10 évig ivott belőle, pedig már régen ki kellett volna dobnia: végzetes következménye lett
Egy mindennapos tárgy lett a végzete – és nem ő az egyetlen, akivel ez megtörténhet.

Egy tajvani férfi esete figyelmeztetésként szolgálhat mindazoknak, akik éveken át ugyanazt a termoszt használják anélkül, hogy lecserélnék. A férfi tíz éven keresztül naponta ebből a rozsdásodni kezdő fémpohárból fogyasztotta forró italait. A látszólag ártalmatlan rutin végül súlyos egészségkárosodáshoz vezetett.
Ólommérgezés a termosztól
Az ATVNewsOnline szerint a férfi naponta töltött forró és savas italokat, például teát vagy kávét a megkopott termoszába. Bár a tartály láthatóan rozsdásodott, továbbra is használta anélkül, hogy lecserélte volna. A fémtartály állapota miatt azonban idővel nehézfémek – például ólom – oldódtak ki az italba, amiket a tudtán kívül rendszeresen el is fogyasztott. Tíz év elteltével általános rosszullét miatt orvoshoz fordult, ahol azonnal ólommérgezést állapítottak meg nála. Az állapota tüdőfertőzéssé súlyosbodott, és hiába próbálta az orvosi csapat megmenteni, a szervezete végül feladta a küzdelmet. Egy évvel később a tüdőgyulladás szövődményei következtében életét vesztette.

Az orvosi szakvélemény szerint az eset egyértelműen a hosszú távon használt termoszpohárhoz köthető, különösen annak fémtartalmához és az azzal kölcsönhatásba lépő savas italokhoz. A szakértők figyelmeztetnek: a nem megfelelő anyagból készült termoszok használata – főleg, ha azokat évekig nem cseréled – súlyosan károsíthatja a szervezetet. A forró és savas italok (mint a tea, kávé, gyümölcslé, tejtermékek, szénsavas üdítők vagy akár az alkoholos italok) reakcióba léphetnek az elhasználódott fémfelülettel, amiből mérgező anyagok oldódhatnak ki.
A tajvani eset után orvosok öt fontos szabályra hívják fel a figyelmet a termoszhasználattal kapcsolatban:
- Legalább kétévente cseréld le a termoszod!
- Válassz minőségi, 304-es rozsdamentes acélból, kerámiából vagy üvegből készült típust!
- Ne önts savas, forró vagy tejtartalmú italokat a fémtermoszba!
- Ha rozsdát vagy szokatlan szagot észlelsz, azonnal dobd ki!
- Tisztítsd rendszeresen szódabikarbónás vagy ecetes vízzel, hogy elkerüld a szennyeződést!
Ez az eset fájdalmas emlékeztető arra, hogy egyetlen ártatlannak tűnő szokás is komoly következményekhez vezethet.
Így tisztítsd ki a kulacsot, hogy elpusztuljanak a baktériumok - 3 vegyszermentes módszer, ami az anyagot is kíméli
Fontos a rendszeres, napi szintű tisztítás, hogy biztonsággal fogyaszthass belőle.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!

- párizs
- környezetszennyezés