéért.
Sallai Nóra színésznő fél évvel ezelőtt szenvedett tragikus autóbalesetet, most kiderült, ki a felelős.
Sallai Nóra autóbalesete
Az egész országot megrázta, mikor Sallai Nóra, a Jóban Rosszban egykori színésznője tragikus autóbalesetet szenvedett, ötéves kisfia életét vesztette, ő pedig sokáig válságos állapotban volt kórházban.
A Blikk számolt be arról, hogy az ügyben nagy lépés történt, ugyanis kiderült, ki a felelős a balesetért és ki az, akinek a bíróságon kell vállalnia ezért a felelősséget.
A balesetet okozó forgalmi szituációban Sallai Nóra nem adta meg az elsőbbséget, azonban a másik autós sokkal gyorsabban haladt a megengedettnél.
A lapnak a Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője azt mondta, egyértelműen megállapították, hogy nem Sallai Nóra magatartása vezetett a baleset bekövetkeztéhez. Április elején már kihallgatták a másik autó sofőrjét, aki panasszal élt, ám az ügyészség elutasította.
Meghalt Sallai Nóra színésznő 5 éves kisfia: a halálát okozóknak kemény szavakkal üzent színészkollégája
Lapértesülések szerint a súlyos autóbaleset után bő egy héttel elhunyt Sallai Nóra színésznő kisfia.
ElolvasomCover-fotó: TV2
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció















