Történelmi mélyponton a születések száma Magyarországon: a KSH statisztikáját mutatjuk
Mutatjuk, mennyivel kevesebb gyerek született, mint tavaly.
A rendszerváltást megelőző évtizedben, egészen pontosan 1983-ban voltunk a legtöbben: ekkor 10,7 millió volt Magyarország lakosságának száma. A második világháború óta a legtöbb gyerek az 50-es években, a Ratkó-korszak idején - a gyermektelenségi adónak, illetve az abortusztilalomnak köszönhetően - született: ekkor 200 ezer fölött volt az éves születésszám hazánkban.
Az 1980-as évek óta azonban évről évre kevesebb gyerek születik: 2023-ban már csak 85 225. Idén pedig az év első 9 hónapjának KSH-statisztikáját vizsgálva jól látszik, hogy még ennyi sem fog. Hogy miért is nem?
Történelmi mélyponton a születések száma itthon
A KSH statisztikája jól mutatja, hogy míg 2023-ban olykor még elérte az 1800-at a heti születésszám hazánkban, addig idén meg sem közelíti ezt a számot. Az év 38. hetéig a legmagasabb heti születésszám 1595 volt. Tehát 2024 szeptemberéig minden héten kevesebb baba született a tavalyi - és az azt megelőző - évekhez képest. A KSH statisztikáját ide kattintva is megnézheted.
Elöregedő társadalom
Az előrejelzések szerint ha ilyen ütemben csökken a születések száma, 20 év múlva már csak körülbelül 71 ezer baba látja meg a napvilágot évente Magyarországon. Ők az akkori, 7,9 millióra becsült lakosság csupán 0,9%-át teszik majd ki, miközben a 65 év felettiek adják majd a népesség 26%-át. Alig 20 év múlva a magyar lakosság csupán 60%-a lesz munkavállaló korú.
Miért nem születik több gyerek?
Azoknak, akik aggódnak, hogy ilyen ütemben fogy a magyar, nem születik elég gyerek, miért nem szülnek a magyar nők, elsősorban azt tudjuk mondani, hogy a gyerekvállalás jó esetben nem egy egyszemélyes döntés eredménye, hanem két ember közös akarata.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A statisztikák szerint Magyarországon a fiatalok több gyereket szeretnének, mint ahány végül megszületik. A babák végül nem azért nem érkeznek meg, mert a nők féltik az alakjukat, a függetlenségüket és 40 pluszosan is arra az életre vágynak, amit húszévesen éltek. Sokkal inkább az országot átható szociális problémák állnak a jelenség mögött. A hazai egészségügy állapota, azok a rendszerszintű problémák, melyek többek között a szülészeti ellátást áthatják.
A kevés bölcsődei férőhely, a túlzsúfolt óvodák, a hazai közoktatási rendszer állapota – melyben sokszor érezzük, hogy tanár, diák és szülő egyaránt vesztes. A magas lakhatási, illetve rezsiköltségekhez, valamint az inflációhoz képest alacsony hazai keresetek. A családok nem megfelelő pénzügyi támogatása - a 2008 óta nem emelkedő családi pótlék évről évre nevetségesebbnek tűnő összege. Az a szorongató érzés, hogy olyan nehéz egyről a kettőre jutni, mégis hogyan nevelnénk fel egy-két-három gyereket. Szokták mondani: ha nincs gyerek, nincs jövő. De, ha azt érezzük, nincs jövőnk, nem születnek gyerekek.
Ki szüli tele Európát? Így áll Magyarország a nemzetközi összehasonlításban
Mutatjuk, hol a legmagasabb most a születési ráta az EU-ban.
Elolvasom(Borítókép: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- abortusz
- népesség
Lelketlen szinglik hobbija: az abortusz miatt fogy a magyar?
- magyarország
- születés