Így védené a kormány a gyerekeket
Legalább annyi veszélyt rejt magában a net, mint a való élet.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság - NMHH - elnöke szerint a szülőknek nemcsak a valóságos, hanem a virtuális világban is védeniük kell a gyermekeiket, mert az interneten számtalan veszély leselkedik rájuk - írja az MTI.
Szalai Annamária erről a közmédia napja elnevezésű rendezvényen beszélt szombaton a budapesti Millenáris parkban. A médiahatóság elnöke arra hívta fel a figyelmet, a szülőknek természetes, hogy a valóságos világban fogják a gyerekek kezét, és megkímélik a veszélyektől, ugyanakkor a digitális világba már teljesen védtelenül engedik el őket.
A szülő kontroll minimális
Szalai Annamária szerint a mostani fiatalok, az új generáció egy digitális univerzumba született, egy olyan labirintusba, ahol összevissza kalandozhat. Elmondta, a tapasztalataik és a felméréseik is azt mutatják, hogy a szülők alig kontrollálják a gyerekek internethasználatát, azt, hogy milyen tartalmakat érhetnek el. A médiahatóság adatai szerint a gyerekek átlagosan már kilencéves koruktól önállóan használják az internetet, a 9-16 éves korosztály 60%-a pedig már rendszeres internethasználó.
Magyarország elmaradt a tartalomszűréssel
A médiahatóság elnöke úgy látja, nagyon sok veszély leselkedik a fiatalokra a világhálón. Szavai szerint ezért lenne nagyon fontos, hogy felhívják a figyelmüket arra: az nem valóságos, hanem virtuális világ, ahol a veszélyektől meg kell védeniük.
Elmondta, Magyarország az internettartalmak szűrésével még nagyon elmaradt, bár már több szolgáltató is tett lépéseket.
Így védené a gyerekeket a kormány
Az NMHH elnöke emlékeztetett arra, hogy a fiatalok médiaértési készségének fejlesztése érdekében a hatóság is indított több programot. A H95 nevű projekt keretében egy médiaértést oktató központot alakítanak ki, ahol a gyermekek élményszerű, játékos formában ismerkedhetnek meg a média és a hírközlés világával.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a médiahatóság egy internet hotline oldalt üzemeltet, amelyen bárki bejelenthet káros és veszélyes oldalakat. Hozzátette: a bejelentések nyomán a hatóság eljár azért, hogy ezeket az oldalakat eltávolítsák az internetről, még akkor is, ha külföldi szerveren vannak.
Ilyen az ideális játszósarok
Bár a neten nem lehet és nem is kell kiszorítani a gyerekek életéből, a legfontosabb fejlesztő tevékenység mégiscsak a játék. Videónkból megtudhatod, miként biztosíthatod csemetéd számára az ideális feltételeket.
Szalai Annamária közölte azt is, hogy a médiahatóság a tájékoztatáson túl segítséget tud nyújtani a bajba jutottaknak, és vannak olyan esetek, amelyeknek büntetőjogi következménye is van; e területen a hatóság a rendőrséggel már szerződést is kötött.
OLVASD EL EZT IS!

- kisgyerek
- stressz