Szépen csengő régi fiúnevek, melyeket ritkán választanak a szülők - Nem lenne párjuk az oviban
Ha úgy érzed, elég Noel és Olivér született az elmúlt években.
Bár vannak, akik már egészen fiatalon tudják, hogy fogják hívni majdani gyermeküket, a legtöbb babát váró szülőnek komoly fejtörést okoz, hogy olyan nevet találjon születendő kicsinek, amely passzol a vezetéknévhez, mindkettejüknek tetszik.
Ha ezenkívül még olyan feltéteket is állítasz, hogy ne legyen túlságosan népszerű az adott korosztályban - tehát ne legyen ezen a néven még másik két gyerek az oviban -, valamint hogy magyar eredetű, régi név legyen, akkor segítünk egy kicsit. Korábbi cikkünkben a lányneveket vettük sorra, ezúttal a fiúk következnek.
Szépen csengő, ritka régi fiúnevek
Az 1950-1960-as években született kisfiúk esetében a legnépszerűbb anyakönyvezhető nevek a László, az István és a József voltak. Ekkortájt évente 5-6000 újszülött kapta ezeket a neveket. A közkedvelt keresztnevek népszerűsége azonban az évek során kissé megkopik: mára az egykor dobogós nevek a lista 22-50. helyén szerepelnek. 2021-ben a három legkedveltebb, újszülött fiúknak adott név a Levente, a Máté a Dominik volt. Ha még nem választottatok nevet születendő kisfiatoknak, érdemes átnézni az elmúlt évek utónév-statisztikáit, és olyat választani, mely nem a lista elején szerepel. Az alábbi nevek közül egy sincs benne a top 100-as listában.
Bese
A török-magyar eredetű név jelentése kánya, karvaly. Szentmihályi Szabó Péter Avarok gyűrűje című regényének egyik alakja. Naptári névnapja nincs, ajánlott névnapja: június 30., október 27.
Domonkos
A latin eredetű név jelentése Úrhoz tartozó, Istennek szentelt, vasárnap született. Az ezredforduló táján közkedveltebbnek számított, ekkor 70-80. volt, jelenleg nem szerepel a 100-as népszerűségi listán. Névnapja: augusztus 4.
Illés
Ószövetségi eredetű név, az Éliás magyar alakváltozata. Az 1950-60-as évek táján 70. volt a százas listán, jelenleg nem szerepel rajta. Névnapja július 20-án van.
Jakab
Héber eredetű férfinév, valószínűleg a Jákob görög változatának magyar formája lehet. Jelentése: helyébe lépő. Névnapja május 1-jén van.
Kolos
Valószínűleg a német Klaus, Nikolaus magyar változata. Sokak szerint Kolozsvár nevének első eleme is köthető a Kolos névhez. Jelentése: iskolához tartozó, tanító. Névnapja: február 15.
Lél
A finnugor-magyar Lehel név egyik alakváltozata, melynek jelentése: kürt, lélek. Hivatalos névnapja nincs, ajánlott névnapja: március 2., április 9., augusztus 2.
Pál
A latin Paulusból névből származó férfinév jelentése: ritka, kicsi. Az ezredforduló táján a 70. volt a 100-as listán, jelenleg nem szerepel rajta. Névapja: június 29.
Vitus
Latin eredetű férfinév, melynek jelentése bizonytalan, de valószínűleg szíves, jóindulatú, készséges. Naptári névnapja nincs, ajánlott névnapja: június 15.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Zéta
Gárdonyi Géza névalkotása - A láthatatlan ember című regényének főszereplője. Naptári névapja nincs, ajánlott névnapja: november 22.
Zsigmond
A germán Sigmund, Sigismund névből ered, jelentése: győzelmes védő, győzelem, védelem. Névapja: május 2.
Fiú- vagy lánynév?
Kvízünkben most tesztelheted, mennyire ismered a magyar utóneveket. Tízből vajon hány kérdésre tudod a helyes választ?
Képek: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!
- statisztika
- népszerűség